Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Nem volt szándékosság Manigat faultjában

Becsky István szerint ő az egyik legsportszerűbb játékosuk, az Sopronnal eddig is jó volt a kapcsolatuk, ami a történtek után sem változik.



:

:

Az NBI alapszakaszának 24. fordulójában a DEAC 104-97 arányban legyőzte a Sopron KC együttesét. A mérkőzést két sérülés is beárnyékolta, hiszen a vendégek rutinos bedobója, Dénes Gábor részleges talpszalagszakadást szenvedett, míg J. C. Fuller egy szerencsétlen ütközés után rosszul fogott talajt és mindkét csuklóját eltörte.

Az esetekkel kapcsolatban Becsky Isván szakosztályvezető a következőket nyilatkozta a klub honlapjának:

– A DEAC kosárlabda szakosztályának nevében ezúton is szeretnék mielőbbi felépülést kívánni a játékosoknak, mindig szörnyű ilyen híreket hallani. Fuller sérülése nagyon komolynak tűnt már a helyszínen is, és az első diagnózisok sajnos kórházban is beigazolódtak. Egy nagyon szerencsétlen eset volt, ahol játékosunk, Jahenns Manigat szerelni próbálta őt, ezt követően pedig rosszul érkezett a talajra. Klubunk minden tőle telhetőt megtett a gyors kivizsgálás érdekében.

Nem gondolom, hogy bármi szándékosság lett volna benne, Jay az egyik legsportszerűbb játékosunk, nem véletlenül ő az egyik csapatkapitányunk. A Sopron csapatával eddig is nagyon jó volt a kapcsolatunk, ami a történtek után is meg fog maradni, sok sikert kívánunk nekik ebben a nehéz helyzetben a folytatáshoz.

Fotó: deacbasket.hu

30 hozzászólás

30
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
17 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
17 Comment authors
falco2008skrtskrtdarius96SetbackArtur Doki Recent comment authors
skrtskrt
Olvasó

Hogy zsakolni keszulo jatekost nem probalunk szerelni az vicc kategoria. Szandekos lett volna? Alig volt konktakt a ket jatekos kozott es egyertelmuen a labdara ment. Ertem en hogy nem esik jol elveszteni a szezonra az egyik jatekosotokat, de ennyire nem kell elfogultnak lenni:)

Tom67
Olvasó

Az nem vicc kategória hanem sportszerűség

skrtskrt
Olvasó

Mert ha valaki zsakolni akar azt sportszerusegbol hagyni kell? Nem ertem miert nem probalhat meg szerelni a vedo..

Tom67
Olvasó

Mert egy két kézzel zsákoló játékost lehetetlen fault nélkül szerelni, főleg hátulról nem és sokszor sajnos ez lesz a vége mint a jelen esetben.

skrtskrt
Olvasó

Lehetetlen? Egy masik kommentelotol mar videot is kaptal:)

Setback
Vendég
Setback

Kellett pár nap, hogy muszájból meglegyen a bocsánatkérés meg a magyarázkodás. 2 kézzel zsákolni készülő játékost csak egy barom akarhat szerelni. Kb mit érhet el vele? Amit most is láttunk.
Pár cikkel lejjebb éppen azt ecsetelték, hogy mennyire elégedettek a soproni kiruccanással. Egy dupla csuklótörés az ellenfélnél egy barom fault miatt és azt mondja a deac, hogy elégedettek. Gratulálni tudok. Abszolút semleges szurkolóként, elfogultság nélkül nekem unszimpatikus ez az egész.

falco2008
Vendég
falco2008

Ismételtem elmondom, a mérkőzés napján kint volt Instagramon a “Get Well Soon!”…

Artur Doki
Olvasó

Bulvárék nyugodtan meginterjúvolhatnák mindkét érintett felet,hogy miként is látták/élték meg a dolgot…

nazol
Olvasó

Hűha! Nagyon sok érdekes hozzászólás van. Ahogy én látom: 1. Zsákoló játékost igenis lehet szerelni. Nem is értem hogyan gondoljátok, hogy meg se lehet próbálni, vagy hogy bármilyen módon tilos lenne?! 2. Hogy szándékos volt-e, vagy próbálta a labdát eltalálni, soha nem fog kiderülni, és ezt így a videóból sem lehet megmondani. Elfogultnak persze lehet lenni, az sem tilos. 🙂 3. Aki kicsit is játszotta komolyan (félkomolyan) ezt a játékot, az tudja, hogy néha milyen vehemencia jellemzi. Nem is beszélve néha az indulatokról, érzelmekről. Miért ne gondolhatta volna a védő játékos, hogy na bazmeg én most felmegyek az egekbe, oszt… Olvass tovább »

Tom67
Olvasó

Igen lehet két kézzel zsákoló játékost szerelni csak nem szabályosan és sajnos ilyen dolgok lehetnek belőle könnyen. Ja és aki tényleg komolyan kosárlabdázott az mind tudja is ezt. Egyértelmű szándékos fault és azonnali kiállítás járt volna érte.

Tom67
Olvasó

Zsákoló játékost aki két kézzel fogja a labdát és úgy ugrik fel zsákolni meg sem kell próbálni szerelni, mert fault nélkül nem is lehet! Egyértelmű szándékos fault és azonnali kiállítás járt volna érte!

Godemperor
Olvasó

Ugyanmár!
Hány videót linkeljek, amiben megteszik?
Kiállítás mi? Nem inkább felnégyelés?
Csak egy kicsit vagy elfogult.

Sopbasket
Olvasó

Elég ha egyet belinkelsz, ami után nem akarják agyonütni, az elkövetőt.

Godemperor
Olvasó
Tom67
Olvasó

Igen szemből, de nem hátulról

Dr. Oid
Olvasó

Szerencsétlen eset…

baszket
Olvasó

Youtube videó. Be lehet állítani negyed sebességre a lejátszást.
Úgy néz ki, hogy testtel semmiképpen, kézzel meg véleményesen ért hozzá Manigathoz.
Az esés abból adódott, hogy nem tudott ráfogni a gyűrűre, és mivel próbált, egyensúlyát vesztette és utána már az esést nem tudta kontrollálni.
Szerencsétlenül ért földet.
Nem volt ebben semmi szándékos.
Aki úgy gondolja az ne nézzen heti/havi/szezononkénti/minden idők TOP dobásblokkolós videót, mert minden második snittnél ideges lesz…:)

Godemperor
Olvasó

Értem én, hogy a soproniak most mérgesek, de kétlem hogy ebben bármi szándékosság lett volna. Sokszor előfordult már eddig is, meg ezután is elő fog, hogy próbálják szerelni a zsákolni készülő játékost, sőt ennél jóval durvábban. Jópárszor ez sikeres is. Szerintem amúgy ezt semmilyen szabály nem tiltja.
Volt már nem egyszer jó nagy esés sikeres zsákolás után is úgy, hogy védő közel távol nem volt.
Egy szerencsétlen kimenetelű eset volt ez, többet nem kell belelátni.

Sopbasket
Olvasó

Zsákoló játékost nem próbálunk szerelni, mert értelmetlen és baleset veszélyes. Alap!

Dbrcn
Olvasó

2 perccel a sérülés előtt Borisov blokkolta Gordont, aki zsákolni akart. Tisztán, szabályosan (a soproniak sem reklamáltak). Szerinted akkor, aki zsákolni akár, azt hagyni kell, és nem szabad megpróbálni szerelni???? Édes jó Istenem….

blueball
Olvasó

Azt elhiszem, hogy nem akart szándékosan sérülést okozni, de egyértelműen sérülésveszélyes és sportszerűtlen fault volt. Utána még lepacsizott a csapattársával, mint aki jól végezte a dolgát… Ami “vicc”, hogy a bírók vissza sem nézték az esetet és sima faultot fújtak. Bezzeg máskor (az új szabályok értelmében) hogy repkednek a sportszerűtlen (taktikai) büntik.

SopronKCfan
Olvasó

Valószínű tök véletlenül ütött oda… Lehet nem volt szándékos. De a francért kell már ott ugorni próbálni sapkázni és azzal a lendülettel sérülést okozni. Bocsánat, én akkor sem hiszem el, hogy ez teljesen véletlen volt

missfortune599
Olvasó

Lehet nem volt szándékos (bár szerintem igen) de idiótának kell lenni hogy valaki ilyet csináljon…

nemKalman
Olvasó

Jah, a zsákoló játékost faltolni a levegőben csak tök véletlenül lehet, abban általában semmi szándékosság nincs. Faszfej! Azonnal eltiltani.
Ugyanezt adta be a 90-es években az a drága, szeretnivaló Mészáros Zalánka is, nem véletlenül szerették Sopronban annyira, ha jól emlékszem a sérülés is hasonló volt ?

Dbrcn
Olvasó

A sérülés okozásában nem volt szándékosság. Felugrott, hogy szereljen,nem lökött, tisztán labdára ment. Egyvonalban voltam az esettel. Manigat ment utána felsegíteni Fullert és elnézést kért. Jobbulást neki!
Hajrá DEAC!

Muszka7909
Olvasó

Te kis elfogult, fordított esetben is ezt mondanád??

Dbrcn
Olvasó

Nyilván elfogult vagyok a csapattal szemben. De akkor sem írnék olyat, amiben nem vagyok 100%-ig meggyőződve. Ez nem volt sportszerűtlen, sajnálatos és szerencsétlen igen, de semmiképpen sem sportszerűtlen.

Setback
Vendég
Setback

2 kézzel zsákolni készülő játékost “szerelni” az tényleg nem sportszerűtlen. Azt kell írni, hogy sajnáljuk, nagyon sajnáljuk. Nem pedig mosakodni. Ez olyan mint felrúgni egy embert aki zsebre tette a kezeit. Sajnálatos és szerencsétlen ha pofára esik. Tényleg.
A játékosotok azonnal feltette a kezét, nem reklamált. Akkor elismerte. Na jó nem azonnal, mert előtte még pacsizott egyet.:)

darius96
Olvasó

Sokra megyünk azzal hogy utána odament felsegíteni! Előtte kellett volna gondolkodni, mielőtt szándékosan ledózerolta volna Fullert. Baromarcú hentes.

falco2008
Vendég
falco2008

Ledózerolta?? Manigat? 😀

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés