Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Okorn a szünetben rendet rakott a fejekben

Csirke azt mondta, a szezon legjobb dobóformáját hozták, és biztos benne, hogy néhány hét múlva már egy másik Szolnokot láthatunk.



:

:

Tegnap este két felsőházi mérkőzést rendeztek a férfi középszakaszban, ahol egy sima hazai és egy sima vendég siker született. Íme az edzői nyilatkozatok:

Pécsi VSK-Veolia – Szolnoki Olaj KK 108-87 (30-16, 33-22, 23-24, 22-25)

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: A szezon legjobb dobóformáját hoztuk, és már a félidőre eldöntöttük a mérkőzést. Ez annak tudható be, hogy extrán dobtunk, pedig a vendégek teljesítményes sem volt rossz ezen a téren. Az pozitívum, hogy, bár tudtuk a Szolnok tartalékos, ennek ellenére nagyon komolyan vettük a mérkőzést. Kovács Péternek gratulálok, mert sérülése után jól tért vissza. Biztos vagyok benne, hogy egy-két hét múlva már egy másik Szolnoki Olaj lesz a pályán.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Tudtuk, mire számítsunk a Pécstől, de nem tudtuk kivédekezni. Nagy a különbség a hazai és idegenbeli meccseink között. A középszakasz végére újra formába kell lendülnünk és meg kel őriznünk a második helyet.


JP Auto-Jászberényi KSE – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 57-78 (19-19, 17-13, 8-25, 13-21)

Nikola Lazics, a JP Auto-Jászberényi KSE vezetőedzője: Már a mérkőzés előtt sok problémánk volt, hiszen Coleman, Pitts és Cseh sérülés miatt nem állt a rendelkezésemre. A második negyedben pedig Alekszandrov is kiszállt a játékból. Az első félidőben még jól tartottuk magunkat, mert a Falco nagyon lazán játszott. A harmadik negyedben aztán kijött a két csapat közötti különbség, és a vendégek megérdemelten nyerték meg a találkozót. Ezzel együtt egy rossz szavam sem lehet játékosaimra, mert amit lehetett, megtettek a bombaerős Falco kezdő ötöse ellen. Mi abban bízunk, hogy sérültjeink állapota napról-napra javul, s velük kiegészülve kezdhetjük majd a rájátszás kieséses szakaszát.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Az első félidőben szinte semmit sem valósítottunk meg abból, amit megbeszéltünk. Játékosaim azt hitték, hogy a Pitts nélküli Jászberény ellen könnyű dolguk lesz. A szünetben rendet raktunk a fejekben, és úgy kezdtünk el játszani, ahogy az elejétől kezdve kellett volna. Szigorúan védekeztünk, sok gyors és könnyű kosarat szereztünk. Megyünk tovább, mindig csak a következő mérkőzésre fókuszálunk.

Fotó: ugytudjuk.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés