Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nikola Jevtovics szívesen maradna Pakson

A szerb center összességében elégedett volt csapata idei szezonjával.



:

:

A hatodik helyen zárta a bajnokságot az Atomerőmű SE. Könnyen lehetett volna jobb ez az eredmény, ha egy kicsit több szerencséjük van a paksiaknak a rájátszás során. A bajnoki címvédő Szolnok ellen többször is közel álltak a győzelemhez, ám végül 3-0-val búcsúzniuk kellett a negyeddöntők során.

– Úgy gondolom, hogy összességében pozitívan értékelhetjük ezt az idei szezont – mondta Nikola Jevtovics, az Atomerőmű SE centere a BB1.hu-nak. – Ha figyelembe vesszük mindazt, hogy mennyi nehézségen mentünk keresztül, akkor nem rossz az eredmény, amit elértünk. Sok sérülés érte a csapatot, ráadásul átestünk több edzőváltáson is. Persze, a Szolnok ellen szerepelhettünk volna jobban is a rájátszás alatt, hisz mind a három meccsen vezettünk már tizenöt ponttal is, vagy többel. Ráadásul az első meccset az utolsó pillanatban beesett triplával veszítettük el. A következő két meccsen pedig nem sikerült koncentráltan játszanunk az utolsó két percben, így nem sikerült egy meccset sem nyernünk ebben a párharcban.

A jövője még nyitott a szerb magas embernek, ám azt mondja, hogy szívesen játszana jövőre is az atomvárosiaknál.

– Még nem tudok semmi biztosat mondani a jövőmről, először is beszélnem kell a vezetőséggel Pakson. Annyit elmondhatok, szívesen játszanék jövőre is a paksiak színeiben – zárta szavait a játékos.

Fotó: ASE Facebook oldal

HIRDETÉS
4 hozzászólás

4
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
pbaskkrapulaksz simonPaks IIviccmester Recent comment authors
krapulaksz simon
Olvasó

Tipikus példája teljesen felesleges légiósnak. Inkább lenne 2-3 igazán komoly légiós, mint 5 töltelék.

viccmester
Olvasó

Az ASE egyik leggyengébb igazolása volt az idén, mert 5-ös poszton fizikálisan gyenge, erőtlen, 4-esben lassú, képzetlen! Abszolut nem illik Eilingsfeld mellé.
Ráadásul nem igazi szerb, mert egyáltalán nem harcol…neki kéne fizetni,azért hogy Magyarországon kosárlabdázhasson…

Paks II
Olvasó

Hát ha ezt állítod nem sok ASE meccset néztél ebben a szezonban mert akkor nem írtál volna ekkora sületlenséget.

pbask
Vendég
pbask

Jó légiós,Báne kezei alatt esett vissza,én pl elfogadnám ha bruinisma nem marad

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés