Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Otthon minden csapat erős, egyáltalán nem becsüljük le a Szegedet”

A Kecskemétnek fel kell készülnie az agresszív, faulthatáron történő védekezésre.



:

:

Újabb bajnoki vár a KTE-Duna Aszfaltra, amely szerdán este 18:00-kor a Naturtex-SZTE-Szedeák otthonában lép pályára. Bár Andjelko Mandics együttese a tabella utolsó előtti helyét foglalja el, ennek ellenére hazai pályán bárkire veszélyes lehet.

– Otthon minden csapat erős, egyáltalán nem becsüljük le a Szegedet – mondta Molnár Márton a ktekosar.hu-nak. – Mindenképpen meg szeretnénk nyerni a mérkőzést, a győzelem fontos lenne a középházba, vagy akár a felsőházba jutás szempontjából.

A Szedeák két legmeghatározóbb játékosa Marko Boltics és Nenad Sulovics, akik jól ismerik egymást, hiszen elég régóta együtt játszanak, a kettő-kettőkben nagyon veszélyesek. Fel kell készülnünk az agresszív, faulthatáron való védekezés ellen is. 

Nem számítok könnyű meccsre, de természetesen a győzelem a célunk.

A KTE-Duna Aszfalt a TF és a Szeged elleni mérkőzése között mindössze négy nap telt el.

– A TF elleni győzelem után kaptunk egy kis pihenőt, innentől sűrűbb program vár ránk a bajnokság végéig. Nagyrészt heti két találkozót játszunk majd, ez azért jobban megterheli az embert. Kevesebb időnk van felkészülni az aktuális ellenfelünkből, illetve több időt kell szentelnünk a regenerálódásra.

Szinte már megszokott, hogy a Szeged elleni mérkőzések mindig kiegyenlítettek, az utolsó öt mérkőzésen a győztes fél átlagosan 4.2 ponttal volt jobb a másiknál.

– Való igaz, hogy a Szedeák ellen mindig kiélezett, szoros csatákat vívunk. Kellemetlen ellenfél a Szeged, minden egyes kosárért keményen meg kell dolgozni ellene. Nagyon fontos lesz, hogy türelmesek legyünk és ne kapkodjunk.

Molnár Márton egyre többször kap lehetőséget a kezdőcsapatban.

– Jó érzés, hogy mostanában a kezdő tagja vagyok. Eleinte nem a legjobb formámat mutattam, de mindenképpen inspirál, hogy ott lehetek a pályán a feldobásnál – zárta szavait a center.

Kiemelt kép: Réti Attila

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés