Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Váradi: elértük a célunkat

Tóth Ádám szerint bár az eredmény nem ezt tükrözte, de jó meccset játszottak.



:

:

Tegnap este a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely élt a lehetőséggel, és 96-71-re legyőzte hazai pályán a tartalékos Szolnokot, ezzel zsinórban hetedik sikerét könyvelte el. A sárga-feketék csapatkapitánya, Váradi Benedek hetek óta remek formában kosárlabdázik, tegnap este 21/12-es pontmutatóval, 9 lepattanóval, 5 labdaszerzéssel és 4 gólpasszal segítette csapatát.

– Gratulálok saját magunknak, az egész csapatnak, nagyon nagyot küzdöttünk. A célunkat elértük, hetven pont körül tartottuk a Szolnokot, mi majdnem százat dobtunk. Jó ritmusunk volt az egész mérkőzésen, ezen az úton kell tovább menni. Igyekszünk felkészülni a következő meccsekre is, lépésről lépésre haladunk, úgy érzem, ez az eredményeinken is meglátszik. Köszönjük a szurkolóinknak, hangulat volt az arénában – mondta Váradi.

A másik oldalon Tóth Ádám 8 pontot és 5 lepattanót tett a közösbe.

– Gratulálok a Falcónak, szerintem jó meccset játszottunk, bár az eredmény nem ezt tükrözi, de meg tudtuk oldani azokat a dolgokat, amit Dragan kért tőlünk. Támadásban a sok sérült miatt más szisztémában játszunk, de nem történt semmi tragédia, a hétvégén megyünk Jászberénybe, fontos meccs lesz az is.

fotó: Nyugat.hu

16 hozzászólás

16
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
11 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
OlajheartJózsipapaFenyőfaSaaboRmoldi56 Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Amikor itt ült Szolnokon az egyik meccsen a hátam mögött én is beszéltem Benivel.Teljesen normális volt,kézségesen válaszolt amit kérdeztem tőle.Nem szeretem én sem a Falcót,de az igazsághoz ez is hozzátartozik.Remélem teljes csapattal elkapjuk a “frakkjukat”.Csak már mikor lesz teljes a csapatunk?MINDÖRÖKKÉ OLAJ !

falco2008
Vendég
falco2008

De legalább a többi huligán beszólogatott neki..

Olajheart
Olvasó

Honnan tudod.. Panaszkodott neked?

szolnokbasket
Olvasó

Pont ilyen nyilatkozatot vár az ember Váraditól, hozta a formáját!
Igazi suttyó, mondhat bárki, bármit. Legalább az egyesülete lektorálhatná a nyilatkozatait!
Ja, és gratulálok a filconak ehhez az igazán nagy szakmai bravúrhoz, jó sokat ér!

SaaboR
Olvasó

Teljesen normális nyilatkozat!
Azt a csapatot kell legyőzni amelyik éppen a pályára tud lépni.Nem Ő tehet róla, hogy az olaj így járt idén

Fenyőfa
Olvasó

Én nem kifejezetten szeretem Váradit, sőt… De szerintem nincs semmi kivetnivaló ebben a nyilatkozatban.

Leklibajsza
Olvasó

Lehet tudni valamit Reddic sérüléséről?

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Gratulálok saját magunknak Zsótér 2…

WSreborn
Olvasó

Látod Benike ezért nem leszel soha Fepu szintjén legalábbis sportemberi téren.
Fepu egy agyonnyert meccs után is tudott sportszerűen nyilatkozni, te természetesen nem, persze a meccset is végigpofáztad a tőleg megszokott arroganciával.
Nyilván érthető a frusztrációd, miután annyiszor szopókáztàl tőlünk, a fakó csapatunk legyőzése is ekkora szakmai bravúrrá avanzsálódik.
Ha már Körmendre nem ruccansz át Fepuhoz egy kis sportemberi továbbképzésre, akkor legalább a csapattársadtól Perl Zolitól tanulj, aki az egyik legszimpatikusabb játékos akit ismerek.

Hajrà Olaj!

derryl
Olvasó

Ahhoz, hogy tanuljon Feputól, egy kis intelligencia is szükségeltetik, annak pedig finoman fogalmazva is híján van! Az egyik legnagyképűbb játékos, aki magyar pályán megfordult!

J.R.Benitez
Olvasó

Urak! 2 kiegészítés. 1. Valóban én sem érzem földöntúli bravúrnak tartalékos Olaj legyőzését. De! Ez volt a feladat, megoldották. Nem hangsúlyozta ki hogy ellenfél hogy állt fel. Valóban. De megtették előtte sokan. 2. Veletek ellentétben ismerem Benit. Cáfolnám amit leirtatok. De ha nekem nem hisztek nyugodtan kerdezzétek meg Voját vagy Benke Szilárdot. Szerintem meglepődnétek mit mondanának!!!! Ha ez megtörtént kérlek irjátok ki válaszukat. Persze nem szimpatikus. Ez ok. De erős túlzás néha amit olvasok. Nekem Antonio (R.I.P) volt a tanuló példa hogy előtte mit gondoltam róla emberileg, meg miután idekerült. Azóta máshogy kezelem ezeket. FALCO!

J.R.Benitez
Olvasó

WsReborn! Ismered Zozót vagy csak láttad játszani és nyilatkozni? Az nagyon nem ugyanaz ám….

gswoakland
Olvasó

Egyszer végre meg kell törni a szolnoki hegemóniát.Ott a politika(mint ahogy máshol is sajnos)jól bekavart.Küzdenek a lopott milliárdokért.Szánalom….Ez a sportban jól kicsúcsosodik.ASport minden rendszer jól bevált propagandája volt….Nem kell messzire menni.Ott a hitlerbajuszos…Volt honnan tanulni….Falco!!!!!

derryl
Olvasó

Lopott milliárdok! Szeretnék gratulálni a szombathelyi fociakadémiához, melyet Lölő 7 milliárdból épít (lesz az 10 is)! A Hali a fair play világdíjas csapat Illés és Király(Bohóc) évtizedes kiváló munkájának köszönhetően kapta meg ezt a lehetőséget, ill Szombathely, mint Nb 2-es fellegvár,a16 milliárdos stadionjával.

Józsipapa
Olvasó

nagy baj van nálad…..
Nézz már körül a csapatod
házatáján…
Sokat kell még a falconak tenni,
hogy megtörje az OLAJ hegemóniáját……
Beszélgess a lopott milliárdokról hende bubuval és puskással…

falco2008
Vendég
falco2008

Váltottál már vele 2 szót is? Nagyon rendes ember.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés