- HIRDETÉS -spot_imgspot_img

Bejelentette első nyári igazolását az Alba

Filipovic Stefan Székesfehérváron folytatja.

Az Alba Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be, hogy sikerült megegyeznie az elmúlt években a Honvédban remek formát mutató centerrel, Filipovic Stefannal, aki a magyar válogatott szövetségi kapitányától, Gasper Okonrtól is meghívót kapott már. A 27 éves játékos az előző idényben 30 mérkőzésen lépett pályára a fővárosiaknál, átlagban 14.5 pontot dobott, leszedett, 6.7 lepattanót. Filipovic korábban a MAFC, a Tehetséges Fiatalok, a Körmend, a Jászberény és a Szeged játékosa is volt, 2023 óta erősítette a Honvédot.

„Sokat gondolkodtam, melyik lenne a legjobb következő lépcsőfok a karrierem szempontjából – mondta a csapat honlapjának Filipovic Stefan. – Nagyon örültem az Alba megkeresésének, tradicionális klub mindig nagy ambícióval. A továbbfejlődésemet nézve ez tűnt a legjobb opciónak, és bízom benne, hogy én is tudom segíteni a csapatot a céljai elérésében. A mögöttünk álló idény volt karrierem során eddig a legjobb, de szeretnék még többet nyújtani. Úgy látom, erős lesz a magyar mag az Albánál, és nem szeretnék előre semmit elkiabálni, de szép eredményt szeretnék elérni Székesfehérváron. Az elmúlt napokban egy kicsit pihentem Spanyolországban, de a jövő héttől már mozgok és készülök a következő szezonra, nagyon várom már a közös edzéseket is.”

35 HOZZÁSZÓLÁS

      • Butaságnak biztos nem butaság, főleg a 3 légiós szabályt figyelembe véve, ráadásul egy olyan csapatnak amelyik feltételezhetően nem játszik majd kettős terheléssel. Ha a Falconak nem lett volna a BL-terhelés és Tiby sérülése, akkor 3 légiós lett volna tavaly a több magyar játékos miatt. (idén meg az eddigi magyar játékosok kirajzása miatt elképzelhető hogy nem 3 lesz)
        Bár az tény, hogy csodálkoznék ha az Alba 3 légióssal játszana (nem jellemző náluk), de a hangsúlyt inkább én is a kérdés második felére helyeztem, új sportigazgató (vagy mi volt az) poszt, plusz (kapós) magyar játékos leigazolása és gondolom még nem is végeztek, Pongót is pletykálják.
        Viszont azért én kiváncsi leszek erre a „legtöbbnek 5 lesz” kijelentésre. Ha valaminek, akkor ennek nincs realitása, amikor a magyar játékosok ára – nyilván még inkább – az egekbe szökik az új szabály miatt és csak 3 légiós lehet egyszerre a pályán. Az átlag 4-nek sokkal több a realitása.

      • Beszéljünk erről ősszel srácok! Azért nem logikus a 3 légiós,mert akkor szét lesznek hajtva. Amikor nincsenek a pályán, akkor 4-5 magyarnak kell majd. Nem beszélve arról, hogy ha egyik sérült lesz… Semmi nem igazolja a 3 légióst.

  1. A kis csapatok számára csak a drága/jó vagy a szerencsés/jó légiós választás marad. A gyenge magyar maggal és 3 légióssal felálló csapatok bántóan alacsony színvonalat fognak képviselni, szerintem idén nagy lesz a szakadék a klubok között, kevésbé kiegyenlített lesz a bajnokság.
    Nevetségesen nézhetett ki a mi ajánlatunk az Albáéhoz képest.

  2. Filipovic megszerzése sokat jelenthet. Bőven tud még hova fejlődni, pl védekezés, büntetők, de ő magyar szinten erős és tud különbség lenni meccseken. Kell, hogy létszámban is meglegyen az Alba, a szezon végére nagyon elfogytak, sarkítva 5 ember nyomta le a meccseket. Ha ezek után még Pongó is Albás lesz, akkor azért az nagyon durván egyben lehet.

      • Kiesett a Vidi. Azért akarva-akaratlanul ott nagyon sok pénz felszabadult.
        Nálunk meg kíváncsi leszek mi lesz. A pletykák mindig puhatolózásról szólnak, de van alapjuk. Gyuri bácsi nyugdíjba vonul, ez már nem titok, az indexen is írtátok, ez így van, a pótlását házon belül oldjuk meg.
        Illetve elvileg nálunk pl Zozó lehet nem marad (ez nem fix, megy a huzavona), Tanoh meg megy hozzátok. (Ezt talán Milivoj is megtudja erősíteni) Ha Pongó Alba, kemény idényünk lesz, hogy harcban legyünk az aranyért, szét lesz szedve a csapat, de talán kell is, hogy sikerre éhesek legyünk.

          • Tanoht már a bajnokság vége előtt pletykálták Szolnokra. A Honvédban jó volt, de a Falconál valamiért nagyon nem bíznak benne. Mindenesetre ha jön sem hiszem hogy kiszorítja a kezdőből Pallait, Molnárt vagy egy légióst.

        • „Nálunk meg kíváncsi leszek mi lesz.”
          Hát lassan én is, mert mindenki elkezdett igazolni rajtunk kívül, még a Honvéd is, nálunk meg még csak távozókről és kérdőjelekeről van szó.
          Amúgy lehet hogy nem sikerült az idény vége (baromira nem sikerült), de én ezzel együtt sem látom hogy ki tudná pótolni a Gyuri bácsit. És annyi siker után nem is ezt érdmeli, hogy ilyen kudarccal vonuljon vissza. Nem a 2. hely a kudarc (meg a BL sem), csak azért a vereség elég csúnya lett.
          A keret. A magyarjaink nem olyan sokat tettek hozzá a döntőhöz mint szoktak, a légiósok meg terített betlit játszottak, de a 3 légiós szabály miatt sem lehet mindekit elengedni és én nem látom egyelőre azt az aranyért harcoló alap keretet, amiről írsz. Sőt.
          Pongó távozik? Hát, szimpatikus játékos, de legyünk őszinték, vándormadár, sejthető volt hogy nem innen vonul vissza, ahogy Benke sem így tett. De Tanoh-Dez-t nem értem. A 2 éves szerződéséből egyet a Honvédnál tölt, aztán meg elmegy? Ennyire nem számolunk vele sem?
          Perl meg remélem marad, mert a Falco sok aranyat köszönhet neki, de ő még többet köszönhet a Falconak. Ki kellene köszörülni a csorbát ha nem is egy arannyal, de egy vállalhatóbb teljesítménnyel a szezon utolsó meccsein (akármiért is játsszunk) mind ő, mind a csapat tekintetében.

          • A Falconál minden szezon vége után hosszú csend van…mikor már majdhogynem mindenhol le csengették a keretek kialakítását itt akkor ébrednek….Úgyhogy mostanában nem várható itt semmi lényeges…majd csak a nyár második felében! Gyuri bácsinak meg köszönjük amit a Falcoért tett,biztosan jó kezekbe kerül a folytatás is!

          • „A Falconál minden szezon vége után hosszú csend van”
            Nem is volt ezzel semmi gond amikor sorra nyertük a bajnokságot. De most azért szerintem lassan el kellene kezdeni.
            Én nem tudom kit terveznek Gyuri bácsi helyett, így én sajnos előre nem tudok pozitív lenni. De ha ismerném is az illetőt, egy váltás, új helyzet sajnos akkor is mindig tartalmaz némi rizikót.
            Annyi bizonyos, hogy a Gyuri bácsi rengeteget tett a Falcoért.

          • „Gábor Mátét csiripelik.”
            Ha a Falco hivatalos oldalát vesszük alapul, akkor nem lesz itt gond. 😛 🙂
            (…personnel/gabor-mate/)
            „Chronology
            2013-Present
            CTO, Senior Software Engineer of Apple Co.
            2008-2013
            Senior Software Development, Project Manager, Cisco Network
            2000-2008
            Team Leader, Software Design and Development, Asus
            1997-2000
            Massachusetts Institute of Technology, Computer Engineering”

        • Jaja, Tanoh esetében közel a megállapodás, vagy már meg is történt…, viszont cserében már olyat is hallottam, hogy Norbi és Ádi Falco…, mivel Pongó és Zoltán is távozik…, bónuszként még jöhet valaki hozzánk a Falcoból, de azt nem igazán érteném

AJÁNLÓ

NÉPSZERŰ CIKKEK