Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Nem a pénz volt a meghatározó, az Alba ugyanazt az ajánlatot tette, mint a Falco”

Filipovity Márkó mindössze két klubbal tárgyalt, furcsa lesz Vasban kezdenie a felkészülést.



:

:

Filipovity Márkó négy éve, 2015 nyarán, a Fehérváron rendezett, roppant sikeres – feljutással záruló –, korosztályos, B-divíziós Európa-bajnokság után szerződött az Albához, az Egyesült Államokból tért haza. Előzőleg, másfél évvel korábban, tinédzserként Kaposváron mutatkozott be az élvonalban. Azonban a 2019-20-as szezonra kínált fehérvári ajánlatot már nem fogadta el, a Falcóhoz szerződött. Jelenleg szabadságát tölti, szülővárosában tartózkodik, majd a válogatott kerettel gyakorol az Alföldön.

– Július 28-án kezdődik a válogatott edzőtábora Kecskeméten, két tornán veszünk részt, aztán bekapcsolódom a munkába Szombathelyen. A nemzeti együttesben két éve kerettag vagyok, a meccsek jelentős részén szóhoz jutottam. Célom az, hogy a folytatásban alapember legyek – mondta az albakosar.hu-nak a magasbedobó, aki július 30-án tölti be 23. életévét. – Az igazság az, furcsa lesz a vasi fővárosban kezdeni a felkészülést, ugyanis az utóbbi nyarak a megszokott környezetben zajlottak, a Gáz utcában jelentkeztem edzésre. Összesen négy éven át szerepeltem Fehérváron, illetve egészen pontosan három és felet, ugyanis egy félszezont Szegeden töltöttem, kölcsönben, a több játéklehetőség reményében. Szerettem Fehérváron élni és kosárlabdázni, de úgy gondolom, eljött a búcsú ideje. A váltásban nem a pénz volt a meghatározó, az Alba ugyanazt az ajánlatot tette, mint a Falco. A nemzetközi kupa volt döntő, az, hogy a bajnoki aranyérmes vasiakkal megmutathatom magam az országhatárokon túl is. Az utóbbi években a fehérváriakkal mindig indultunk valamelyik kupában, amit nagyon élveztem. Amikor a tavasszal kiderült, hogy a Fehérvárral biztosan nem szerepelünk egyik kupában sem, egyre inkább eljátszottam a távozás gondolatával. Mindössze az Albával és a Falcóval tárgyaltam, végül aláírtam a vasiakhoz. Az igazság az, a nemzetközi porond mellett a barátnőm is szerepet játszott a döntésemben. Puerto Ricó-i válogatott röplabdázó, Jászberényben játszott, amikor megismerkedtünk. Jelenleg ő is Szombathelyen sportol, ez is nyomós érv volt.

A nemrégiben aranyérmet szerző nyugatiak a korábban sem gyenge keretüket tovább erősítik, nyilvánvalóan címük megvédése a céljuk a következő szezonban.

– Erős keretünk lesz, nagy rotációs lehetőségekkel. Úgy gondolom, megkapom a lehetőséget a bizonyításra, 3-as 4-es poszton bevethető vagyok, bízom abban, hogy komoly hasznára leszek új együttesemnek. Jó szívvel emlékezem a fehérvári évekre, itt lettem stabil, élvonalbeli játékos, remek döntést hoztam, amikor a tengerentúlról, az amerikai, középiskolás bajnokságból hazatértem a magyar pontvadászat élcsapatához. Minden adott volt a fejlődésemhez. Bajnok és kupagyőztes lettem az Albával, minden évben nyertünk valamilyen érmet. Leszámítva a legutóbbi bajnokságot.

fotó: Nyugat.hu

HIRDETÉS

21 hozzászólás

21
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
12 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
16 Comment authors
lddpbaskEv.Ok.derrylPapika Recent comment authors
ldd
Olvasó

Kedves Márkó!
Nem szertnélek egy rossz szóval sem bántani.
Sokan úgy látják, hogy nagyképű vagy, nehezen beilleszkedő.
Egész életedben “kinyalták a seggedet” amerre jártál. ( Gondolj csak Nagybácsidra aki utánad ment, hogy le tudjál vizsgázni )
Tiszteld Szüleidet!
Légy szerény és alázatos, javadra szolgál !
Sok sikert, karrired újabb állomásán !

Papika
Olvasó

Nekem valahogy egy süllyedő hajó jut eszembe,ahogy menekülnek róla az élőlények. Megtalálta a helyét ,mint zsák a foltját.

red-black01
Olvasó

Egyébként ez olyan, mint a viccben:
– Adjunktus Úr! Igaz, hogy ön folyamatosan szexuális tartalmú ajánlatokkal bombázza a női betegeit és néhányat akaratukon szexre is kényszerített?
– Kikérem magamnak! Én főorvos vagyok!

red-black01
Olvasó

Egy apró megjegyzés, nem negatívnak szánom, aki akarja érteni fogja.

A fizetés, vagy inkább nevezzük alapbérnek egy dolog. Fontos, de nem minden.
Egy szerződésnek vagy ajánlatnak van még ha nem is ezer, de sok egyéb tényezője is.
Ezt sem sorolom fel, aki egy kicsit járatosabb a sportban (kosárlabdában) az érzi miről beszélek.
Szóval a teljesen érthető női vonalon kívül az ördög a részletekben rejlik 😉 (sokszor 🙂 )

JászaiMari
Olvasó

Színészkedést szeretne tanulni ennyi.

2lee14
Olvasó

???????

2lee14
Olvasó

Te meg rakhatnál be új lemezt a lejátszóba. Mert nálad ez a színészkedés beragadt.

Ev.Ok.
Olvasó

Mari Mari nem változol… Egyszerű vagy mint a faék…

Motoros
Olvasó

Punci hatalma@? ja nem, csak a lóvéééé@?

2lee14
Olvasó

Told el a mocit.

Motoros
Olvasó

Neoton: 220 felett@?

Ugyisminyerunk
Olvasó

Érdekes nyilatkozat. Márkó sosem volt nekem egy szimpatikus játékos…nagyképű és öntelt. Tipikus “statvadász” játékos. Majd kíváncsi vagyok, Okorn mester mit fog vele kezdeni, ha nem alázatosan fog dolgozni és nem a csapat érdekeit fogja nézni hanem a saját statisztikáit fogja csinálni. Nem kedvelem kedveltem Balmazovicsot de őt nem fogja tudni pótolni az biztos. Lehet több pontot fog dobni de védekezésben biztos, hogy többet is fognak kapni róla.

Setback
Vendég
Setback

Egy hajó léket kapott. A kapitány az egyik matróznak mutatja a fizetést, hogy mennyit kap, ha segít a betörő vizet visszaszorítani. A matróz meglát egy másik hajót, ami pillanatnyilag szebb és fényesebb, ott is mutatnak egy ugyanolyan papírt, de az más feladatra, a nemzetközi vizekre. Az egyből szimpatikusabb lesz számára és átmegy a másik bárkára. Majd visszanéz a léket kapott hajóra és átkiabál, hogy “figyeljetek, olyan jó volt veletek, de nálatok már nincs kihívás!” Vajon tényleg nem kihívás a léket kapott hajón dolgozni? Költői kérdés…

derryl
Olvasó

Micsoda anekdota! A könyvhétre megjelennek a műveid?

pbask
Vendég
pbask

?

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Egyszer érnénk meg ha valaki azt nyilatkozza, hogy uraim 200 nettóval többet kapok ezért léptem le…

donnarumma
Olvasó

Nem hittétek ugye?
Kriva esete ua…

red-black01
Olvasó

Naaaa 🙂

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Akko csak szimplán áruló vagy filipovicccs…

Naffalco
Olvasó

Akkor kijelenthetjük, hogy Márkót nem rabolta el a Falco senkitől. Az albat nem licitaltuk túl, másnak meg nem kellett 😀

Master1
Olvasó

Attól még hogy csak ezzel a két klubbal tárgyalt nem azt jelenti,hogy más csapat/csapatok részéről nem volt ajánlata…
Csak ez a két ajánlat volt olyan,amely opció számára.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés