Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Becsky István: ebben a szituációban ez volt a legjobb döntés

A DEAC szakosztályvezetője azt is elmondta, hogy nagy dobásra készültek a Magyar Kupán.



:

:

Az MKOSZ rendkívüli ülését követően a szövetség és a csapatok úgy döntöttek, hogy befejezik a 2019/20-as idényt, melynek a végén sem bajnokot, sem kiesőt nem hirdetnek.

A döntést követően Becsky István, a DEAC szakosztályvezetője a csapat Facebook oldalán osztotta meg a gondolatait:

Nagyon sajnáljuk, hogy így alakultak a dolgok, de ebben a szituációban ez volt a legjobb döntés, ami összhangban van Magyarország kormányának javaslataival és jogrendjével. Az elkövetkezendő közel két hónapban nem lehetett volna mérkőzéseket játszani, utána pedig értelmezhető bajnokságot nehéz lett volna lebonyolítani. A Magyar Kupa miatt is szomorúak vagyunk, hiszen idén tényleg egy nagy dobásra készültünk szervezés terén, de bízunk benne, hogy fog még Debrecen kupadöntőt rendezni. A bajnokságban is nagyon jó szériában voltunk, összeállt a csapat, és már a negyedik helyen álltunk. Komoly esélyünk lett volna egy nagyon szép eredményre, de azt gondolom, hogy ebben a helyzetben ez csak másodlagos. Szeretném mindenkinek megköszönni ezt a szezont, jó érzés volt a DEAC család részese lenni. Jó egészséget kívánok mindenkinek!

Fotó: DEAC Kosárlabda Facebook

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Mivanmivan Recent comment authors
Mivanmivan
Olvasó

Csóri Milo! Ő jött ki ebből a legrosszabul…
Most kéne alányomni egy szerződést: Milo –> várunk haza Szolnokra!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés