Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Bejelentette Topics érkezését a DEAC

A cél az, hogy egyben tartsák a tavalyi Magyar Kupa-ezüstérmes és bajnoki negyedik helyezett csapat magját



:

:

Vége a találgatásoknak: a DEAC Kosárlabda szakosztályának vezetősége a mai napon megegyezett Milenko Topiccsal, így a 2021-22-es idényben a szerb szakember irányítja majd a hajdúsági együttest – írja a DEAC honlapja.

Az ötvenkét esztendős tréner mögött figyelemre méltó játékosmúlt áll, az 1996-os atlantai olimpián ezüstérmet szerzett, majd a következő években Európa-bajnoki, és világbajnoki címet is ünnepelhetett a Jugoszláv válogatott színeiben. Olyan neves gárdák keretét erősítette, mint a Crvena Zvezda vagy a Buducnost Podgorica, a Balkánon kívül pedig a Montepaschi Siena és az Olimpia Milano klubjaiban is megfordult.

Topics edzői karrierje éppen Magyarországon indult, a 2015-16-os idény során a jelenleg Kaposváron tevékenykedő Nikola Lazics munkáját segítette a Szedeák csapatánál. Ezt követően hazatért a Crvena Zvezdához, ahol egészen 2020-ig dolgozott, szintén segédedzőként.

A kinevezéssel kapcsolatban Becsky István szakosztályvezető nyilatkozott.

– Kovács Adrián távozása után elsőként a vezetőedzői pozíció betöltésének kérdését szerettük volna rendezni. Mindenképpen olyan szakembert kerestünk, aki szakmailag és emberileg is beleillik a DEAC-család szellemiségébe. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen patinás múlttal rendelkező személyt sikerült Debrecenbe csábítanunk, aki amellett, hogy kiváló kosárlabdázó volt, edzőként is jó ajánlólevéllel rendelkezik. Célunk, hogy egyben tartsuk a tavalyi Magyar Kupa-ezüstérmes és bajnoki negyedik helyezett csapat magját, de új igazolásokra is biztosan lehet számítani. Topics első debreceni teendője, hogy a szakmai stábbal egyeztetve kialakítsa a számára megfelelő játékoskeretet az előttünk álló szezonra – zárta szavait a sportvezető.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
ShaquilleJonpályaszélső Recent comment authors
pályaszélső
Olvasó

Szégyen és gyalázat,ahogyan Becsky István nyilatkozik!Sajnos nem Ő az egyetlen “VEZETŐ?”,aki nem támogatja a fiatal,Magyar tehetséges edzőket! Jó lenne ha az MKOSZ ebbe is jobban “belenyúlna” és valamilyen módon segítené a tehetséges Magyar edzők pályáját!Ezek szerint Kovács Adrián nem tudta megteremteni: “a DEAC-család szellemiségét”/ én szellemi egységet nyilatkoztam volna!/Érdekes, hogy ez csak az utolsó meccs előtt derült ki és akkor küldték el az edzőt,aki biztosan tudta volna hozni azt az eredményt,amit a beugró elért,hiszen vereség lett belőle!Korábban ezt nem látta a balfasz BECSKY???Ekkora hibát elkövetni, hogy az utolsó meccsről felmenteni valakit…,ez a “vetető?”egyén BUTASÁGÁT fémjelzi! A bajnokság végén majd BECSKY-t… Olvass tovább »

Jon
Olvasó

“Kovács Adrián távozása után”
Így szerintem a nyilatkozat többi részének nincs köze a leköszönő edzőhöz, inkább úgy érti, hogy az új edző is passzoljon a szellemiséghez. 😉
Egyébként engem meglep, hogy ilyen sikeres szezon után távozik. Bár én Falcosként nem vagyok igazán képben.

Shaquille
Olvasó

Ha valaki, akkor Becsky támogatta / támogatja a fiatal és tehetséges magyar edzők érvényesülését. De ez a hazai bajnokságban még hosszú évekig nem eredményezhet nemzetközi szereplést, egyszerűen nem versenyképesek ezek a magyar edzőpalánták a sokkal magasabb színvonalú bajnokságokból érkező edzőkkel. Az valóban sajnálatos, hogy erre csak a szezon legvégén ébredtek rá Debrecenben…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés