Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nincs pánik Szolnokon

Tóth Ádám elmondta, mi volt a probléma Pécsen, kiélezett meccsre számít Körmenden.



:

:

Nem megszokott a Szolnoki Olaj KK háza táján, hogy egymás után két idegenbeli mérkőzést is elveszítsen. A kupagyőzelem után a Tisza-partiak kikaptak Debrecenben, közben megverték hazai pályán az Albát, majd legutóbb Pécsről távoztak vereséggel. Ettől függetlenül nincsen pánik a csapatnál, folytatják a munkát tovább és igyekeznek ügyesen gazdálkodni megszerzett előnyükkel.

– Ha az okokat nézzük, akkor annyi biztos, hogy a kupadöntőn elveszítettük két meghatározó játékosunkat Sztrahinja Milosevics és Kovács Péter személyében – mondta Tóth Ádám, a Szolnoki Olaj KK centere a BB1.hu-nak. – A kupán ez összekovácsolt minket, ezért is sikerült nyernünk. Ezt követett egy kéthetes szünet, amikor kiestünk a ritmusból. Edzettünk, de edzeni sem tudunk olyan minőségben, mint a sérülések előtt. Nem panaszkodni akarok, mert több csapatnál is vannak sérültek, hiányzók. Igazoltunk egy új srácot, Nikola Malesevicset, akinek még tart a beépítése. Sajnos Pécsen nem tudtuk megvalósítani azokat a dolgokat, amiket gyakoroltunk. Megvertek bennünket gyors indításokban, ami nem szokott ránk jellemző lenni, mert elég stabil védekezést hoztunk az egész szezon során. Próbáljuk kielemezni a hibákat, és tanulni belőlük.

Mindig nyerni akar az ember, de nincsen különösebb probléma. Van egy olyan előnyünk, amit nem szabad leadnunk a folytatásban.

A jelenlegi alapszakasz-első szerdán a második Körmend otthonába látogat, ahol egy talán még nehezebb mérkőzésre számíthat, mint legutóbb Pécsett.

– Szerintem egy nagyon kiélezett mérkőzésre van kilátás. A Körmend jó formában van, hiszen megverte a Falcót idegenben. Biztos vagyok benne, hogy a kupakudarc után nagy a bizonyítási vágyuk. A vasiak gyors támadójátékot játszanak, erre fel kell készülnünk. A gyors indításaikat meg kell akadályoznunk. Jól lepattanóznak, ezért a lepattanók megszerzése is kulcsfontosságú lesz – zárta szavait a játékos.

Fotó: Szolnoki Olaj KK Facebook oldala

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
moldi56ferrroilJ.R.BenitezModus operandiRolex Recent comment authors
moldi56
Olvasó

Arra azért még kíváncsi vagyok,hogy Airingtont meddig simogatjuk még?Valahogy mintha ő sem törné magát,hogy játszon.Más helyeken már felbontották volna a szerződését.

ferrroil
Olvasó

Dragan nem lesz Körmenden…

J.R.Benitez
Olvasó

Szolnok kerete erősen átalakult a sérülések miatt. Szerintem higgadtan kezelik a helyzetet. Ők nem ezekre a meccsekre, hanem a playoff végére készülnek. Abszolút favoritok így is. Majd ha kell, villannak. Szerintem persze. Aztán lehet hülye vok hozzá. FALCO!

Modus operandi
Olvasó

Mi Olaj szurkolók most egyetlen dolgot tehetünk, hogy szurkolunk és kiállunk a csapat mellett. A jövőt pedig majd meglátjuk.

Modus operandi
Olvasó

Nagyon érdekes, hogy olyan nicknevek vészmadárkodnak, akik eddig soha sem tűntek fel eddig.

Egy biztos. Nehéz helyzetbe kerültünk a három tartósan sérültünkkel, akik közül ráadásul kettő már nem igen fog visszajönni és már most nagyon hiányoznak. Ügye köztük van a csapat motorja: Milo is. A Szombathely all star felállásban halmozza a vereségeket!!! Plusz Nyerges doki nagyon rosszul időzített “klubátadása”. Bár nem gondolom, hogy Ő választotta az időpontot. Az igazságot majd talán 10-20 év múlva tudjuk meg, de most is sejthető.

CSAK AZ OLAJ!

laja
Olvasó

Mondjuk szép is lett volna ha azt nyilatkozza Tóth,hogy pánik van. Nincs pánik de az utóbbi időben eredmény sincs…

Rolex
Olvasó

Emlékeztetlek rá,hogy az utobbi időbe megnyertünk egy Magyar Kupát..

laja
Olvasó

Én meg arra emlékeztetlek,hogy azóta kikaptunk egy gyenge Debrecentől ,egy Pécstől és az utolsó percben kínlódva megvertünk egy 9.helyen álló Albát. Most megyünk Körmendre amire már nem is figyelmeztetlek. Ezek után nem kell a nyálas duma.

Rolex
Olvasó

Elég egyszerűen gondolkodol..
Emlékeztetlek az a gyenge DEAC hazai pályán verte a falcot,albát,körmendet.
A gyenge pécs hazai pályán pedig a a körmendet és az albát.
Ezekszerint akkor a te gondolkodásmodod szerint az emlitett csapatoknál is katasztrófahelyzet van?
Azt már csak mellékesen jegyzem meg,h a legutobbi 2vereségünk 3sérülttel csúszott be.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés