- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Bejelentette új légiósát a Zalaegerszeg

Hamar megoldotta Brown pótlását a klub.

A Zalaegerszeg szombaton – a játékos kérésére – Tevin Brown-nal közös megegyezéssel bontott szerződést, de ezzel egy időben azonnal lépéseket tett a pótlására is. A választásuk az amerikai Trey McGowensre esett. A 2000-ben született (24 éves), 192 cm magas hátvéd a mostani szezonban a lengyel élvonalban (OBL) szerepelt a Trefl Sopot együttesében (tavaly itt játszott a válogatott Váradi Benedek). Lengyel csapatával az Európa-kupa küzdelmeiben is érdekelt volt és Mc Gowens valamennyi kupamérkőzésen szóhoz jutott csapatában.

Trey McGowens korábban az amerikai egyetemi bajnokságban (NCAA), majd a G-League-ben szerepelt, és a Sopot volt az eddigi első európai klubja. A lengyel élvonalban hat mérkőzésen szerepelt, átlagban 16 percet töltött a pályán és 4 pontot ért el, és az Európa-kupában is hasonló mutatókkal  bírt: 9 mérkőzésen 18 perc és 4,8 pont volt az átlaga.

 

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Akkor legalább azt már tudjuk, hogy iranyitóra nincs szükség, mert ő sem az. Valamivel gyengébb számokat hozott az egyetemen és a második kanadai bajnokságban, mint Brown, de ha a helyén lesz a töke, akkor még az is lehet, hogy jobban jár vele a ZTE.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK