Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Begörcsölt a pécsi irányító, Okornnak megvan a véleménye a győzelemről

Négy edző, négy nyilatkozat.



:

:

Két mérkőzést rendeztek pénteken este a bajnokság 21. fordulójában. Összeszedtük a négy edző nyilatkozatát.

Pécsi VSK-VEOLIA – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 57-65 (15-7, 20-22, 10-15, 12-21)

Csirke Ferenc a PVSK edzője: – Extra védekezést hoztunk, mert a Falcótól csak hatvanöt pontot kapni negyven perc alatt az figyelemre méltó teljesítmény. Sajnos Pongó Máté begörcsölt a negyedik negyedre, szinte fél lábon játszotta végig a hátralévő időt, irányító nélkül pedig nehéz a Szombathely ellen támadni. Veljko Budimir egész héten nem edzett, sérülten vállalta a játékot, hiányzott Simon Kristóf és Antóni Csanád is, de nem sorolom tovább a jelenlegi problémáinkat. Szurkolóink megint kitettek magukét, köszönjük a szenzációs hangulatot, sokat jelentett ez nekünk.

Gasper Okon a Falco edzője: – Nem szép, ám fontos győzelmet arattunk. Ez a Magyar Kupa után kellett nekünk. Amikor a második félidőben Kameron Taylort sikerült lelassítanunk, és az utolsó perceket kontrollálni tudtuk, akkor nyertük meg a mérkőzést.

KTE-Duna Aszfalt – Serco-TF-BP 78-68 (16-18, 15-20, 26-16, 21-14)

Forray Gábor a KTE edzője: – Gratulálok a csapatnak. Köszönöm a szurkolóknak, hogy az első félidőben amikor tetemes előnyt szerzett a TF, szurkoltak és bíztatták a csapatot. Tudtok, hogy kemény mérkőzés lesz. Nagyon gyengén kezdtünk. Semmi extrát nem változtattunk a második félidőre, csupán odafigyeltünk a védekezésre. A magyar bajnokságban nincsenek gyenge csapatok. A TF is egy nagyon küzdős csapat. Azt gondolom a mérkőzés összképe alapján megérdemelten nyertünk, mert a második félidőben átvettük az irányítást.

Ales Pipan a TF edzője: Gratulálok Kecskemétnek. Az első félidőben jól játszottunk, a második félidőben pedig abbahagytuk a kosárlabdát. Amikor 10 ponttal vezettünk, rengeteg hibát vétettünk, sok rossz döntésünk volt. Rossz döntéseink voltak a kritikus szituációkban, ez az oka hogy elvesztettük a mérkőzést. Sok könnyű kosarat kaptunk.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés