Váradi Benedek: Az lenne a nagy baj, ha már el sem merném vállalni

Váradi Benedek 24 éves kora ellenére a magyar bajnokság és a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely egyik meghatározó játékosa, utóbbinak évek óta csapatkapitánya is. Már két bajnoki és két kupadöntőn vett részt – bátyjával, Váradi Kornéllal, ellentétben neki eddig csak ezüst jutott.

(X) Fogadj a Premier League legjobb mérkőzéseire kockázatmentesen 20 000 forintig!

A magyar válogatottba is beverekedte magát, a 2017-es Európa-bajnokság után Sztojan Ivkovics az aktív rotációban számít rá. A tizenkét vb-selejtezőből hét mérkőzésen szerepelt, 16 perc alatt 3 pontot, 2 lepattanót és 1 gólpasszt átlagolt. Bár Kína nem jött össze, de így sem tekint vissza csalódásként a sorozatra.

– Jó szájízzel fejeztem be, és összességében kellemes emlékek fűznek a sorozathoz. Az, hogy sérülés miatt több mérkőzésen nem tudtam játszani, nem volt pozitív, de végig ott voltam a válogatottal. Tényleg nagyon szeretem azt a légkört, de nem csak én, a többiek nevében is mondhatom, hogy mindenki élvezte. Már az nagyon jó eredmény volt, hogy továbbjutottunk az első selejtezőkörből, aztán egy még erősebb csoportba kerültünk, ahol játszhattunk egy olasz, horvát és holland válogatottal, felvettük velük is a versenyt. Kisebb szerencsével akár másként is alakulhatott volna egy-egy eredmény, és akkor teljesíthettük volna a célunkat, hogy eljussunk Kínába. A sorsunkat az pecsételte meg, hogy Horvátországban pár ponttal kikaptunk, Varesében, az olaszok ellen pedig a legrosszabb teljesítményt nyújtottuk a sorozatban. Szombathelyen viszont telt ház előtt, jó játékkal, egy sima győzelemmel tudtuk befejezni, ami méltó lezárása volt a sorozatnak.

Örültem annak is, amit Sztojan is elmondott, hogy Benke Szilárd, Perl Zoli és én is alapemberek tudtunk lenni, és többet tudtunk már segíteni a csapatnak mint ezelőtt. Úgy gondolom, megvan a tökéletes egyensúly, kohézió a fiatalabb és idősebb játékosok között. Kölcsönösen segítjük, és támogatjuk egymást, ez nagyon rendben van így.

A novemberi vb-selejtezők után azért én egy kicsit el voltam keseredve. Természetesen nagyon örültem annak, hogy nyertünk, csak a saját játékommal nem voltam elégedett. Utána többször beszéltem erről a kapitánnyal, tudom, hogy mit vár el tőlem, a horvátok elleni utolsó mérkőzés után a társakhoz hasonlóan, nekem is gratulált. Ez azért is volt fontos, mert az egész idei szezonom egy kicsit inkább egy hullámvasútra hajazott eddig, de ezen át fogok lendülni.

Már alapember a válogatottnál is (fotó: MKOSZ Facebook)

– A horvátok elleni mérkőzés óta sérülés miatt nem játszott a klubjában. Mi történt pontosan?

– A térdemmel öt évvel ezelőtt volt egy mozaikplasztikám, és most nem úgy reagált a lábam erre a terhelésre, ahogy kellett volna. Az orvosok és a rehabilitációs edzőim azt mondták, hogy a combomban az izom berövidült, és ez húzta a térdet, ami utána bevizesedett. Ugrótérd szindróma alakult ki. Megmondom őszintén, hogy fájdalmam nem volt, én edzettem is volna, csak amikor elmentem masszőrhöz, és kértem, hogy egy kicsit masszírozza ki a combomat, mert kaptam egy rúgást, nem mert hozzányúlni, azt javasolta, hogy nézessem meg ultrahangon, hogy ez a folyadék a combizmomban van-e, vagy a térdemben. Miután kiderült, hogy a térdemben, megnézettem Budapesten dr. Pánics Gergellyel, aki anno megműtött, és az MRI-vizsgálat után megnyugtatott, hogy teljesen rendben van a térdem, nincsen semmi probléma azon kívül, hogy ez a folyadék ott volt. Azt mondta, a műtét után is nagyon szépen meggyógyultak a belső hegek, és amikor lemegy a folyadék, onnantól nyugodtan kezdjem el lépésről lépésre terhelni. Szerencsére leszívni nem kellett, magától eltűnt. Laki Ádám rehabilitációs szakemberrel kezdtem el dolgozni a Falcónál, hétfőn tértem vissza újra a csapathoz, de akkor még nem álltam bele a kontaktokba, kedd óta viszont már teljes értékű munkát végzek. Szerencsére minden rendben megy, nincs fájdalmam, bizakodó vagyok, nem kell félnem semmitől.

– Az utóbbi időben kijutott a „jóból”, hiszen a tavalyi szezon végén szenvedett fáradásos talpcsonttörést.

– Kérdezték is páran, hogy ugye nem a talpammal van újra gond, de szerencsére nem. Megnézettem a dokival azt is, ha már ott voltam, és megnyugtatott, hogy minden rendben van.

A tavalyi döntő utolsó meccsét már mankóval a kezében nézte végig (fotó: Nyugat.hu)

– Anno bátyja, Kornél is sokat bajlódott sérüléssel, neki korán vissza is kellett vonulnia.

– Szerencsére nincs semmilyen összefüggés a két eset között. Testvéremnél teljesen más volt a helyzet, ott több dolog is közrejátszott. Én mindig oda fogok figyelni a regenerációra, ez be is bizonyosodott már, hogy nagyon sokat tud segíteni.

A kupaezüstről…

– Térjünk át a válogatottról a klubcsapatára. Mennyire fájó a februári kupaezüst? Túltették már magukat rajta?

– Nagyon nehéz volt, mivel mi a kupadöntő után egyből mentünk tovább a válogatotthoz. A mérkőzés után persze mindenki csalódott volt. Amikor viszont már visszatértünk, tudtuk, hogy mire kell a továbbiakban fókuszálni. Meg is beszéltük egymás között, lezártnak tekintjük ezt az egészet. Megvolt az esélyünk arra, hogy megnyerjük a kupát. Mindig mindenki úgy indul neki egy sorozatnak, hogy meg akarja azt nyerni, e nélkül nem is éri meg játszani. Csak ez nem mindig sikerülhet.

Megnyertük az első meccset a Paks ellen, nagyon jó játékkal vertük meg a Jászberényt, bejutva ezzel a döntőbe, ami tényleg egy meccs, bármi megtörténhet.

Onnantól, hogy a szolnokiaktól három játékos kiesett sérülés miatt, ránk nehezedett a nyomás. De azért azt a hét emberüket, aki játszott a fináléban, nem az U18-ból hívták fel, hiszen csak köztük volt Vojvoda, Benke, Tóth Ádám, plusz a légiósok.

Sok mindenben kell még fejlődnünk, előrelépnünk. Én is tudom, miket hibáztam a döntőn, amiket lehet, hogy máskor nem hibáztam volna el, de a kupadöntő harmadik meccsén már mindenki fáradt, ott már mindenki nyerni akar, és ott már tényleg minden egy lapra van feltéve, nincs idő javítani, abban a negyven percben kell a legjobbadat nyújtani.

Persze fikció, de beszélgettünk róla a válogatottnál is, ha még van hátra három perc, akkor valószínűleg elfárad a Szolnok. A kosárlabdát azonban negyven percig játsszák nálunk. Teljesen megérdemelten nyert az Olaj, én gratuláltam is nekik rögtön a döntő utáni interjúmban. Erről többet nem is érdemes, és nem is akarunk beszélni. Tudjuk, a szurkolóinknak is rossz, hogy másodikak lettünk, de valahol azt is látni kell, az utolsó öt kiírásból négy döntőn ott voltunk. Azt gondolom, ez nagyon jó eredmény. Egyszer az Alba, háromszor a Szolnok volt előttünk, de azt kell nézni, hogy mindig magunk mögé tudtunk utasítani nálunk jobb csapatokat, vagy jobb játékosokból álló csapatokat is.

Nem rágódik a múlton (fotó: Nyugat.hu)

– A bajnokságban 13-8-as mérleggel negyedikek. Mit szól az eddigi szerepléshez?

– Jó kérdés, mert nyilván maradt bennünk hiányérzet. Voltak olyan mérkőzéseink, amiket meg tudtunk volna nyerni, amikre esélyesként mentünk, és mégsem sikerült. A szezon elejéhez képest viszont szépen lépünk előre mindenben. Menet közben érkezett hozzánk két új játékos Govens és Perl, nekik is be kellett, illetve be kell épülniük egy rendszerbe, hiszen nem ugyanaz az edző, aki tavaly volt. Azokat a szituációkat, amiket Gasper Okorn védekezésben szeretne tőlünk, nekik is meg kell tanulniuk, mi sem úgy voltunk, hogy egyik pillanatról a másikra tudtuk. Teljesen más volt úgy begyakorolni ezt, hogy volt rá egy hathetes alapozás, most jóval kevesebbet tudunk edzeni. Ráadásul ilyenkor, amikor közben meccsek is vannak, nem tudunk csak azzal foglalkozni, mert készülni kell az ellenfelekre is.

Voltak olyan meccseink, amiket idegenben megnyerhettünk volna, kicsit lehettünk volna élesebbek, kicsit kezdhettünk volna jobban, de nem akarok arra kitérni, idegenben rosszabb-e a Falco, vagy sem, mert ez minden évben téma.

Úgy gondolom, hogy nagyon sok csapatnak van ezzel gondja, ez nem falcós betegség. Magyarországon sok csapatnak erős a hazai pályája. Elégedettnek kell lennünk azzal, ami most van, illetve a hibáinkból tanulni, és tényleg csak előrefelé nézni. A szezon előtt az volt a célunk a bajnokságban, hogy először is jussunk be a felsőházba. Erre reális esélyünk van, ezt véghez is tudjuk vinni a kvalitásaink alapján, de azért észnél kell lennünk, a szezon most fog kezdődni. Van még öt meccsünk az alapszakaszból, a középszakaszban pedig újabb nyolc, ott ki kell majd harcolnunk azt a helyet, amiből tudunk profitálni a play offban, és ahonnan el tudunk jutni akár a döntőig. De ne szaladjunk annyira előre, még egyszer mondom, most még elsősorban az a célunk, hogy a felsőházba bekerüljünk. Ha ez sikerül, akkor lehet tovább tervezni. A csapatunk nagyon motivált, ezzel nincs gond, bárki bármit meg tud beszélni a másikkal. Kicsit olajozottabban kell együtt mozognunk, ehhez viszont idő kell, de nagyon bízom benne, hogy most már hamarosan be fog érni a közös munkánk, hiszen most jön majd a legfontosabb három hónap.

– Akkor az összhang, a kémia rendben van? Nincs széthúzás? Néhányan azt hiányolják, miért nincsenek idén olyan összetartások a Falcónál, amik korábban jellemzőek voltak.

– Vannak ilyen összetartások, csak nyilván nem mindig ér rá mindenki, hiszen mindenkinek van magánélete. Sokszor elmegyünk együtt vacsorázni, vagy éppen ott maradunk edzések, mérkőzések után az öltözőben beszélgetni, esetleg fogjuk magunkat, és kimegyünk egy-egy utánpótlás meccsre. Szerintem nincs ezzel probléma, persze sokat kell ezen is dolgoznunk, hiszen új játékosok is érkeztek szezon közben, új az egész közeg, beszélnünk kell egymással arról, hogy mi a helyzet a csapaton belül. Egy csapatnak az erejét az mutatja meg, hogy akkor is tudunk segíteni a másiknak, ha éppen bajban van. Januártól ebben is látok előrelépést. Vannak olyanok, akik egy-egy rosszabb szituáció után esetleg elkeserednek, de ez természetes. Ezekből a helyzetekből nekünk ki kell húznunk a másikat. Mindenkinek lehet rossz napja, rossz meccse. Kilencfős rotációnk van, nem várhatja el azt senki, hogy mind a kilencen jól játszunk és húsz pontok körül dobjunk, ez lehetetlen, emberfeletti lenne. Mindenki akkor tud fejlődni, ha a védekezése edzésen már keményebb, mint a meccseken. Nekem is, amikor rosszabb meccsem volt, mondták a fiúk, hogy semmi baj, ez benne van a pakliban, edzésen meg tudom csinálni, amikor van, hogy keményebben védekezünk, most ez így jött ki, de lesz olyan meccs, amit nekem kell majd eldöntenem.

16 %-os triplamutató

– Érdekes, amit mond, mert önnel kapcsolatban az embereknek pont az jut elsőre eszébe, hogy extra mezőnymunkát végez. A védekezése, a lepattanózása, a gólpasszai rendben vannak. Viszont 16 %-os a triplamutatója idén. Ez nem volt jellemző korábban Váradi Benedekre. Mi történt?

– Én is tudom, hogy ezzel baj van, ez nem teljesen jó. Ezért is végzek külön munkákat, de rágörcsölni semmiképpen sem akarok. Lehet, hogy kellene egy olyan meccs, amikor kiszakad a zsák, de megmondom őszintén, nagyon sok olyan dobást vállalok el – és ezzel most nem magamat akarom felmenteni –, amikor kiszorított helyzetben vagyok, vagy utolsó másodpercben engedem el. Nyilván, voltak olyan szezonok, amikor ezeket jóval jobb százalékkal értékesítettem. A bajnokság elején nekem is vissza kellett jönnöm egy sérülésből, bele kellett illeszkednem abba a játékba, amit az edzőnk akar tőlünk. Kicsit talán nehezebben vettem fel a ritmust. Én olyan játékosnak tartom magam, ha a csapat ritmusban van, akkor sokkal egyszerűbb nekem is jó százalékkal dobnom. Sok meccsen ritmustalanul is játszottunk, vagy ha éppen el is kaptuk a fonalat, akkor utána hamar elveszítettük. Talán ennek is betudható, hogy nem megy annyira a dobás. Vissza szoktam nézni a meccseinket, tudom én is, van olyan szituáció, amikor üresen is kihagyom, de higgye el mindenki, én is úgy állok oda, be akarom dobni.

Az lenne a nagyobb baj, ha az ember már nem is merné elvállalni. Azt szokták mondani, ami jön, azt el kell dobni. Kicsit megváltozott a dobásom ritmusa, kicsit görcsösebbé váltam, főleg a szezon közepén, egy-két hónapra.

Tudom, hogy ezt nem szabad, de huszonnégy éves vagyok, tudok ebből még bőven tanulni és profitálni. Mindig csak a következő feladatra próbálok koncentrálni. Nem rágódok a múlton, tudom, hogy itt vagyok a jelenben, és nekem ezt most kell megcsinálni.

“Nem sok ilyen edzőm volt korábban, aki bármikor képes kiabálni”

– Milyen a munka Gasper Okornnal?

– Más, mint Szrecskóval volt. Szrecsko sokkal szabadabb kezet adott nekünk játékban. Most érdekes volt, mert nem játszottam az utóbbi két mérkőzésen, ott ültem a kispadon, hallottam, hogyan kommunikálnak az edzők, hogyan ítélik meg a helyzeteket, és döntenek egy-egy szituációban. Gasper kikéri a véleményünket. Az én véleményemet is, mint csapatkapitányét, nagyon sokszor, ennek örülök. Emellett persze ragaszkodik is a saját elveihez, amivel nincs gond. Az elején biztos, hogy nehéz volt neki, mert nem ismerte a közeget, a magyar bajnokságot, nem volt még itt edző, de biztos, hogy Milos Konakov sokat segített neki ebben is. Én szeretek vele dolgozni, minden edzésen a maximumot várja el tőlünk, ezt én nagyon szeretem, én így tudok dolgozni, ha mindig a maximumra törekszünk, ha már ott vagyunk a csarnokban, akkor az ember tegye oda magát százszázalékosan. Nekem maga a formája, stratégiája is tetszik annak, ahogy védekezni akarunk. Még akkor is, ha van olyan meccs, amikor ez nem úgy sül el, ahogy terveztük. Sokszor előfordul viszont az is, hogy visszanézzük videón, és vannak olyan szituációk, amikor hiába tettünk meg mindent, a kezünk fölül dobták be. Ezzel az ember nem tud mit csinálni.

Már megszokták, hogy hevesebb vérmérsékletű (fotó: Nyugat.hu)

– Az sem jelent gondot önnek, hogy Okorn egy kicsit hevesebb vérmérsékletű, mint a korábban megszokott edzői?

– Igen, ezt nehéz megszokni. Nem sok ilyen edzőm volt korábban, aki gyakorlatilag bármikor – akár meccsen, akár edzésen – képes kiabálni, vagy felemelni a hangját. Ezt is meg kell tanulni, meg kell szokni. Van, akinek ez jó, van, akinek ez nem annyira jó, van, akit ez segít, de van, akit ez kicsit frusztrál néha. Ez egyénfüggő. Tudjuk mi is, ő ilyen vérmérsékletű. Erről is szól egy csapat, hogy megszokjuk egymást. Tudjuk, mi a másik jó, illetve rossz tulajdonsága, tudjuk, hogyan kell segíteni a másiknak. Például nem biztos, hogy minden esetben az a jó, amikor valaki ideges, hogy azt mondod neki: „nyugi”, mert attól lehet, hogy csak még idegesebb lesz. Tudni kell mindenkit kezelni. Nekem ezzel is, mint csapatkapitánynak van feladatom. Gasper hevesebb vérmérsékletű, valóban, de voltak beszélgetések egyénenként is, csapatként is, ő is próbál már ezen változtatni, próbálja időnként visszafogni magát, hiszen tudja ő is, hogy mikor mi a jó a csapatnak.

[totalpoll id=”9848″]

– Beszélgessünk a közeljövőről. Szombaton Falco-Körmend rangadó. Mit vár?

– Most tényleg elmondjam a sablon szöveget? Mindenki tudja, hogy ez egy olyan meccs, ami akkor is presztízs, ha az egyik csapat tizenegyedik, a másik első. Itt csak az dönt, hogy az adott pillanatban ki koncentrál jobban, ki kezeli jobban a szituációkat. Ez pár labdán szokott múlni igazából. Az őszi, körmendi meccs előtt elmondtuk az újaknak, hogy mire számíthatnak, most is tudják, hogy telt ház várható, ők is találkoznak szurkolókkal a városban, itt egész héten ez a téma. Ezzel nincs baj, sőt én nagyon szeretem az ilyen meccseket, ki ne szeretné? Ezekért a meccsekért is kosárlabdázunk, hiszen 3500 néző előtt nem mindennap játszhat egy játékos. Tudjuk, hogy mennyire fontos a szurkolóinknak és a klubnak is, hogy nyerjünk, de nekünk is nagyon fontos, hiszen ahogy mondtam, ahhoz, hogy a felsőházba jussunk, és ott minél jobb helyezést érjünk el, mindenképpen nyerni kell.

– A kicsit távolabbi jövőről: nyáron lejár a szerződése Szombathelyen. Hogyan tovább?

– Megbeszéltem mindenkivel már ezt a dolgot, én nem szerettem eddig sem szezon közben tárgyalni – legyen szó akár a Falcóról, akár a menedzseremmel csak arról beszélgetni, hogy mik a lehetőségek -, most is szeretném megvárni a szezon végét. Magamat is arra akarom ösztönözni, hogy csak erre az egy dologra fókuszáljak, hiszen akkor lehet nagyon jó eredményt elérni – mind csapat-, mind egyéni szinten -, ha az ember itt van a jelenben. Persze nekem is megvannak a céljaim, tudom, hogy mit akarok elérni a későbbiekben, de majd meglátjuk, hogy alakul a jövő.

A szezon végén lejár a szerződése (fotó: Nyugat.hu)

– Van önben olyan ambíció, hogy esetleg belevágjon egy légióskodásba?

– Jelenleg ez is egy fikció, erre sem tudok válaszolni, majd meglátjuk, mit hoz a sors. Nekem most az az elvárásom, hogy az idei szezonban minél sikeresebbek legyünk a csapattal. Mint mindenki másnak, nekem is az a célom, hogy magas szinten kosárlabdázzam. Tudom, hogy ezért mit kell megtennem, miben kell fejlődnöm. Ennek rendelem alá magam a pályán és a magánéletben is.

A Falcóval játszottam már négy döntőt, de emlékszem, amikor 2008-ban bajnok lett a csapat, még kisgyerek voltam. Még utánpótlás-játékosként néztem a fiúkat, amikor 2012-ben döntőt játszottak, utána évben kerültem fel a felnőttek közé. Akkor még úgy voltam vele, hogy úr isten, ide hogy lehet eljutni? Most meg én játszom ezeken a döntőkön…

Ez nekem egy szintlépés, egy ugrás volt. Ebben hiszek, hogy az embernek fel kell építenie magát, és akkor jönni fognak azok a dolgok, amiknek jönniük kell.

Szolnoki a menyasszony

– És a pályán kívül, a civil életben? Esküvő mikor lesz?

– Jövő júliusban lesz a szolnoki menyasszonyommal, már meg is van az időpont. Idén nyárra még tervezünk egy hosszabb kiruccanást, nyaralást. Aztán az esküvő után szeretnénk családot alapítani Dorkával.

– Neki ezek a Szolnok-Falco döntők különlegesek lehetnek.

– Igen, bár ha jól tudom, nekünk szokott szurkolni – mondta nevetve. – De viccet félretéve, ő annak örül, ha nekem, nekünk jó. Ő is kosárlabdázott Szolnokon, aztán a TF-en, majd miattam költözött Szombathelyre, itt most már csak edzősködik. Jól érzi magát, barátnői is lettek. Tudom, hogy mit köszönhetek neki, hiszen feladott miattam mindent. A TF-en levelezőn csinálja a mester szakedzőit, ez külön öröm, hogy a sulit is meg tudja oldani a munka mellett.

Pankár, a példakép

– A Váradi családban mindenki edző, ön is hasonlóképpen képzeli el a pályafutása utáni időszakot?

– Megvan a sportedzői papírom, nézegetem, hogy mihez lehetne kezdeni a kosárlabda után, de komolyabban még nem gondolkoztam el ezen. Még a középiskola után felvettek két helyre is, de nem kezdtem el a tanulmányaimat, mert nagyon sok feltételnek nem tudnék megfelelni. Ha a későbbiekben úgy alakul, lehet, hogy el fogok kezdeni egy iskolát, hiszen nagyon sok olyan példát is látunk – akár Pankár Tibit, aki a példaképem –, hogy az élsport mellett is lehet szerezni diplomákat, és akkor a pályafutás után talán könnyebben el lehet helyezkedni. Nyilván az lenne a legegyszerűbb megoldás, hogy én is edző legyek, de azért huszonnégy évesen talán ezt még korai lenne eldöntenem.

Címlapfotó: Nyugat.hu

HIRDETÉS