Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szolnoki Olaj KK – Pécsi VSK-Veolia

Az orvosi stáb mindent megtesz azért, hogy Vojvoda játszani tudjon.

Szolnoki Olaj KK - Pécsi VSK-Veolia

Felsőházi középszakasz, 1. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, szerda, 18:00
V.: Benczur T., Boros T., Balogh Gy. (Gorka Sz.)

Szolnok: Airington - Rudner - Malesevics - N. Milosevic - Tóth Á.

PVSK: Pongó - Taylor - Csirics - Budimir - Horti.

Ellentétes utat járt be az utóbbi időben a két együttes, hiszen a baranyaiak legutóbbi három fellépésüket megnyerték, éltek a lehetőséggel – a Debrecen botlásainak köszönhetően -, és bejutottak a felsőházba. Az egyre jobban fogyatkozó címvédő Jászberényben játszott ki-ki mérkőzést, amit már úgy tűnt, hogy meg is nyer, ám az utolsó pillanatban Damier Pitts hármasával fordított a megyei rivális, ez pedig az Olaj alapszakasz-győzelmébe került.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: A pécsiek nagyjából hasonló ritmust kaptak el az utóbbi időben, mint a szezon elején. Nagyon magabiztos meccseket játszottak. Van négy kulcsjátékosuk, Csirics, Pongó, Taylor és Budimir, akik mindannyian jó formában vannak, nagyszerűen teljesítenek, nyomás alatt is, amikor nyerniük kellett, akkor sem remegtek meg, sőt a legjobbat tudták hozni. Úgy gondolom, most övék az egyik legjobb formában lévő együttes. Elég gyorsak és jól futnak, úgyhogy bízom benne, hogy sikerül megállítanunk a tranzíciós játékukat, illetve ki tudunk zárni a palánkunk alatt, mert a támadó lepattanók megszerzésében is erősek. Az orvosi stáb mindent elkövet azért, hogy Vojvoda játszani tudjon holnap, de nagyon nehéz a szituáció, csak holnap, a mérkőzés előtt derül ki, hogy számíthatok-e rá, vagy sem. Benke, Kovács és Milosevics biztosan nem játszanak, Andric háta továbbra is rakoncátlankodik, az ő szereplése is kérdéses.

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Volt két edzésünk, megpróbáltunk felkészülni a Szolnokból. Nemrég játszottunk velük a bajnokságban, illetve előtte a kupában, sok újdonságot nem tudunk egymásról elmondani, illetve egymásnak mutatni. Ha tudjuk hozni azt a koncentrált játékot, mint Zalaegerszegen, akkor lehet esélyünk. Ott ugyanis lehoztuk a mérkőzést két eladott labdával, ahhoz képest, hogy mekkora volt a tét, ez valamilyen szinten Guinness-rekord. Ez kulcs lesz holnap is, koncentráltan kell játszanunk, főleg támadásban, védekezésben pedig azt kell hozni, amit az elmúlt hetekben tudtunk. Az meg majd úgyis csak holnap kiderül ki, hogy kik játszanak, kik nem Szolnokon, de mi úgy készültünk, hogy ugyanaz lesz a keretük, mint a Jászberény ellen. Tőlünk Simon és Antóni hiányzik.

[totalpoll id=”13500″]

14 hozzászólás

14
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
10 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
11 Comment authors
Pvsk Fanaticmakelovenotwar69BossesyMásikVégétFújdMegModus operandi Recent comment authors
Pvsk Fanatic
Olvasó

Ha sikerül megvalósítanunk az elmúlt fordulókban látott védekezésünket és legalább 3, de inkább 4 játékosunk jól tud játszani, akkor lehet esélyünk Szolnokon (bármilyen furcsa is ezt leírni). Igazából mindenféle teher nélkül játszhatunk, amiből még akár jól is kijöhetünk, de ha hagyjuk, hogy a Szolnok elkapja a fonalat, akkor valószínűleg bedarálnak minket, mint a legutóbbi szolnoki meccsen.

Hajrá Vasút!

Bossesy
Olvasó

Ha Dávid nem játszana, akkor sajnos kizártnak tartom, hogy megverjük a pécsieket. Még vele együtt sem lesz egyszerű.
Szerintem a képlet:
Vojvoda nélkül: bukta
Vele együtt: 70 százalék az Olaj győzelemre.
Véleményem szerint ennyit számít a pályán a személye (nem csak a pontjai, hanem egyáltalán az, hogy ott van).
Hajrá Olaj!

makelovenotwar69
Olvasó

Ha Vojvoda a pályán van, képes a saját csapatának egy tartást adni, az ellenfelet pedig zavarba hozni (legalábbis egy-két védőt biztosan magára húz).
A Pécs felszívta most magát, Csirke hajtani fogja őket, így adom amit írsz!
Hajrá magyar kosárlabda!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Az Olajbányász kerete még így is bivalyerős. Egy jó Airingtonnal behúzzák ezt a meccset, tippgyem: Olajbányász – Pécsi Vasutas 81-69.
Jó szurkolást mindenkinek, kedveskéim!
SZERETLEK benneteket. 😉

Modus operandi
Olvasó

Mindenképpen hozni kell a meccset, fiúk!

HAJRÁ OLAJ!!!

Koops
Olvasó

Ez egy nagyon kiélezet szoros meccs lesz!
Nehéz megmondani kinyerhet ezért is érzem azt, hogy hosszabítás is előfordulhat holnap! 🙂 “(Sebzet vad is veszélyes!!!)”
Mind2 csapatban sajnos az elmúlt időben sok-sok sérülések vannak! Sokszor sérülten is játszanak….
Szolnoknak kívánom, hogy a játékosaik minél hamarabb épüljenek fel és mutassák meg mi van még bennünk erre az idényre!
Hajrá Pvsk!

donnarumma
Olvasó

Ez így egy szoros meccs lesz..persze örülnénk egy vendég sikernek,de ha az Olaj így is nyer..megérdemlik

RRichieG
Olvasó

Voját, Andricot pihentetni kell, mert elveszíthetjük őket végleg. Ezt a meccset nélkülük kell hozni vérrel, veritékkel. A JKSE-t itthon, a Pécset oda vissza, és megvan a 3.hely.onnan pedig hozzuk a bajnoki címet egy pihent full csapattal, 100%os Benkével. A teher már a Körmenden, ez legyen az ő bajuk. Rowsey vissza fog jönni. Látta, hogy megteheti ezt mert Alekszics is megtette, főnök meg nincs.

Rouge
Vendég
Rouge

A 3. hely az azt jelentené, hogy pályahátrányból kell kiverni a négy között a falcót és aztán a döntőben a Körmendet.

Ez így kétszer nem fog menni, nekünk muszáj a falco előtt maradni a második helyen.

RRichieG
Olvasó

Egyáltalán nem biztos, hogy a Falco továbbmegy egy ZtE vagy Deac elleni párharcból. De ha mégis, akkor sem állítják meg a teljes csapatos Olajt,+Rudner, Frank, Csákban rengeteg potenciál van, ha a következő 8 meccsen főszerepet kapnak.

Rouge
Vendég
Rouge

Ezt a holnapi meccset hozzuk.

Miért?

Mert nagyon MUSZÁJ!

Olajheart
Olvasó

Megint csak ámen)))

Olajheart
Olvasó

Hajrá OLAJ. Mindent bele. Muszáj győzelmeket szerezni ebben a szakaszban. Küzdjetek fiúk.

derryl
Olvasó

Már egy szakértői elemzésre sem “fussa”, annyira leértékelődtünk?

Hajrá Olaj!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés