Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Balsay István családjáé a leghosszabb kispad az országban

“A cél csak az lehet, hogy minél több, tehetséges fiatal nevelődjék föl.”



:

:

Székesfehérvár korábbi polgármestere, majd országgyűlési képviselője, Balsay István személye arra jó példa, hogy a jó kosárlabdázók nem feltétlenül csak a két méter fölöttiek közül kerülhetnek ki. Ő a maga 178 centijével alacsonynak számított a mindenkori csapataiban, ezért is volt a beceneve a „Rövid”. Ő mindig megküzdött a helyéért és irányítóként igyekezett is megszolgálni a bizalmat. Korábban más interjúalannyal utoljára 2015-ben sikerült Sukorón beszélgetnem, ez a lehetőség most – ritka kivételként – ismét összejött – olvasható Jocha Károly írásában és interjújában a hunbasket.hu-n.

– A mi nagy családunkban nem volt komoly konkurenciája a kosárlabdázásnak – közölte Balsay úr -, hiszen mind a hat testvér versenyszerűen kosarazott. Sőt! Azt is elmondhatom, hogy miénk az országban a leghosszabb kispad, mivel a rokonságban dokumentálhatóan 47 olyan családtagunk van, akik valamennyien korábban vagy jelenleg NB I-ben vagy NB II-ben szerepeltek. Mind a hat testvér – Miklós, Ágnes, Antal, István, Piroska és Viktória – természetesen ezt a sort gyarapította.

Ön vidéken született, és csak később lett városlakó.

– Szüleim a háború elől a festői szépségű Somlóvásárhelyre menekültek, ott születtem 1947-ben. Csak 1953-ban jöttünk vissza Fehérvárra, elsősorban a két nagymama unszolására, akik az unokáik iskoláztatása miatt aggódtak.

Szülei és felmenőik egészen vissza Mária Teréziáig kivétel nélkül erdő-, kohó- vagy bányamérnökök voltak.

– Ebbe a sorba tartozott Édesapám is, aki az Alföld és kopár fásítási programjaiban szerzett komoly érdemeket. Őseink egyébként leginkább Selmecbányán vagy Sopronban jártak egyetemre, de volt olyan családtagunk, aki Miskolcon, a kohómérnöki karon volt egyetemi tanár. Nagyapám pedig Petrozsényben bányaigazgatóként dolgozott, ő később Pécsen lett bányaigazgató. Szerencsés embernek tartom magamat, mert mint sokgyermekes család sarja, ugyancsak meg kellett tanulnom a szerény körülmények között is jókedvűen élni, elviselni a megpróbáltatásokat.

Mint a kosaras átlagnál alacsonyabb fiatalnak, nem lehetett könnyű dolga.

– Eleinte csak akkor kerülhettem pályára, amikor nem voltak elegen, de később is mindig megküzdöttem a lehetőségért. A legfontosabb az volt számomra, hogy mindig jó társaságban lehettem. A középiskolában volt kézilabda irányultságú testnevelőnk is, mi pedig úgy igyekeztünk kézilabdázni, hogy minél több kosaras elemet beloptunk a játékba. Csiszár Laci és Jelinek Gyuri kiváló játékosok voltak, de például a későbbi világklasszis kapus, Bartalos Béla akkor még nem fért be a csapatunkba, amellyel országos középiskolás bajnokságot nyertünk.

Kosárlabdás pályafutását honnan számítja?

– Harmadikos gimnazistaként, szabadtéri pályán, a Székesfehérvári Építők színeiben játszhattam először az NB I-ben, mégpedig a Ganz-Mávag ellen. Az ellenfélnél többek között olyan nagy nevek is pályára léphettek, mint Zsíros Tibor, a Kangyal-fivérek és mások. Annyiban szerencsém volt, hogy az Építőkben zajló generációváltás miatt könnyebben jutottam játéklehetőséghez. Így azután hamar képbe kerültem az ifjúsági válogatottnál is, ahol Greminger János volt az edzőnk. Bár nem alkottunk maradandót, de a világ megismerését már ott elkezdhettem. Együtt játszhattam Gellér Sándorral, Hódy Szabolccsal, Kárász Jánossal, a Rabb-testvérekkel és más kiválóságokkal.

A felnőtt NB I-es csapat tagjaként végezte el az egyetemet is.

– Így történt. Sopronban 1965 és 1970 között az erdőmérnöki diplomáért tanultam, miközben az élvonalbeli SMAFC színeiben küzdöttem hétről hétre. Irányítóként folyamatos „munkakapcsolatban” voltam a két dobógépünkkel, Orbay Lászlóval és Tvordy Györggyel is. Az egyetemistákra, illetve már dolgozó diplomásokra épült soproni együttes második és harmadik helyet is ki tudott harcolni az élvonalban, miközben 1969-ben a Magyar Népköztársasági Kupa győztesének járó érmeket is mi vehettük át. Akkoriban ezt még meg lehetett csinálni heti öt edzéssel, de később ez mind lehetetlenebbé vált az egyre profibb körülmények között készült riválisok ellen.

A diplomázást követően visszatért Fehérvárra. Mihez kezdett?

– Amikor hazajöttem, az első diploma mellé elvégeztem az útépítő-úttervező szakmérnöki tanulmányokat is, mert a Közúti Igazgatóságon erre is szükségem lett. A főnököm – egyébként a korábbi kiváló kosaras, az 1955-ben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott tagja, Bogár Pál – mellett csodálatos éveket élhettem meg.

1972-ben tért vissza Sopronból, dolgozni kezdett, megházasodott, egy lánya és egy fia született, de még sokáig nem hagyott fel az aktív játékkal.

– Ennyi fronton párthuzamosan helytállni, ez egyre nehezebb lett. Ráadásul akkoriban már Fehérváron is elkezdődött a profizmus kiépítése a Videoton és az Építők jóvoltából. Nem is csoda, hogy a mi, alapvetően amatőr feltételek között készülő klubunk, a Székesfehérvári Építők hol kiesett az élvonalból, hol ismét visszajutott oda. Olyan erők szerepeltek csapatunkban, mint Bogár Pál főmérnök, Somogyi László, későbbi miniszter, Szabó Mátyás vízügyi igazgató, Balsay Miklós vezérigazgató, Hegedüs István főépítész, dr. Tóth Ferenc főorvos, Kisteleki Péter vezérigazgató, Bajzák Tamás megyei tervosztály vezető és mások. 1981-ben jött el az ideje annak, hogy végleg leadjam a szerelésemet.

Ez idő tájt levegőben lógott, hogy akár meg is szüntethetik a klubot.

– Olyannyira így állt a helyzet, hogy ha az akkori vezérigazgató, Kiss József nem áll mellénk, akkor az Építőkről már csak a sportági történelemben lehetne olvasni. Az ő kiállásának, további támogatásának eredményeként maradt meg és formálódott a klub az évtizedek során, s lett belőle Albacomp, majd mára Alba Fehérvár. A Videoton pedig már régen megszűnt.

Hogy emlékezik vissza ma a kosaras pályafutására?

– Más világ volt akkor, és a kosaras társadalom is alapvetően másként létezett. Jól ismertük egymást. A Bajával például élet-halálharcot vívtunk a kápolnában, a rendőr az esernyőjével elgáncsolta egyikünket, de hasonlók történtek Sopronban is. Ettől még a játékosok jó barátságban voltak. Később, amikor 1985-ben előbb tanácselnök helyettes, majd egy évvel később pártonkívüliként tanácselnök lettem Fehérváron, jobban ráláttam a dolgokra. Akkoriban nagyobb volt az összetartó erő – mi ismertük egymást, jókat beszélgettünk, segítettünk a másiknak, amiben tudtunk. Ez a hozzáállás a munkámat és a közéleti tevékenységemet is átjárta. Akár mint a szövetség szinte örökös alelnöke, vagy három cikluson át volt parlamenti képviselő, tettem a dolgomat. Annak különösen örülök, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésének előkészítésében komoly részt vállalhattam.

A kosaras kapcsolatoknak a politikai életben is hasznát vehette?

– Már tanácselnökként, majd polgármesterként is, de különösen az 1994-2006 közötti tizenkét, a parlamentben eltöltött év során jól jöttek ezek a személyes ismeretségek. Legalább annyit jelentett az a gondolkodásmód, a térlátás, amit a kosárlabdázásban elsajátíthattam. A másik feltétlen elfogadása, a tévesnek vélt bírói ítéletek tiszteletben tartása, és még sorolhatnám, mi mindent tudtam az aktív játékos éveim tapasztalataiból tovább vinni. A sport számtalan helyen bizonyítottan nagy összetartó erő lehet, például a parlamentben a különböző ideológiákat képviselők közötti kapcsolatokban is. A parlamenti válogatott tagjaiként a parketten jól megértettük egymást, és ezek a közös együttlétek, élmények egészen biztosan jót tettek az együttműködés egyéb területein is. Annak idején például a kosárlabda szövetség évente nem többet, mint hárommillió forintot kapott. Később a források erősödése révén, majd a TAO-pénzek belépése jóvoltából folyamatosan emelkedtek az anyagi lehetőségek.

Az említett pénzforrások pozitív hatása hol érhető tetten?

– Stabilizálódott a sportág helyezte, mára már elértük az évenkénti négy és fél milliárd forintos költségvetést. Amíg évtizedekkel korábban húszezer körül volt az igazolt játékosok száma, addig mára már 86 ezer 570 kosarast mondhatunk a sportág aktív táborába tartozóknak. Mára nem csak a létesítmények minősége révén álljuk az összehasonlítást más országokkal, hanem az utánpótláskorúak nemzetközi versenyeztetése terén is óriásit léptünk előre. Női vonalon már az európai élmezőnyhöz tartoznak korosztályos válogatottjaink, a fiúknál még ettől kicsit távolabb vagyunk. Át kell vennünk a délszláv iskola keménységét, agresszivitását, a progresszívebb gondolkodást is. Egyébként nem csak a sportról, a versenyzésről van szó, hanem a sportnak a társadalomformáló erejéről is.

Önök évente szigorúan megtartják az egykori soproni kosarasok találkozóját. Ez idén június elején történt meg a Fejér megyei Soponyán. Mi ezeknek az összejöveteleknek a hozadéka?

– Sopronnak egészen speciális helyzete volt, hiszen a Kádár-korszak évtizedeiben a város a határsávba tartozott. Fehérvár egy alvó iparváros volt, az üdülővárosnak számító Sopronban viszont minden egészen másként működött. Mindenki ismert mindenkit, az emberek köszöntötték egymást. Ez mindmáig megmaradt az ország legkülönfélébb tájaira került játékostársak között. Ezek a találkozók szinte testvéri hangulatban zajlanak, mindenki örömmel vesz részt ezeken az alkalmakon. Ez a hangulat a többi kosaras centrum tagjaival is mind jobban visszatér, aminek én különösen örülök.

Elégedett a magyar és a külföldi pályára lépők arányával?

– Ezen a téren még sok tennivalónk van. Az első félidőben kötelezően pályán lévő egy junior szerepeltetésének rendszerét mindenképpen tovább kell erősítenünk, mert a cél csak az lehet, hogy minél több, tehetséges fiatal nevelődjék föl, akik előbb-utóbb a magyar válogatottat is erősíthetik.

A felnőtt válogatottakról mi a véleménye?

– Eredményesség dolgában is van előrelépés, ez tagadhatatlan tény. Ám amit legalább ilyen fontosnak tartok, a kosárlabda mellett labdarúgásban és kézilabdában is beindult egyfajta kiállás a szurkolók részéről a sportágak legjobbjai mellett. Ezt az embereket mozgósító, közösségformáló nemzeti érzést óriási dolognak tartom!

Fotó és forrás: hunbasket.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés