Kosárlabda
“Büszke vagyok debreceniségemre, a városra, a debreceni sportolókra és szurkolókra”
Becsky István elmondta a legszebb sportélményeit, a DEAC ügyvezetője szerint 2017-ben sikerült megvalósítani az álmukat.

:
:
Becsky István, a DEAC ügyvezetője a debsport.com-nak elevenítette fel a Debrecenhez köthető sportélményeit:
Vadkakasok
– Rengeteg sportélményem kötődik a cívisvároshoz, szinte napokig tudnám sorolni a szebbnél szebb emlékeket, nehéz hármat-négyet kiragadni. Természetesen hozzám legközelebb a kosárlabda áll, sok felejthetetlen emléket őrzök ebből a sportágból. Ezek közül az egyik, bár verség lett a vége, a 2003 áprilisi Paks – Debreceni Vadkakasok Magyar Kupa döntő. Debreceniként fantasztikus volt megélni, hogy ötezer ember előtt játszhatott a csapat. A mérkőzés után volt szerencsém találkozni a játékosokkal, akik elmondták, csodálatos érzés volt ennyi néző előtt pályára lépni.
Feljutás
– A másik szép emlék, mely a DEAC-hoz köthető és nagyon közel áll a szívemhez, hogy sikerült egy olyan csapatot felépítenünk, mely esélyes volt a feljutásra. 2017-ben sikerült megvalósítani az álmunkat, az utolsó hazai meccsen a Veszprém legyőzésével biztosítottuk a helyünket az élvonalban. Az edzői stáb, a játékosok, egytől-egyig a barátaim voltak, mely a mai napig sem változott. Ez azért nagy dolog, mert a mai profi szemléletű világban háttérbe szorulnak az emberi kapcsolatok.
Kupadöntő
– Folytatnám a sort a tavalyi, Győrben rendezett Magyar Kupa döntővel. Igaz, volt bennünk egy kis csalódottság amiatt, hogy nem mi vívtuk az aranycsatát, de be kell vallani, a Szolnok még úgy is erősebb volt nálunk, hogy több kulcsjátékosuk sérült volt. A harmadik helyért a Jászberény ellen léptünk pályára és magabiztos győzelemmel szereztük meg a bronzérmet. Felemelő érzés volt a díjátadón debreceninek lenni. Mindenképp megemlíteném még az Oláh Gábor Utcai Stadiont, számtalan felejthetetlen élményben volt részem a sportlétesítményben.
Bajnokok Ligája
– A szívem másik csücske a DVSC, a mérkőzések, ha a foci nem ütközik a kosárlabdával, családi eseménynek számítanak, édesapámmal és testvéreimmel mindig ott ülünk a lelátón. Boldog vagyok, hogy 2009-ben ott lehettünk a Puskás Ferenc Stadionban és tanúi lehettünk egy történelmi sikernek. A Loki a Levski Sofia legyőzésével bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, dicsőséget szerezve ezzel a debreceni sportnak. Természetesen mindhárom „hazai” találkozót élőben tekintettünk meg.
Nagyerdei Stadion
– A Nagyerdei Stadion építése alatt egyszer sem jártam a környékén, úgy voltam vele, majd a stadionavató mérkőzésen szeretném látni a létesítményt. Most is az a kép villan be először, mikor beléptem a stadionba, telt ház és olyan fantasztikus hangulat fogadott, melyet nehéz szavakkal kifejezni. Cívisvárosi polgárként büszke vagyok arra, hogy ott lehettem és mindezt átélhettem. Biztos jó lehet BL csapatok mérkőzéseit élőben megnézni, remélem, egyszer lesz is benne részem, de az, mikor egy debreceni sporteseményen tömve vannak a lelátók, számomra az a legszebb élmény.
Bajnoki cím
– A Szerencsen, 17 évesen szerzett magyar bajnoki címet még mindenképp megemlíteném. Az iskolám tanárai, diákjai, a hozzátartozók ott ültek a lelátón, arcukra festve a mezszámainkat szurkoltak a csapatnak. Összetartó, egységes társaság volt a miénk, kiváló volt a csapatmorál. A mai napig összejárunk, ha nem is napi szinten, de tartjuk a kapcsolatot a régi társakkal. Tudjuk, mi történik a másikkal, úgy gondolom, ezek az élet legfontosabb részei.
– Mint említettem, hosszan tudnám még sorolni a szebbnél-szebb emlékeket, a felejthetetlen élményeket, de a fentebb leírtakat mindenképp szerettem volna megosztani. Büszke vagyok debreceniségemre, a városra, a debreceni sportolókra és szurkolókra.
Fotó: DEAC Kosárlabda Facebook

Bevallom szorongva vártam az idei kupadöntőt,mert finoman szólva sem voltunk topformában,ráadásul a DEAC volt hazai pályán,ebből zakó lett volna,első nap után jöhettünk volna haza.Arról nem is beszélve,hogy Milosevics ellenünk játszott volna,amit végképp szerettük volna elkerülni.A sors megoldott mindent.Reméljük ha elmúlnak ezek a bajok,gondok újra ki fog teljesedni a bajnokság.CSAK AZ OLAJ!