Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sabáli: Soha rosszabb szezont

Sokkal jobb volt a kémia, a magyar játékosok is többet hoztak, tavaly is és idén is soproni volt a legjobb lepattanózó.



:

:

HIRDETÉS

Egy éve drámai küzdelemben, egy utolsó másodperces triplával maradt bent az élvonalban a Sopron KC. A kék-fehérek az idei szezonban viszont bejutottak a rájátszásba, és végül nyolcadikok lettek. Sabáli Balázzsal, az együttes vezetőedzőjével a klub hivatalos honlapja beszélgetett.

A play off nem play out, a kémia nem számtan

– Ha a két évad csapatának statisztikáit összevetjük, nincs jelentős eltérés – kezdte a sakc.hu-nak Sabáli.

– Tavaly is és idén is Sopronból került ki a legjobb lepattanózó, Ryan Watkins illetve Wesley Gordon személyében, ráadásul ez utóbbi volt a bajnokság messze legjobb dobásblokkolója. Az idei csapat négy ponttal dobott többet átlagban, mint a tavalyi, és ez is gyakorlatilag abból fakadt, hogy a magyar játékosok nagyjából ennyivel többet hoztak.

Ez “számtan”, de a jobb szereplés hátterében egy másik “tárgy”, “tudomány” áll, mégpedig a kémia. Az idei társaságnál sokkal jobb volt az összhang, ahogy mondani szokás, jobban működött a csapaton belül a kémia.

Nem volt könnyű dolga a soproni szakmai stábnak, hiszen folyamatos sérülések hátráltatták a munkát, emiatt a szezon során többször is – kényszerből – „bele kellett nyúlni” a játékoskeretbe.

– Még a bajnoki rajt előtt változtatni kellett az eredeti elképzelésen, amely az lett volna, hogy a mezőnyposztokra három, a belső pozíciókba pedig két légióst igazolunk. Farkas Attila sérülése miatt azonban olyan légióst próbáltunk keresni, aki mezőnyben is, bent is tud játszani – így került csapatunkhoz utolsó légiósként Lawrence Gilbert. Ő nem igazán tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit vártunk tőle és ő is saját magától – korrekten, közös megegyezéssel elváltunk. Helyére volt egy kiszemeltünk, aki úgy volt, hogy elhagyhatja klubját, ment a huzavona, de végül a klub őt nem engedte el, így került a képbe az igen fiatal Makinde London. Első meccsén még tudott segíteni a Körmend legyőzésében, utána azonban visszaesett, ráadásul meg is sérült, műteni kellett, vége lett a szezonjának. Ezek után tértünk vissza – részben kényszerből – az eredeti koncepcióhoz, hogy mindhárom mezőnyposzton legyen légiós. Jött Fuller, aki Zalaegerszegen játszott egy rövid időt. Nyáron is “képben volt” nálunk, leinformáltam, és nem sokkal az átigazolási határidő letelte előtt sikerült leigazolni. Kezdett belelendülni, amikor Debrecenben csuklótörést szenvedett. Ránk járt a rúd, őt is műteni kellett, és mivel ez már az átigazolási határidő után történt, nem tudtunk új játékost igazolni a helyére. A csapat játékában, az Alba elleni idegenbeli meccs jelentett az óriási fordulatot. Akkor már nem volt Fuller, mégis mindenki átérezte a helyzet nehézségét, súlyát, talán ez kovácsolta olyan egységgé az addig sem rossz “kémiájú” társaságot, amely előbb – némi szerencsével, mert a Kecskemét egy számára tét nélküli meccsen legyőzte a Kaposvárt – a középházig, onnan pedig – ezt viszont idegenbeli bravúrjainkkal már egyértelműen magunknak kiharcolva – a play offig repítette a társaságot.

Feljavultak a magyarok

Sabáli kiemelte, a magyar játékosok közül, többen is előléptek a szezon során. Ez is nagyban hozzájárult a bajnoki hajrában elért sikerekhez.

– Supola Zoli a fehérvári meccs előtt – írd és mondd – három százalékon állt a triplákkal, huszonkilenc kísérletből egyszer talált be. A fehérvári meccstől ez a találati arány negyvenegyből tizennyolc lett, ami negyvenhárom százalék. Hogy mitől javult így föl, erről őt kellene megkérdezni, de biztos megjött az önbizalma.

Molnár Marcellnek – mivel a játékunk eredményessége leginkább a Warner-Lemar kettős hatékonyságától függött, jóval kevesebb idő jutott, mint Supolának. Aztán amikor a sérülések miatt – a szezon hajrájára Takács Norbi is kiesett – Supinak hármas poszton kellett játszani, Molnárra is több szerep hárult és élt is a lehetőséggel. Úgy gondolom, látszott, hogy egész évadban Warner ellen edz nap, mint nap, az ő játéka is kellemes meglepetés volt. Az ő előrelépésükre, nagy szüksége volt jelentősen megfogyatkozó csapatunknak a play off eléréséhez.

Supola Zoltán sokat javult a szezon második felére (fotó: sakc.hu/Wölfinger Béla)

Természetesen a légiósok értékelése sem maradhatott el.

– Külső posztokon Angelo Warner és Brynton Lemar szerződtetésével azt gondolom, a klub anyagi lehetőségeihez mérten kihozta magából a maximumot, centerben Gordon esetében is ugyanezt mondhatom. Pedig nem tagadom, volt bennünk bizonytalanság, főleg az osztrák bajnokságból igazolt Gordon, és a Sopronba kerülése előtt bosnyák és a mozambiki bajnokságban légióskodó Warner esetében. Mégis beváltak és nyilván a szurkolók szívesen látnák őket újra SKC-mezben, ám úgy gondolom, a csapatunkban nyújtott teljesítményük alapján, mindannyiuknak jó esélyük van jövőre magasabb szintre kerülni, mind egy bajnokság, mind pedig az anyagi lehetőségek terén. Ha nem maradnak, nyilván a következő szezon játékosait a szurkolók hozzájuk hasonlítják majd – szerencsére Gordonnak sikerült feledtetni Watkinst. Alan Wiggins becsülettel végigdolgozta a szezont, talán egyetlen edzést, ha kihagyott, amikor nem volt teljesen egészséges, akkor is dolgozott. Nála – és ezt talán nem sokan tudják a szurkolók közül – bizony gyakran okozott gondot, hogy főleg amikor Élő Bálint sokáig sérült volt, edzéseken ötös poszton kellett játszania, miközben a meccseken négyesként szerepelt. Tőle többet vártunk, de ennek ismeretében próbáltuk jobban tolerálni hibáit. Lemar, Supola, Warner és Wiggins minden meccsen pályára lépett. Igaz Warner a Kecskemét elleni középszakasz meccsen sérülten megpróbálta, de csak két percet bírt, ám Zalaegerszegen – családi okok miatt hazatérése után, a meccs napjának reggelén hullafáradtan Sopronba érve – a végjátékban az ő kosaraival nyertünk és ez a siker kellett a play off-hoz. Gordon egyetlen, a Paks elleni emlékezetes, kétszeri hosszabbításos meccset hagyta ki, hogy aztán a már említett egerszegi meccsen dupla-duplával járuljon hozzá a sikerhez.

HIRDETÉS

Warner nagy fogás volt (fotó: sakc.hu/Wölfinger Béla)

A szabályváltozásokról

Ennyit a közelmúltról, most pedig lássuk a jövőt!

– Először általánosságban mondanám, hogy a következő szezonban egy magyar játékosnak végig pályán kell lennie, amivel egyetértek és támogatom, szerintem ez nem okoz nagy törést sehol, a legtöbb csapat így játszott a szezonban. Azzal kapcsolatban viszont már vannak fenntartásaim, hogy az azt követő évadban, már egy U23-as játékosnak pályán kell lennie az első félidőben. Az elnökségi döntés másnapján a fiataloknak duplájára emelkedett az értékük… nem biztos, hogy egészséges gazdasági és sportszakmai folyamatokat generál, félő, hogy a színvonal rovására mehet.

Mi a baj a fiatalokkal?

– Velük önmagában semmi, más az értékrendjük, mint az idősebbeknek, máshogy kell közelíteni hozzájuk. De nem ez a gond, hanem az, hogy mivel az értékük, mint már mondtam, jelentősen emelkedett, jó néhány olyan fiatal kosaras juthat majd egy tapasztalt magyar játékosét megközelítő jövedelemhez, akik felnőtt NB I-es szinten még semmit nem tettek le az asztalra, az ő bérezésük jelentős tétel lesz a klubok költségvetésében. Ez mivel járhat? Háttérbe szorulhatnak a tapasztaltabb magyar játékosok. Ha mondjuk van egy klub öt légióssal és két-három tapasztaltabb magyar kosarassal a keretében, mivel az első félidőben a fiatalnak játszani kell és valószínű, hogy négy légiós szinte mindig pályán lesz, akkor a két-három rutinos magyar kosarasnak úgy kell egy félidő percein osztozni, hogy közben van öt légiós a keretben. Ennek az lehet a következménye, hogy legjobb korban lévő magyar kosarasok közül többen is könnyen “lemehetnek” másodosztályba, ahol ma már több helyen NB I-es szintűek a fizetések. Másrészt lehet, a légiósokon próbálnak spórolni a klubok, ami pedig azt vetítheti előre, hogy olcsóbb, szerényebb képességű légiósok sokasága jelenhet meg az NB I-ben, ami szintén nem emeli a színvonalat.

Dénes Gábor hiányozni fog a magyar kosárlabdának (fotó: sakc.hu/Wölfinger Béla)

És hogy kik alkotják majd ősztől a Sopron KC keretét?

– Sok konkrétum még nincs, nem is lehet. Supola Zolinak még egy évig él a szerződése, Dénes Gabi pedig visszavonul. Vele kapcsolatban hadd jegyezzem meg, sosem volt nagy “gólvágó”, sztárjátékos, de akaratával, alázatával, védekezésével minden csapatának nélkülözhetetlen, nagyon hasznos játékosa volt. Ha már előbb a fiatalokról volt szó, Gábor hozzáállását példaként lehetne állítani eléjük.

Zárszóként annyit, a szurkolóknak köszönjük a segítséget és a kritikai észrevételeket egyaránt, amelyek – bár nem valószínű, hogy pontosan tudják egy-egy szakmai döntés hátterét – arra sarkallnak minket, hogy próbáljuk még jobban tenni a dolgunkat. A reális, kulturált hangnemben megfogalmazott kritikákat elfogadjuk, olyanokkal viszont nehéz mit kezdeni, akik csak vereségek után nyilvánítanak véleményt. Összességében remélem, ha ülepednek bennük a szezonban történtek, majd úgy vélekednek az előző évadról, mint én: soha rosszabbat!

fotó: sakc.hu

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MoBambaKalok KevinSopronKCfan2lee14MásikVégétFújdMeg Recent comment authors
MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Hihihi meg hahaha, ugyebár…

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Zoli én megdöbbentem ,hogy egy többgyermekes édesapát köszönthetünk a személyedben…

SopronKCfan
Olvasó

Hoppá mik derülnek ki. Ezt honnan tudod?

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Hadnagy Zoltánnak hivnak valakit itt a csoportban nem is tudom kit.Én is csak az oroszlányi cikk alól tudom 😀

2lee14
Olvasó

Zoltán, Zoltán. Itt is lemaradt a Szeretlek.

MoBamba
Olvasó

Szánalmas, hogy ennyire nincs életed…

SopronKCfan
Olvasó

Hajrá Sopron!

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook