Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Polyákék várják az új edzőt

A hátvéd azt mondja, nem tudják, hogy milyen nemzetiségű lesz, milyen mentalitású, és milyen filozófiájú, de reméli, erősebbek lesznek, mint idén.



:

:

Az biztos, hogy Polyák László jövőre is a DEAC-ot erősíti, hiszen tavaly kétéves szerződést írt alá a hajdúságiakhoz. Az idei szezonnal nem volt maradéktalanul megelégedve, de reméli, hogy ősztől még erősebb csapattal, még magasabb célokért küzdhetnek.

– Vegyes érzelmek vannak bennünk – mondta Polyák László, a DEAC hátvédje a BB1.hu-nak. – Egyrészt örülünk annak, hogy sikerült egyet előrelépni a tavalyi helyezéshez képest, valamint a Magyar Kupán elért bronzérmünk a klub történetének a legjobb eredménye. Viszont csalódottak is vagyunk, mert ott voltunk nemcsak a középház-, hanem a felsőház kapujában is. Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk. A középházat is négy vereséggel kezdtük, majd négy győzelemmel fejeztük be, a holtversenyből pedig nem mi jöttünk ki jól. A célok és az elvárások is nőni fognak valószínűleg a következő szezontól. Ez nem csoda, mert jó alapokon van a debreceni kosárlabda. A klub vezetősége is azon dolgozik, hogy minél jobban megerősítsék a keretet.

Ősztől már nem Berényi Sándor irányítása alatt futhatnak ki a parkettre a DEAC játékosai. Mint ismert, a tréner lemondott a posztjáról, így egy új edző bejelentésére várnak a Hajdúságban.

– Meglepett mindenkit Berényi Sándor távozása – folytatta a játékos. – Az évzáró vacsorán tudtuk meg, hogy nem szeretné folytatni vezetőedzőként. Szerettem vele együtt dolgozni, mert egy jó embert és jó szakembert ismerhettem meg. Örülök, hogy eddig vele dolgozhattam, de ő ezt egyénileg úgy látta jobbnak, ha nem marad a posztján. Várjuk az új edzőt, ez minden játékost kíváncsisággal tölt el, mert nem tudhatjuk, hogy milyen nemzetiségű lesz, milyen mentalitású, és milyen filozófiával fog a csapatjátékhoz állni. Jelenleg mi is izgatottan várjuk a fejleményeket.

Fotó: hunbasket.hu

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
TudodkiDbrcnszurkolo01Vadkakasviccmester Recent comment authors
Tudodki
Olvasó

Hallani Tóth Ádámról meg Lóriról. Azért az komoly erő lenne. Főleg ha maradna a mostani Borisov Ivosev páros.

Dbrcn
Olvasó

Volt már Sekulovic, Zolner, én hallottam Potocnikot is. Most Kovács Adrián jött a képbe, én amúgy örülnék ha magyar edző lenne Debrecenben. Inkább mint egy ex-jugó, akik itthon forognak évek óta. Kovács fiatal, szép eredményeket ért el tavaly a csapatával, ráadásul ismeri a klubot, és a játékosokat is.

viccmester
Olvasó

Kovács Adrián nevét hallani a DEAC-nál vezetőedzőként.
Fiatal, magyar, aki eddig másodedző és U20-as csapat edzője volt Debrecenben.

Vadkakas
Olvasó

Nem egy rutin róka az első osztályban…
Ha komoly eredményeket akar a csapat+vezetőség akkor sztem egy nagyobb ágyú kellene…
Hajrá DEAC!

viccmester
Olvasó

Bízni kéne a tehetséges, fiatal, magyar edzőkben!

Vadkakas
Olvasó

Igazad van sok szempontból, de ez egy üzlet,ahol bevételt (is) kell termelni.
Sok pénz elmegy játékosokra, de ha nincs eredmény akkor néző sincs, szponzor sincs. Stb, stb.

hp12
Olvasó

Kíváncsi leszek az edző keringőre. Eddig tudtommal a Szolnok, Alba, Kecskemét, ZTE, Oroszlány nyilatkozott edző kérdésben. Kaposvár talán Ivkovics és a többiek ?

MoBamba
Olvasó

Pakson marad Bane, Sopronban Sabáli! Többi jó kérdés…

szurkolo01
Olvasó

zolner

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés