Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Balmazovicsnak különleges lesz a pénteki meccs

Meg akarják mutatni Szegeden, hogy többre képesek annál, mint amit az első fordulóban nyújtottak.



:

:

Harminc ponttal, 103-73-ra veszítette el az idény első mérkőzését a tavalyi bronzérmes Pécs otthonában a Naturtex-SZTE-Szedeák. Nos, a folytatás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen pénteken az előző bajnokság aranyérmese, a Falco KC Szombathely érkezik a Tisza-partiakhoz.

– Elfelejtettük azt a meccset, a pécsi találkozó már a múlté – kezdte Stefan Balmazovics a szegedi klub honlapjának. – Borzasztóan játszottunk védekezésben és támadásban is, de főképp hátul akadtak gondjaink, ebben mindenképp változtatnunk kell a Falco ellen. Nehéz volt megélni, majd újranézni a szezonnyitót, de ahogy mondtam is, ezt már elfelejtettük, és a héten csak a Falcóra koncentrálunk. Úgy gondolom, jó lehetőségnek mutatkozik a pénteki meccs, hogy megmutassuk, többre vagyunk képesek, mert az edzéseken remekül dolgozunk, ennek ki kell jönnie egyszer – nyilatkozta szerb légiósunk.

Balmazovics a nyáron éppen a szombathelyi csapattól igazolt Szegedre, elmondta azt is, jelent-e számára extra motivációt az, hogy legutóbbi csapata ellen játszhat.

– Minden meccsen ugyanolyan motivációval lépek pályára, legyen szó a korábbi klubomról, a Falcóról, vagy bármelyik más csapatról. Most a Szedeáknak szeretnék segíteni abban, hogy minél jobb eredményt érjünk el, persze egy ilyen meccs mindig különleges egy sportoló számára. Meglátjuk, hogy alakul a pénteki mérkőzés, remélem, a végén mi örülhetünk – zárta Stefan Balmazovics.

fotó: pvsk-panthers.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés