Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Távozik Monok Tibor a Kaposvár éléről

A klub szép szavakkal búcsúztatja a sportvezetőt.



:

:

A kaposvári klub ma honlapján jelentette be, hogy tíz év után távozik a csapat éléről Monok Tibor.

A közleményt változtatás nélkül közöljük:

A Kaposvári Kosárlabda Klubot működtető gazdasági társaság tulajdonosi körét alkotó Kaposvári Kosárlabdázók Köre egyesület elnökségi ülést tartott a héten.

A kft.-t az utóbbi tíz esztendőben ügyvezetőként irányító Monok Tibor felmentését kérte, melyet az elnökség elfogadott, azzal, hogy a távozó ügyvezető a kaposvári kosárlabda utánpótlásban dolgozik tovább – adta hírül a csapat honlapja.

Monok Tibor több, mint harminc évet töltött el a klubnál és jogelődjeinél. Tíz évvel ezelőtt krízishelyzetben, több, mint százmillió forintos hiánnyal vette át az irányítást. Az első három év nehézségei után a gazdasági helyzet stabilizálódott. Az utóbbi években a kft. nyereséggel zárt. A klubot most kiegyensúlyozott költségvetéssel adja át.

A gyér lelátók helyett a csapat telt házas mérkőzéseket játszott és két alkalommal is a bronzéremért lépett pályára. Az elnökség megköszönte az elmúlt tíz éves munkát, melyet a kaposvári kosárlabdázásért tett.

Az elnökség a bajnokság végéig Puska Zoltán elnökségi tagot kérte fel a kft. ügyvezetői feladatainak ellátására. Az új ügyvezető a csütörtöki edzésen mutatkozott be a csapatnak. Puska Zoltán 26 éve dolgozik a kaposvári utánpótlásban. Öt éve a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola kosárlabda-szakosztályának vezetőedzője, a kaposvári Zrínyi iskola igazgatója.

Kiemelt fotó: Zsu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés