Bajnokság
Balogh Máté szeretne meghatározó játékos lenni az A-csoportban is
A körmendi játékos az ünneplést követően komoly munkába kezd.

:
:
Az idei fiú U20-as bajnokságot megnyerő Egis Körmend csapatából nyilatkozott a BB1.hu-nak Balogh Máté, aki az idén már ötször pályára lépett a felnőttek között is. Az U20-as bajnokságban tizenhétszer szerepelt a fiatal tehetség, melyek során átlagosan 26 percet tölthetett a pályán. Mérkőzésenként 16,2 pontot és 7 lepattanót átlagolt.
Milyen Antonisz Konsztantinidesszel dolgozni fiatalként?
– Szerintem nekem, mint fiatalnak nincs jogom bármit is véleményezni az edzőről, teljesen mindegy ki az tréner, ugyanúgy keményen dolgoznom kell. De egy remek és tapasztalt edző, akitől sokat tanulhatok, ezért tisztelem természetesen.
Hogyan élte meg, hogy két bajnokságban szerepelt egyszerre? Mennyit edzett korosztályos csapatával és mennyit a felnőtt csapattal?
– A szezon nehezen indult mindenki számára, ez Körmenden is érezhető volt, rengeteg korlátozást vezettek be a fertőzés elkerülése érdekében, ezáltal a szezon nagy részében csak a felnőtt edzéseken vettünk részt a fiatal csapattársaimmal. Ugyanezen okokból kifolyólag a többi meccsen sem tudtam részt venni. Igazán az országos döntőre csak a felnőtt bajnokság után kezdtünk el készülni közösen, addig nem edzettünk, csak elvétve.
Milyen érzés volt, hogy többször is pályára léphetett a felnőtt bajnokságban?
– Nagyon motiváló, hogy érezhetem a fejlődésem apró érdemjegyeit és annyira kivívtam a bizalmát az edzőnek, hogy pályára léptessen. Persze ilyenkor nagy a nyomás, de a célom érdekében ezzel is ugyanúgy megbirkózom. Egy biztos, izgalmasabb, mint a kispadról nézve.
Hogyan értékeli az idei szezonját mind az U20-ban mind az A-csoportban?
– Az U20-as szezonban szerintem mindent elértünk és a legjobban teljesítettünk. Egy remek testvériségről beszélek, akikre bármikor számíthatok, ez az egyik ok, ami a dobogó csúcsára juttatott minket. Itt egy meghatározó szerepet töltöttem be, amit fokozatosan fejlesztettem. Az A-csoportban is ezt szeretném majd minél hamarabb elérni, ami hosszú idő még, de a kezdeti lépéseket megtettem, ezért örülök.
Mit gondo,l mi volt a sikerük kulcsa ahhoz, hogy U20-as bajnokok legyenek?
– A szezon alatt én nem láttam ilyen összeszedettnek a csapatot, nagy volt az összhang a meccsek alatt, mindenki tisztában volt a dolgával és a terv szerint győzedelmeskedtünk együtt. Remek potenciálja van minden egyes csapattagnak. A fiatalabb játékosok kihasználták a kevesebb lehetőséget is és megtettek mindent, hogy a csapat javára váljon az ottlétük, még a kispadon is.
Mik a rövidtávú illetve hosszútávú céljai?
– Mindenképpen az, hogy a következő szezonra sokkal felkészültebb legyek, készen álljak bizonyítani. Hosszútávon pedig a lehető legtöbbet kihozni a kosárlabda karrieremből.
Mivel tölti a nyarat?
– Mivel számunkra a nyár kezdete a szezon befejeztével kezdődött, azaz a bajnoki cím elnyerésével egyidőben; így egy sportolóhoz és egyben egy bajnokhoz méltó ünnepléssel és pihenéssel indult. A nyáron rengeteg mindent terveztem a fejlődésem érdekében tenni, tehát edzéssel fog telni nagyrészt a nyaram. A válogatottban is szerepet kaptam, aminek nagyon örülök, szóval nem áll le a munka.
Fotó: Egis Körmend Channel

Jól van. Te is csatlakoztál a sárga agysebészek csapatához.
Ha Máté meghatározó center szeretne lenni az A csoportban, ahhoz nem olyan vállak kellenek, mint egy vízisiklónak.
Mert egy átlagos hármas megesz a palánk alatt.
Sok sikert kívánok!
“Milyen Antonisz Konsztantinidesszel dolgozni fiatalként?
– Szerintem nekem, mint fiatalnak nincs jogom bármit is véleményezni az edzőről, teljesen mindegy ki az tréner, ugyanúgy keményen dolgoznom kell. De egy remek és tapasztalt edző, akitől sokat tanulhatok, ezért tisztelem természetesen.”
Soha, senkitől nem olvastam még ennyire szimpatikus nyilatkozatot ebben a témában!
Respect és mások számára feltétlenül követendő mentalitás!
Egyet értek!
Ezekhez a beírásokhoz tudok gratulálni. Van egy fiatal, tehetséges magyar utánpótlás-válogatott játékos, amelynek a csapata az Ő meghatározó játéval bajnokságot nyert. Ráadásul igen szerény, normális srác. Ti meg itt gyökérkedtek.
Hajrá Máté! Valósítsd meg terveidet!
Visszatérhetünk rá,hogy mit alakít felnőttbe!
Persze vissza,de attól még be kell szólni neki nem?…
De kis érzékeny vagy. 😀
Lehet ő sárgapárna “apucija”, mert ha Körmend, normális megszólalása még neki sem volt, és neki is szó szerint mindegy a mondás:
“csapba szarni, vagy szarba csapni”
A lényeg, hogy “ütős” legyen 🙂
?
Majd ha lehet mire, lesz pozitív komment is. ?
Névvel is vállalod a véleményedet? ???
vagy olyan vagy mint az a bizonyos valaki, aki a Tatut fikázza nevét nem vállalva, közben meg mindenki tudja ki ő?
…és ő beszél intelligenciáról…csodálatosak vagytok.
Nem válaszoltál az alap kérdésre. Mondjuk, ha saját Neved oda írnád, akkor talán bátrabban vállalnád a gyökérséged. Neked látszik, hogy nincs tinédzser gyereked/rokonod. Egy ilyen normális 19 éves srácot, aki ráadásul tehetséges is, savazod. Teszed mindezt névtelen nethuszárként. Ez Téged jellemez.
csak az irigyek kórusa… ?
Baloghra irigy???????
persze.
többet tett le az asztalra, mint…. ????
bászketmen ????
Ha te mondod. ?
igen, én.
Ha meg esetleg többet tettél le, akkor viselkedj is úgy. Vagy ha családtagod tett le többet ?
itt egy 19eves fiatal, a maga szerenysegevel ad egy teljesen normalis interjút. Előtte a parkett, az élet. Idejössz tótnorbizni, meg percekkel jönni.
Ha akkora király LENNÉL, akkor biztatnál egy ennyire fiatal játékost…
de nem megy. Mondjuk nem véletlenül.
bászketmen ?????
??
Semmi érzékenység csak nem értem minek kell beszólni neki,főleg hogy nem is nyilatkozott olyat…De gondolom azért ha a te csapatod egyik játékosára érkezik negativ komment akkor ugrasz…
Nem gyökérkedtem. Építő jellegű kritikát fogalmaztam meg azzal hogy egy pöppet lassú. Sok sikert neki a fejlődésben
Tóth Norbi számait tudja majd hozni vajon? Nem hiszem.
Az ólomlábakkal kezdj valamit és akkor az A-ban is megállod a helyed! Hajrá!