B-csoport
Bejelentette új vezetőedzőjét a MEAFC
A másodedzői feladatokat továbbra is Tóth Gábor látja el.

:
:
Nem sokkal Drahos Gábor távozása után a MEAFC hivatalos honlapja bejelentette, hogy a továbbiakban Szollár Gergő irányítja a csapatot, míg a másodedzői feladatokat továbbra is Tóth Gábor látja el.
A szakember a másodosztályú együttes mellett a Miskolci Egyetem, Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságban induló férfi kosárlabda csapatának is az edzője lesz. A tréner a következőképp nyilatkozott a klub honlapjának:
Amikor 2017 nyarán Miskolcra kerültem, a kezdetektől fogva nyitott, befogadó helyen éreztem magam. Az eddigi 3 évem alatt úgy érzem, a MEAFC család részévé váltam. Valamennyi, a klubban és klubért dolgozó emberhez bizalommal fordulhattam az első pillanattól kezdve és azóta is bármikor. Az eltelt időben szinte minden utánpótlás korosztállyal dolgozhattam, így széles rálátást kaptam a klub működésére, amit remélem felnőtt vezetőedzőként is tudok majd kamatoztatni.
Az elődöm, Drahos Gábor a miskolci kosárlabdázás megkerülhetetlen alakja, az utóbbi évek eredményeiben elévülhetetlen érdemei vannak mind utánpótlás, mind felnőtt szinten. Szeretnék méltó utódja lenni.
Az új feladat embert kívánó, de úgy gondolom, hogy készen állok a feladatra. Az aktív játék befejezése után is figyelemmel követtem a második vonal erőviszonyainak és tendenciáinak alakulását.
Úgy gondolom, a MEAFC kerete kiváló képességű, fiatalkoruk ellenére komoly rutinnal bíró játékosokból áll. Bár az „uborkaszezon” elején járunk, ráadásul a pandémia hatásai is sok kérdést vetnek fel, remélem a keret nagyrészét együtt tudjuk tartani. A csapat részletes felmérése még várat magára, de azt már most látom, hogy a kondicionális felkészítésnek is komoly szerepet kell kapnia, a technikai és taktikai tudás finomhangolása mellett.
A miskolci férfi kosárlabdázás az utóbbi években az utánpótlás területén is szintet lépett, a helyi nevelésű játékosok jól képzettek és bártan bevethetőek felnőtt bajnokságokban is.
Bízom benne, hogy az utánpótlás edzőkkel együttműködve ezt a tendenciát továbbra is fent tudjuk tartani és ezután is minél több saját nevelésű játékosnak tudunk lehetőséget adni.
Emellett szeretném, ha minél több MEAFC-os játékos megtalálná a számítását mind a kosárlabda pályán, mind egyetemi hallgatóként az iskolapadban, ötvözze az élsport és a tanulás lehetőségét. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott a miskolci, illetve a borsod megyei férfi kosárlabdasport újjáélesztése. Remélem a vezetőedzői feladatok elvállalásával én is jelentősen hozzá tudok majd járulni az eddig törekvésekhez.
Hajrá Miskolc, hajrá MEAFC!
Fotó: meafc.hu

Nem ismerem Szollár Gergőt, de jó munkát kívánok neki Miskolcon! Ha a vezetésével a MEAFC maga mögött hagyja azt a minősíthetetlen borsodi virtust, amit képviselni szoktak, akkor jó cserét csináltak.
Üdvözlendő egyébiránt, hogy a B csoportban is beindul szépen lassan az élet. Az igazolásokat és az eseményeket látva minden idők egyik legerősebb B csoportos szezonjára számítok, amiből idén a szomszédvárnak, Nyíregyházának kell kikerülnie győztesen! Remélem mindent megtesznek a határ szélén Ernőért, és azért vannak csendben, mert gőzerővel dolgoznak egy bivalyerős keret összeállításán!
Kettőzött figyelemmel fogom kísérni a szereplésüket.
Remélem az új edzőnek nem lesznek problémái a játékvezetéssel…