
:
:
Újabb játékossal állapodott meg a PVSK, a Szeged csapatkapitánya, Balogh Szilárd Pécsett folytatja pályafutását.
Sitku Márton és Nemanja Djordjevics szerződtetése után ezúttal alacsony posztokon erősített a Pécs, hiszen az utóbbi éveket Szegeden töltő, ott csapatkapitányként is bizonyító irányítóval, a 24 éves Balogh Szilárddal kötött szerződés. Az ő érkezésével tehát egy fiatal, mégis rutinos játékszervezővel bővült a szakmai stáb repertoárja.
– Nyilván a legtöbb játékos aki az A csoportból a B-be igazol, a több játékidő miatt teszi, nincs ez másként az esetemben sem – árulta el Balogh Szilárd. – Sértő Ádámmal beszélgetve nagyon megtetszett az a fanatizmus, ami jellemzi őt, ha a kosárlabdáról van szó. Pécsett komoly, vezérszerep vár rám, ilyen kihívás még nem volt számomra a felnőtt pályafutásom során, meg akarom mutatni, hogy meg tudok felelni az elvárásoknak.
Az új irányítónak szimpatikus volt az a koncepció, amit szakmai stábunk felvázolt neki, úgy érzi feküdni fog neki ez a stílus.
– Aki ismer, tudja rólam, hogy a kemény védekezés, a gyors játék közel áll hozzám, márpedig a PVSK-nál egy agresszív, sok tranzíciós játékot hozó, gyors támadásokra épülő szisztémát fogunk megcsinálni – mondta Balogh. – A szurkolóknak azt tudom ígérni, hogy szívós védőmunkával, és a támadások szervezésével igyekszem hozzájárulni, hogy közösen elérjük a kitűzött célokat.

Ő nem a Vujic Tvrtko fantázia nevet használja:)
Remek döntés a játékos részéről.
Sok sikert nálunk!
Köszönünk mindent, Sziszi! Voltak jobb, és rosszabb periódusai, szerintem még van benne. Ha életre tudja kelteni a tempódobását a piros csoportban, nagyon jó játékos lehet. Eddig is a PVSK-nak szorítottam, de ezek után már-már kötelező a feljutás, hajrá!
Üdv a csapatnál Szilárd! Hajrá Vasút gyerünk!
Pvsk-nak komoly erősìtès
Szegednek nagy èrvàgas, kevès hasznos rotàciòs jàtèkosuk egyike volt, kivàncsi vagyok kivel tudjàk majd pòtolni.
Ne gondold hogy érvágás lesz! Pezsgőt bontottunk, hogy elment végre! Sokkal kevesebb eladott labdánk lesz… A B csoport az ő terepe, az élvonalra alkalmatlan.
Szimpatikus csapat lehet jövőre a PVSK. Sok sikert!
Köszi a kedves szavakat
Akik mínuszolgatnak azoktól megkérdezném, hogy mi a problémájuk? 🙂 Semmi sértő dolgot nem írtam, hanem megköszöntem amit az előttem hozzászóló írt.
Indokolják meg akkor megérteném a dolgot
Tudod szerintem…
Nem emlékszem rá,de mindegy is mi történt korábban az már a múlt túl kell rajta lépni. Én így kezelem a dolgokat 🙂
Elég nagy a baj,ha nem emlékszel a dolgokra… Ezek szerint téged se az eszedért szeretnek! 😉
Figyelj nem kell a személyeskedés, normálisan leírtam,szóval felesleges sértegetned.Ezekszerint te mindent fejben tartasz,hogy éppen mit tettél 3 évvel ezelőtt gratulálok hozzá neked 🙂
Kérlek kedves honfitárs, hogy ne a BB1 likejaitól tegyél függővé akármit is az életedben. Ez még viccnek is rossz. Amúgy csatlakozom hozzád, és én is köszönöm azt kedves szavakat.
Nyilván nem csak a miértjére nem kaptam választ 🙂