“Volt olyan, aki azt mondta, hogy soha az életben nem leszek komoly edző”

A múlt pénteki, Jászberény elleni bajnoki mérkőzést megelőzően jelentette be a KTE Kosárlabda Klub Kft. vezetősége, hogy 2021-ig meghosszabbította Forray Gábor vezetőedzői szerződését.

(X) Fogadj a Premier League legjobb mérkőzéseire kockázatmentesen 20 000 forintig!

Forray Gábor neve lassan egybeforr a kecskeméti kosárlabdázással, tizenötödik éve dolgozik a városban. Akadt, aki korábban azt mondta neki, alkalmatlan arra, hogy komoly edző legyen. Jövőre a negyedik szezonját kezdi meg a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzőjeként, de még mindig úgy érzi, karrierje elején jár. A ktekosar.hu készített interjút a trénerrel.

– Nagyon boldog vagyok a folytatás miatt. Már tizenöt éve lakom Kecskeméten, befogadott a város, szinte minden ide köt. Itt ismertem meg a feleségem, itt születtek a gyermekeim, és itt kaptam először komoly lehetőséget arra, hogy megmutassam magam edzőként. Nyilván minden embert jó érzéssel tölt el, ha bíznak benne és respektálják a munkáját. Az elmúlt három esztendőben valószínűleg jól dolgoztam, hiszen a vezetőség hosszú távú szerződést kínált nekem. Magyarországon gyakorlatilag egyik sportágra sem jellemző, hogy egy edzőt egy évnél hosszabb időre szerződtessenek. Ez persze felelősséggel jár, én pedig nem kényelmesedek el, sokkal inkább arra törekszem, hogy minél sikeresebben dolgozzam.

– 2005 júliusában érkezett Kecskemétre. Azóta igen sok játékos fordult meg a városban, sok mérkőzésen irányította a csapatait. Hogyan emlékszik vissza az elmúlt évekre?

– Idejöttem legényemberként, forró fejjel. Előtte Székesfehérváron a Fehérvár KC-nál NB I B-ben dolgoztam, onnan hatalmas ugrás volt számomra, hogy egy A-csoportos klubnál dolgozhatok másodedzőként. Meszlényi Róbert volt a vezetőedző, az ő munkáját segítettem, mellette pedig az NB I B-s csapatot vezettem.

– Ráadásul mindjárt az első évében részesen volt a kecskeméti kosárlabdázás első Magyar Kupa győzelmének.

– Sőt, a kecskeméti kosárlabdázás összes újkori éremszerzésének a részese voltam. Az én vezetésem alatt nyertünk először U20-as bajnokságot 2007-ben. U21-es és U23-as bajnokságot is nyertünk, mint ahogy A- és B-csoportos U20-as aranyérmet is ünnepelhettünk. Az U16-os bajnokcsapatnak is én voltam az edzője, U18-ban pedig ezüst- és bronzérmet is szereztünk. Ha azt vesszük alapul, hogy tíz évet dolgoztam az utánpótlásban, akkor azért ez nem rossz eredménysor, talán mondhatom azt, hogy sikeres voltam.

– Ha a harminc esztendős Forray Gábornak azt mondják, hogy negyvennégy évesen ott fog tartani, ahol most, akkor elfogadja?

– Ez egy érdekes kérdés.

Székesfehérvári vagyok, volt olyan, aki ott azt mondta nekem, hogy soha az életben nem leszek komoly edző, mert alkalmatlan vagyok rá. Ha az ő jóslását venném alapul, akkor azt mondom, jóval előrébb tartok.

Nekem az a hitvallásom, hogy senki nem lehet úgy sikeres, ha valami az ölébe hullik. Mindenért meg kell dolgozni, ehhez pedig idő kell. Az edző személye szakmai értelemben olyan, mint a jó bor: akkor az igazi, ha kellően érett. Volt, hogy jó pár éve azt gondoltam, képes lennék elirányítani egy A-csoportos együttest. De volt olyan szakasza is a pályafutásomnak, amikor mindig többet-többet tanultam, de rájöttem, hogy gyakorlatilag semmit nem tudok az edzői szakma igazán fontos finomságaiból. Ma azt mondom, hogy minden jó volt így. Érnie kellett a személyiségemnek és szükségem volt a tanulásra. Régen bevett szokás volt, hogy le kell húzni az inaséveket a diploma után, mert ha egyből beülne az ember főnöknek, fogalma sem lenne semmiről. Tudom, ahogy halad előre az idő, egyre bölcsebb és higgadtabb leszek, remélem, ebben is folyamatosan tudok fejlődni. Emlékszem, hogy ezelőtt pár évvel másként reagáltam különböző szituációkra, mint most. Heves voltam, sokszor indulatos. Szerencsém is volt, mert olyan személyiségekkel tudtam együtt dolgozni, akiktől lehetett tanulni, folyamatosan szívtam magamba a tudást. Ha az ember nyitott szemmel jár, van lehetősége fejlesztenie önmagát, igyekszem én is ezt tenni. Ahhoz, hogy valaki nagyban tudjon gondolkodni, el kell sajátítania az apró részleteket is. De hogy hol is tart a karrierem? Szerintem ott, ahol kell.

Négy éve dolgozom vezetőedzőként a magyar felnőtt kosárlabdában, Ivkovics Sztojan mellett dolgozom a válogatottnál másodedzőként, irányítom az U18-as válogatott szakmai munkáját. Olyan élményekben volt részem, mint a kolozsvári Európa-bajnokság, ezt biztos, hogy még nagypapa koromban sem fogom elfelejteni.

Egy edző soha nem lehet elégedett, de hiányérzetem nincs. Hiszek a sorsszerűségben és abban, hogy minden okkal történik. Korábban is és most is voltak megkereséseim, de úgy érzem, még nem kell váltanom. Mindennek eljön a maga ideje. Biztos vagyok abban, hogy még csak a karrierem elején járok.

– Ahogy említette, idén is voltak megkeresései. Mi sarkallta arra, hogy Kecskeméten maradjon?

– Nekem nagyon fontos a folyamatosság. Egy edző munkáját csak úgy lehet megítélni, ha egy helyen legalább két-három évet eltölthet. Egy szezonban lehet szerencsés a légiósválasztás, de ugyanúgy lehet balszerencsés is, nem mindig jön ki az edző valós tudása. Mivel én még a pályám elején járok, nem vagyok abban a helyzetben, hogy minden feltételt én szabjak meg.

Ahhoz, hogy sikeres legyen egy csapat, az edzőnek is feltételeket kell szabnia, úgy kell alakítani a körülményeket, ahogyan az az ő szakmai elképzeléseinek megfelelő. Erre azonban nem sok klub hajlandó. Kecskeméten a vezetőkkel kölcsönösen bízunk egymásban, hasonlóak a céljaink és a szellemiségünk.

Ez pedig arra bátorít, hogy továbbra is itt fejlesszem magam úgy, hogy közben a klub és persze a kosárlabda is fejlődik. Racionálisan, érzelemmentesen döntöttem. Úgy ítéltem meg, hogy a családom, a szakmai előrelépés, a nyugodt, kiszámítható környezet, amit a klub biztosít, sokkal fontosabb annál, mint a jobb anyagi feltételek. Gyorsan hozzáteszem, hogy egyáltalán nem panaszkodom, hiszen nagyon korrekt ajánlatot kaptam.

– Mire számíthatunk az elkövetkezendő években? Milyen csapata lesz Forray Gábornak és Kecskemétnek?

– Konkrét célkitűzéseket nem tudok mondani. Tavaly a tizedik helyre akartunk odaérni, ehhez képest ötödikek lettünk. Idén sem változtattunk, jelenleg a hatodik-nyolcadik pozícióban vagyunk holtversenyben. Azt, hogy mi lesz jövőre, senki nem tudja megmondani. Előfordulhat, hogy más lesz a légiósszabály, nem ismerjük a bajnokság majdani anyagi környezetét sem. Ami biztos, hogy az én munkámat és a kecskeméti kosárlabdázást továbbra is a jelenlegihez hasonló stratégia jellemzi majd. Próbálunk olyan keretet kialakítani, amely szakmailag megfelelő, szeretnénk fiatalokat beépíteni a felnőtt csapatba. Olyan közösség kialakítása a célunk, amelyet valódi sportemberek alkotnak, és amelyet szeretnek a szurkolók. Számunkra az a legjobb visszajelzés, hogy rendszeresen ezer felett van a nézőszámunk. Mi a nézőkért vagyunk, azért dolgozunk, hogy aki kijön a meccsre, az jól érezhesse magát, és persze ezzel együtt legyünk sikeresek. Próbáljuk mindig frissíteni a taktikát, folyamatosan figyeljük és beépítjük az aktuális kosárlabda trendeket. Gyorsan fejlődik a sportág, ha ezt valaki nem tudja követni, akkor kiesik a versenyből.

– A fiatalok beépítése minden klubnál élő kérdés. Kecskemét hogyan áll ebben? Önt mennyire motiválja egy-egy újonc alkalmazása?

– Miután hosszú évekig dolgoztam utánpótlás csapatokkal, számomra különösen kedves helyzet, ha van olyan jelölt, aki alkalmas a profi életre. Én még a Tóth Peti, Csorvási féle U20-as csapattal kezdtem Kecskeméten, aztán a Pongó testvérek, Mészáros-féle csapat volt a következő, és most is megvannak a kiválasztottjaim. De pont a tapasztalataim miatt tudom azt is, hogy óvatosan kell bánni a fiatalok terhelésével. Formálni kell a szakmai tudásukat és persze az énképüket is. De nálunk valóban stratégiai kérdés a fiatalok szerepeltetése. Ha az akadémiáról egy-két játékos felkerül a pályára, akkor a többi növendék azt láthatja, hogy van esély, érdemes sokat edzeni, sok másról lemondani. Engem ez a cél is vezérel, valami maradandót alkotni.

– A magyar valóság mégis az, hogy leginkább a sikerekre, a nagy eredményekre emlékezünk.

– Igaz. Ha bajnok vagy, örökké emlékezni fognak rád. És valószínűleg én is így gondolkodnék, ha csak a profi csapat lenne számomra fontos. De én már kecskeméti vagyok, nekem fontos minden, ami a kecskeméti kosárlabdának, vagy kicsit tágabb értelemben a városnak fontos. Ha egy helyi srác, aki itt nevelkedett, itteni edzők dolgoztak vele, bekerül a felnőttek közé, aztán pályára is lép, az életre szóló élmény lesz a családjának, és büszkék lesznek rá a korábbi edzői és csapattársai. Nem utolsó sorban bekerül a helyi történelemkönyvbe, hogy egy akadémián nevelkedett játékos debütált. És persze az az igazi, ha saját nevelésű játékossal érünk el komoly eredményt.

– Mi számítana komoly eredménynek? Mi motiválja a pályafutása során?

– Természetesen szeretnék érmeket nyerni, ha nem ez lenne a célom, azonnal abba kellene hagynom. Álmodozó kamasz edzőként érkeztem Kecskemétre, most pedig egy sikerre éhes profi szakember vagyok.

Fotó: ktekosar.hu