Semmi nagyképűség, csak a tények. Ha Szili a pénzt nézte volna csak, biztos vagyok benne, hogy lett volna olyan csapat, aki nálunk többet tudott volna fizetni. Ti nem tudjátok elfogadni, hogy a sérülését követően nem titeket választott, de látva a döntő eseményeit, meg a reakcióitokat minden róla, vagy vele kapcsolatos cikknél, nem csodálkozom, hogy nem akart ott maradni. (Pedig akkor még a NER lovagnak köszönhetően dölt a lé)
Mièrt lett volna inkorrekt? Ha figyeltél, mi nem tartottuk inkorrektnek Andersont meg Lake-t, mert nálunk gyogyultak és nem kértük őket, hogy írjanak alá nálunk 1 évre ingyen. Ez csak nálatok érthetetlen, hogy ha valaki megsérül, akkor az még nem jelenti azt, hogy cserébe hűségesküt kell tennie az éppen aktuális klubjánál, főleg, hogy lejárt a szerződése.
Jaj már megint de mintaemberek vagytok, nem tudom kik buzi Bádereztek 5-6 éven àt mert nem igazolt hozzájuk 2009ben Cece helyére.
Rólatok mindig egy mondás jut eszembe: “Felkerült a szar a polcra és egyből lekvárnak képzeli magát”
Ez mendezre és társaira különösen igaz.
Aztán ha jön a hét szűk esztendő ne csodàlkozzatok a gonosz ellendrukkerek kárörvendésén….
De gondolom mikor Szolnokon egy évtizeden keresztül játszott 4-5 válogatott magyar, meg 5 top kategóriás légiós,meg a kedvetekért átszabták a bajnokságot az valahogy nem zavart. Meg gondolom az MKOSZ elnök és a szolnoki polgármesteri pozíció közti összeférhetletetlenség sem zavar. Slussz poén, hogy ebben a 10 évben egy épkézláb saját nevelést nem bírtatok kiizadni.
Ti hány játékost neveltetek ki mikor dőlt a lé? A 4hez sőt a 8hoz sem volt közötök sem amikor a Váradi-Perl kettőst beépítettétek, akiknél mellesleg a családi indíttatás 1000x többet szàmított mint a Falco szakmai munkája.
Ne jàtszd meg magad, egy fillérrel sem vagytok többek mint bárki, csak Gyurka bácsi evtizedes szopóágból eredő frusztrációjának ellensúlyozása ez a “mivagyunkamindenkoriminden” kampány. És még el is hiszitek, aztán jön a jól megérdemelt szopóág, ami majd eligazolások és sérülések következménye lesz. Legalábbis a sors így lenne igazságos….
Mocskos falco!
Érthető döntés!
A nemzetközi szereplés (klub és válogatott) sikere esetén eladhatóbb lehet és a posztján elérhető tucat-amerikaiak fölé pozicionálhatja magát. Sok sikert hozzá!
Nyilván az azért alap, hogy a fizuja és játékpercei idén nem lesznek rosszabbak a Falcoban, mint amit most megkapott volna egy külföldi csapattól!
Hajrá magyar kosárlabda!
Na megint megjöttek a szolnoki csahos kutyák! Bezzeg az ötödik meccsen csak vonyitottatok, amikor a 11-es megszórt benneteket.
Előbb-utóbb úgyis befogjátok a nagyképű pofátokat, semmi nem tart örökké
Semmi nagyképűség, csak a tények. Ha Szili a pénzt nézte volna csak, biztos vagyok benne, hogy lett volna olyan csapat, aki nálunk többet tudott volna fizetni. Ti nem tudjátok elfogadni, hogy a sérülését követően nem titeket választott, de látva a döntő eseményeit, meg a reakcióitokat minden róla, vagy vele kapcsolatos cikknél, nem csodálkozom, hogy nem akart ott maradni. (Pedig akkor még a NER lovagnak köszönhetően dölt a lé)
Szili itt gyógyult. Inkorrekt volt. Nem kell szeretnünk ezért. Pont.
Ezt ők nem értik németül is írd le mert magyarul már 100x próbàltuk nekik megmagyarázni
Mièrt lett volna inkorrekt? Ha figyeltél, mi nem tartottuk inkorrektnek Andersont meg Lake-t, mert nálunk gyogyultak és nem kértük őket, hogy írjanak alá nálunk 1 évre ingyen. Ez csak nálatok érthetetlen, hogy ha valaki megsérül, akkor az még nem jelenti azt, hogy cserébe hűségesküt kell tennie az éppen aktuális klubjánál, főleg, hogy lejárt a szerződése.
Mit vártál ettől a kődobáló buckás brigádtól a seggszájú rebornal az élen? ???
Természetesen azt, hogy először magukban keresnék a hibát azért, hogy Szili eligazolt onnan, de talán túl naív vagyok……
Jaj már megint de mintaemberek vagytok, nem tudom kik buzi Bádereztek 5-6 éven àt mert nem igazolt hozzájuk 2009ben Cece helyére.
Rólatok mindig egy mondás jut eszembe: “Felkerült a szar a polcra és egyből lekvárnak képzeli magát”
Ez mendezre és társaira különösen igaz.
Aztán ha jön a hét szűk esztendő ne csodàlkozzatok a gonosz ellendrukkerek kárörvendésén….
Mondtam már,Horváth! Dugó legyen!
Parancsolsz?
Beszéljünk a te szinteden: Kussojjá màn mosogatórony szagú alpoklegalji sárga büdösgyökér
Ne mutogasss másra seggszáj!
A te szinted pontosan ugyanott van. Sōt…
Szerintem összekeverted a te beszélgetési szinteddel nem mindenki olyan alpári paraszt mint te.
Persze ismerem ezt hisz nálatok mindenki mintaember mendezzel és sárgapárnával az élen
Bravo.
Válogasd meg a szavaid ,kérlek.
Nem kellettél külföldre? Te büdös köcsög fasszopó féreg te……
Nagyon unalmas vagy! Remélem most már jobban érzed magad hogy ezt a nagyon értelmes hozzászólást leírtad.
Szerintem meg nagyon is szórakoztató olvasni hogy ezt a szerencsétlent már egy hónapja az agyvérzés kerülgeti! ????
Beni maradása esetén hány légiósban gondolkodunk?
Először 3 aztán 4 végül 5 ahogy szoktátok….
Jaa úgy szoktuk.. végülis tavaly is ezt csináltuk.. ja várj, nem is.. tavaly is 4 légióssal csináltuk végig.. ?
Nagy erény 4 válogatottal….+Falco sörös bírókkal
Csak éppen nem ez volt a kérdés…
De gondolom mikor Szolnokon egy évtizeden keresztül játszott 4-5 válogatott magyar, meg 5 top kategóriás légiós,meg a kedvetekért átszabták a bajnokságot az valahogy nem zavart. Meg gondolom az MKOSZ elnök és a szolnoki polgármesteri pozíció közti összeférhetletetlenség sem zavar. Slussz poén, hogy ebben a 10 évben egy épkézláb saját nevelést nem bírtatok kiizadni.
Ti hány játékost neveltetek ki mikor dőlt a lé? A 4hez sőt a 8hoz sem volt közötök sem amikor a Váradi-Perl kettőst beépítettétek, akiknél mellesleg a családi indíttatás 1000x többet szàmított mint a Falco szakmai munkája.
Ne jàtszd meg magad, egy fillérrel sem vagytok többek mint bárki, csak Gyurka bácsi evtizedes szopóágból eredő frusztrációjának ellensúlyozása ez a “mivagyunkamindenkoriminden” kampány. És még el is hiszitek, aztán jön a jól megérdemelt szopóág, ami majd eligazolások és sérülések következménye lesz. Legalábbis a sors így lenne igazságos….
Mocskos falco!
Jaj szegény Szolnok. Most már nem tud az MKOSZ elnök/szolnoki polgármester egy telefonhívással milliárdokat lehívni?
A rájátszást pedig 3-al ugye…
Én szokásomhoz híven elsősorban nem kötekedni jöttem, de visszakérdeznék hogy ott Szolnokon hány légiós lesz? Szerintem minima 4-5 körül meglesz az!
Mondja ezt az akiknél nemrég még 6 légiós szerepelt.
Ha marad egyelőre 4, ha megy akkor 5!
Há’ nem köllötté sehun te QVA? ….megasztár 🙂 🙂 🙂
Magyarra fordítva: kutyának sem kell ?
Nekünk nagyon is kell..
Hála isten… nekünk viszont nagy fogás hogy maradt! Köszönjük Szili!
Érthető döntés!
A nemzetközi szereplés (klub és válogatott) sikere esetén eladhatóbb lehet és a posztján elérhető tucat-amerikaiak fölé pozicionálhatja magát. Sok sikert hozzá!
Nyilván az azért alap, hogy a fizuja és játékpercei idén nem lesznek rosszabbak a Falcoban, mint amit most megkapott volna egy külföldi csapattól!
Hajrá magyar kosárlabda!
Szakmai érvekkel ne próbáljuk alátámasztani miért jobb itt maradni, mint megmérettetni magad a Bundesligában..$$$
Ez szuper!! Megnyugodtam.. ?????
Ebben reménykedtem! Szóval akkor Szili tovàbbra is nàlunk maradt…Ez Szombathely!
$$$$ mindíg hű marad!!!?????
Várod már, hogy újra élőben habzó szájjal örjöngj neki, ugye?
Sajnos ennyit ér egy magyar sztár. Örültem volna ha Márkó útját járja.
Nagyon jó hír. Hajrá Szili!!
??
Volt ajánlata ?
Német alsó/középház és Lengyel. De nem európai kupában induló csapatok. Én ezekről hallottam innen-onnan, tehát nem 100%.
A nap jó híre!
Szili marad a Karaván halad!!!?????
Hajrá 11-es!!!??✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️✂️
Nagyon jó hír!
Beni megy egy Francia csapathoz, akivel játszottunk BL-ben!
Szóval a légiósokat is lassan be lehet jelenteni
Nem megy Dijonba.
Nem bizony!
Rosszul tudod!:)
Marad??
Ha nem fut be egy extra ajánlat akkor igen.
Az idei szezon eddigi legnagyobb igazolása, vicc nélkül….
Egyenlőre ő a legnagyobb igazolás
Helyesen: egyelőre.
Egyelőre…
Köszi és igazad van??
Szili, ugye megvan még az olló?
Szükség lehet rá???
Igen. Lehet,hogy az ellenfeletek,otthon felejti.
Nekünk ez egy nagyon jó hír!!
Álé álé, Benke Szili álé✌️?✂️
Csodáltok minket!!!!
Különösen téged csodálunk,párna, Ennyi ésszel ,még mindíg életben vagy!
Téged? Mire föl?
Szerintem nem, inkább a pénz a kihivás helyett nem akar túrista lenni mint a csapat ,,sztárja”
Nagyon örülök neked Szili!??✂️