B-csoport
Bejelentette Halász Ákos érkezését a Honvéd
Valerio-Bodon Vincent és Horváth Ákos is hosszabbított.

:
:
Kialakult a B-csoportos Budapesti Honvéd kerete a 2019/20-as szezonra. A 18 évesen felnőtt válogatott kerettagságig jutó Valerio-Bodon Vincent marad a fővárosiak játékosa. A klub közleménye szerint a hátvéd-bedobót szinte minden rivális szerette volna keretében tudni, ahogy az élvonalbeli gárdák is, de külföldi kérője is akadt.
Hargitai Krisztián a Vásárhelyi Kosársuliba igazolt a több játéklehetőség és a nagyobb szerepkör reményében. Marad a klub kötelékében, de már más szerepkörben a ’98-as születésű Steier Roland, aki az utánpótlásban edzősködik, valamint az NB II-es Honvéd-Ludovikában folytatja a játékot.
Hasonló a helyzete Fülöp Botondnak, aki szintén marad a BHSE-ben és utánpótlás edzői karrierjére koncentrálva már “csak” a 3×3-as gárdában folytatja a játékot.
Kováts Róbert honvédosként vonul vissza a játéktól, Debreceni Dániel egy évet töltött a Honvédnál, de a pályafutását a Vasas Akadémiánál folytatja.
Az U18-as Európa-bajnokságon egy évvel fiatalabbként is komolyabb szerepet kapó Kármán Domonkos is a Honvédot választotta. A 2001-es válogatott-kerettag Kopácsi Ákos második teljes évét kezdheti meg a Honvédnál.
Bea Bence több NB I/A-s ajánlatot visszautasítva döntött a maradás mellett.
A tavalyi szezon jó részét sérülés miatt kihagyó, 20 esztendős hátvéd, Tichov Dominik is a rekordbajnokot erősíti 2019/20-ban is. A nála egy évvel fiatalabb Szentirmai Ákos magas poszton léphet egyet előre a rotációban.
A szintén 2000-es születésű bedobó, Rozs Máté is úgy döntött, hogy elfogadja a klub ajánlatát a következő évadra.
Marad a Honvédban a korábbi felnőtt válogatott, a BHSE-ben nevelkedő Horváth Ákos, Stefán Dávid is már több, mint fél évtizede honvédos és ez így is marad 2019/20-ban, és a ’95-ös születésű Pintér Dávid is hosszabbított.
A négy éve a Honvédból az NB II-be igazoló, 30 esztendős bedobó, az NB I/A-s tapasztalattal (Kaposvár) is rendelkező Kovács Domonkos 3/2/4 posztokon lehet a gárda erőssége.
Amit a BB1.hu korábban már megírt, az előző hat évben az NB I/A-ban is többnyire húzóember szerepet betöltő Halász Ákos érkezését is bejelentette a klub.
Az edzői stáb továbbra is a Puskás Artúr-Mócsai Milán-Wehner Zoltán hármasból áll majd, ők felelnek a szakmai munkáért.
A csapat augusztus elején megkezdte a felkészülést a szezonra.
fotó: hunbasket.hu

Valerió Bodon Vincent hatalmas hibát követett el azzal, hogy az egyik leggyengébb szakmai hátterű B-csoportos klubban maradt! A-csoportba kellett volna mennie, válogatott kerettag létére…
Celebkedésre, bohóckodásra jó lesz, de profi kosárlabdázóvá válásra nem.
Halászt meg hagyjuk már békén, mert nem A-csoportos játékos, és ezt hosszú éveken keresztül, több klubban is bizonyította, úgy mint PVSK, MTE, Kaposvár. Jellemző, hogy Ivkovics első kaposvári intézkedéseinek egyike volt, hogy a még élő szerződését felbontotta.
18 éves a srác,ennyi idősen sokkal fontosabb, hogy rendszeresen és sokat játsszon, a Honvédnál ez garantált, húzóemberként számítanak rá. Kiváló ugródeszka lehet neki ez a szezon, egy jó év után gyakorlatilag bárhol tárt karokkal és stabil játékpercekkel fogják várni.
A keret többi részével kapcsolatban kevésbé vagyok optimista, ennyi távozót 2 külső érkezővel nem lehet érdemben pótolni (kérdés, hogy a saját nevelésű fiatalok milyenek lesznek), illetve egy légiós magasember is elfért volna, gyakorlatilag 1 használható centere van így a csapatnak Stefán személyében.
Teljesen igaz. A szakmai képzés szintje alacsony, és hát Puskás úr sem egy Popovich, de itt játszani fog, húzó ember lesz a B csoportban. Az más kérdés, hogy még hány helyen kell helytállnia (pl U20) és ez nem veszi-e ki.
A Honvéd hamarosan összeköltözik az NKE-vel. Már NB2-ben közös csapat megy. Lesz itt állami pénz és hamarosan a csoport.
Annak mondjuk sokan örülnénk, ha valóban stabil A-csoportos csapat lenne a közeljövőben Pesten. Egyébként ez kimondott cél a részükről, vagy csak pletyka? Mivel az igazolások (illetve azok hiánya) alapján nem tűnik úgy, mintha oda vágynának.
Az NB2 az biztos. A többi pletyka. Honvéd, Nemzeti közszolgálat: adja magát.
Én a MAFC-ot szeretném fent látni, de ott nincs meg az önkormányzat részéről semmi segítség. Úgy meg nehéz.
” az előző hat évben az NB I/A-ban is többnyire húzóember szerepet betöltő Halász Ákos érkezését is bejelentette a klub.”
Nos…. Halász Ákos minden volt, de húzóember soha. Volt talán tíz jó meccse a abban a hat évben, de például roppant érdekes szám jönne ki mondjuk a hat év alatt eladott labdáiból. 🙂
“visszahúzó”-t akart írni, valamiért lemaradt.
Akik látták játszani az elmúlt években mit gondolnak, az eladott labdákon kívül mire lehet tőle számítani a B-csoportban? Lehet belőle meghatározó játékos?
Lehet, akár A csoportos is lehetne,de fejben rettentő gyenge. Beszarik, aztán dadog a kezében a labda és kiadja a tök üres ziccert is. Emlékszem a felkészülési meccseken nagyon tetszett, aztán elkezdődött a bajnokság,lett nyomás és alig volt jó meccse, külön kiabálni kellett neki, hogy tedd fel Ákos,mert már gyorsindításnál is hátratette a labdát inkább. Lát a pályán,de ezek miatt ez nem jön ki. Dobni nem tud,de néha bemegy azért,de eszméletlen lassú a mozdulat.
A Honvédban valószínű jó lesz, mert a B-csoportban nincs akkora nyomás a játékoson és nincs olyan iram sem.
Halász előnye szerintem a gyorsasága és a passzkészsége. A baj vele az, hogy nagyon sok labdát el tud adni és hát nincs neki vajkeze, de védelmet bontani tud.
Viszlát Ákos!
Légy sikeres!