
:
:
Hatalmas a várakozás Oroszlányban a közelgő szezon előtt. A csapat alakul, légiósait elsőként jelentette be.
– Az első élvonalbeli szezonunkban szeretném, ha a csapat a rájátszásig menetelne. Kiváló edzőnk és szakmai stábunk van, megtartottunk játékosokat a tavalyi bajnok csapatból, az újonnan érkezők pedig segítségünkre lehetnek a magasabb osztályban. A nyáron sokat edzettem, néhány nyári tornán is részt vettem, emellett természetesen sok időt töltöttem a barátaimmal és a családommal. Várom már nagyon, hogy kezdődjön a bajnokság – nyilatkozta a klub honlapjának Remy Abell, aki már a feljutás kiharcolásánál is a csapat tagja volt.
Megszólalt Illés Máté is, aki annak örült a legjobban, hogy a keretük viszonylag gyorsan összeállt.
– Izgatottan várom az előttünk álló szezont, a tavalyi sikeres évünk után egy teljesen új fejezet kezdődik, viszont a céljainkon abból a szempontból semmit nem változtat, hogy minden mérkőzésen a maximumot fogjuk nyújtani, felkészülünk becsületesen és közösen szurkolóink segítségével kizárólag a győzelem fog előttünk lebegni. Azt gondolom, hogy a keretünket viszonylag hamar sikerült összeállítani, ez abszolút pozitív, hiszen teljes csapattal tudjuk megkezdeni a felkészülést, a közös munkát, amiből ismerve az edzőnket nem lesz hiány, hiszen stabil csapatot szeretnénk alkotni az előttünk álló A csoportos szezonban! Nyaranta edzéssel szoktam tölteni hétköznapjaimat, igyekszem a lehető legtöbbet fejlődni, valamint családommal ,barátaimmal találkozok, pótoljuk azt a közös időt amiből szezon közben kevesebb jut – mondta.

Meglepődnék ha a nyitó meccsen 10-en kívűlre kerülnének…
Egy biztos, Oroszlányban volt azért, hogy átláthatóbban, rendezettebben, következetesebben mentek a dolgok! 🙁
Zoltán ezt kifejtenéd bővebben, hogy mire gondolsz? Mert vádaskodni bárki tud.
Drukkolok nektek, eleve szimpatikus volt, hogy egyből vállaltátok az első osztályt, nem kurválkodtatok, mint a TF!
Legyen egy szép évetek!
Hajrá piros feketék!
En is nagyon szurkolok az Ose-nak, remelem, hogy bentmaradnak. Kellenek az ilyen fanatikus szurkolótáborral rendekezo csapatok az A csoportba. Viszon legiosválasztás teren azt hittem jobban belehuznak, igy inkább az alsóház a realitás. De a bentmaradás mindenképpen reális cél kell hogy legyen!
Egy középmezőnyre simán jó lehet ez az OSE, szimpatikus jó felfogású klub! Szurkolok, hogy bennmaradjanak legalább!
Probálom kihverni a tegnap estét szörnyü meccs volt szembe lettünk köpve Fehérváron…Köszönöm Remy ,hogy reményt adsz a pozitiv gondolkozásra tényleg köszi.
Jajjjjjjjj, szegény Fideoton… 🙁
Köszi az együttérzést én is eggyüttérzek veletek Szombathelyiekkel a Visszafelé Haladással titeket tavaly Illés Béla báék köptek szembe.
Kedves Zoltán, lehet, hogy az első fordulóban beleszaladunk egy 30-as pofonba, de Körmenden ez nem lenne meglepetés. Szerintem is a Szeged és a Jászberény lehet a fő riválisunk a bennmaradásért zajló küzdelemben. Ezért én jónak tartom a sorsolásunkat is, mire velük találkozunk, addigra felvehetjük az A csopi ritmusát. Laposvár, érdeklődnék, hogy honnan ismered ilyen jól Sebastian Krasovecet és a képességeit?
Ugy érzem hogy nem az OSE fog kiesni
Mikor legyenek optimisták, ha nem a bajnoksàg előtt? Így kell hozzààllni. Kíváncsi leszek…..
A pozitív hozzáállás tetszik. De én elégedett vagyok akkor is, ha a célunkat elérjük, azaz az alsóházat elkerüljük. A cikkírónak pedig üzenném, hogy a fentiek 1-2 játékos véleménye-terve-vágya, nem pedig az OSE hivatalos célkitűzése. Márpedig a cikk címe ilyen módon el van ferdítve. Amúgy Mohácsi is megszólalt, őt is illett volna idézni.
Óvatoschan csak azért a fellengzős optimizmussal !!! Nehogy a nyitómevcsen -30 legyen Körmenden(NEM a hőmérséklet) !!! 🙁 🙁 Emlékszünk: “Vigyázz velem!”-szól a varázsgomba Pofánkához… 🙁
És te arra emlékszel, hogy “Vigyázz velem, mert pofán leszel csapva! – szólt az oroszlányi bányász Zoltánnak.”
Ezzel azért óvatosan, nehogy pont mi legyünk, akiket megtréfál az újonc! Nagyon azért nem lepődnék meg…
Én igen… Ez az oroszlányi keret elég gyengus, egy közepesnél nem jobb edzővel. És ezzel nem őket akarom megbántani, mert egyértelmű hogy egy feljutó (főleg ha felelős a gazdálkodása) nem fog tudni kapásból felsőházas csapatot építeni. Viszont az eredeti célkitűzés, azaz a playout elkerülése szerintem abszolút reális lehet, főleg ha a Kaposvár-Szeged-Jászberény trió nem kapja össze magát.
Szép volt magyar foci!
Öntsünk bele még több milliárdot, és akkor talán kiverünk egy liechtensteini 2.osztályú csapatot…
Vezesd le kérlek ez hogy passzol ide ehhez a cikkhez! Amúgy meg te most tiszta happy vagy gondolom, mert nemzetköziben román csapatoknak szurkolsz, ugye????
Csakis magyarnak, hajrá Nagyvárad!!
Én azért a Falcót is

magyar csapatnak gondolom.
Nagy poén! Még szerencse hogy az Olajban csak elvétve találhattunk légiósokat.
Mondjuk én úgy emlékszem, hogy pont az Olaj volt az, aki anno a több légiós engedélyezését kérte.
Nem kérte, csak megszavazta. Mondjuk akkor volt egy EC, Adria liga.
Jajj, ne viccelj kérlek!
Amúgy épp a Falco nem szavazta meg (tudom, akkor pont az volt az érdekünk, blabla..). Viszont ennek fényében, a nagy tudású szurkolótársad fergeteges poénját akkor sem tudom hova tenni.
Még mindig nem sikerült levezetni hogy került ide a magyar foci….
Hajra, remeljuk jobbak lesztek mint a tf