Csátaljay Péter Kecskeméten folytatja pályafutását!
2004-es születésű, 190 cm magas irányító az előző szezonokban a Zalaegerszeg játékosa volt. A fiatal magyar kosárlabdázó nagy reményekkel érkezett a hírös városba, ahol fejlődni szeretne.
A szakmai stáb vezetője, Ivkovics Sztojan szerint a fiatal magyar játékosokra sok munka vár a következő hónapokan:
– Több magyar fiatal tehetség is jelentkezett, hogy szeretnék magukat Kecskeméten újra felépíteni, mert látják, hogy itt bizalmat kapnak és fejlődni tudnak – nyilatkozta Ivkovics Sztojan szakmai igazgató. – Csátaljay Péterre azért esett a választásunk, mert nagyon szimpatikus volt a hozzáállása, nem az anyagi szempontokat sorolta előre, ami megsüvegelendő ebben a felfordult piaci környezetben. Külső poszton a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiáról is jönnek fel ketten a felnőtt csapathoz Kertli Ádám és Ladovszky János személyében. Nagy lesz a verseny hármójuk között. Vízválasztó év lesz ez a fiatalok számára, kőkemény munkával fűszerezve.
A soproni nevelésű Csátaljay Péter bizakodva várja a 2026-27-es évadot:
– Szeretnék fejlődni és a kitűzött célok elérésében segíteni a KTE-nek – kezdte a korábbi korosztályos válogatott irányító. – Csupa jót hallottam a klubról, és személyesen is ezek a tapasztalataim, profi szemlélettel zajlik a felkészülésünk. Mindenki nagyon pozitívan áll hozzám, családias a légkör, ami megkönnyíti a beilleszkedést számomra. Bizakodva várom az előttünk álló szezont, és meg akarom hálálni a szakmai stáb számára a belém fektetett bizalmat – zárta gondolatait.
Kép: Zalakerámia ZTE KK





Baszki, ő az egyik, akit kinyírtál a fiatalok közül. Pedig te hoztad ide. És lám, ő marad A csoportban!
Úgy lehetett hallani, ment volna ő előbb is, csak nem engedte a zte. Korosztályábak nagy tehetsége, van benne potenciál. Vszeg nagy munka lesz újra felépíteni azt, amit egerszegen tönkretettek benne. Sok sikert! Hajrá!
Baszki és a nagy szakértelme! Sok sikert Peti! Várunk vissza!
Sok sikert Peti!
Üdv Kecskeméten! Hajrá!