Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Naturtex-SZTE-Szedeák – Serco-TF-BP

Ebből play out lesz?

Naturtex-SZTE-Szedeák - Serco-TF-BP

Bajnokság, 24. forduló
Szeged, Újszegedi Sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Kapitány G., Pozsonyi L., Balogh Gy. (Faidt M.)

Szeged: Boltics - Wirth - Ponjavics - Krapic - Sulovics.

TF-BP: Krnjajski - Szobi - Clark - McLane - Bergstedt.

Utolsó hazai alapszakasz-mérkőzésére készül a Szeged, amely közvetlen riválisát, az utolsó helyen álló TF-Budapestet fogadja. Az már biztos, hogy mindketten az alsóházban folytatják, és nagyon úgy néz ki, hogy ők játsszák majd a play outot is. Akad törlesztenivalója a Szedeáknak, hiszen az újonc decemberben éppen Juhosék ellen szerezte meg története első A-csoportos győzelmét. Azóta Ales Pipan személyében új edző, valamint a bosnyák irányító, Marko Rikalo személyében új légiós is érkezett.

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: A táblázat szerint rangadó következik. Nehéz meccsre számítok, mert bár az eredmények nekik sem úgy jöttek össze, ahogy eltervezték, de a TF nem egy gyenge csapat. Van négy légiósuk és két-három elég jó magyar játékosuk. Komolyan kell hozzáállni, pozitív energiával, küzdeni kell, és akkor remélhetőleg meglesz a győzelem. Nagyon jól kell védekezni Bergstedten center poszton, illetve figyelni kell Clarkra is, akinek elsősorban az egy-egy játék az erőssége. Rikalo Sopronban tizenegyszer próbálkozott triplával, abból négyszer betalált, őt sem szabad üresen hagyni. Jó csapatvédekezésből meg kell próbálni minél gyorsabban játszani, de nem szabad fegyelmezetlennek lenni támadásban. Az lenne a legjobb, ha minél több pontot tudnánk elérni tranzíciós játékból, de ha ez nem sikerül, akkor öt-öt ellen okosan kell játszani, figyelve arra, hogy ne legyen sok eladott labda. Jó döntéseket kell hozni, Jászberényben általában jó döntéseket hoztunk, csak nem mentek be a dobások, remélem, hogy most a befejezéseknél is pontosabbak leszünk. Vágvölgyi válla kiment, rá könnyen lehet, hogy már a szezon végéig nem számíthatok, Juhosnak a bokájával van probléma, nem sokat játszott Jászberényben sem, de szerintem holnap számíthatok rá.

Ales Pipan, a Serco-TF-BP vezetőedzője: Remélem, a játékosaim sokkal sokkal jobban fognak játszani, mint az előző idegenbeli meccsünkön, hogy nem ismétlik meg ugyanazokat a hibákat, és jobban küzdenek, hogy megnyerjék a mérkőzést.

[totalpoll id=”11317″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:

– Nem akarok megsérteni senkit, de nekem ezzel a párosítással kapcsolatban a play out szó jut eszembe.

Az már korábban eldőlt, hogy mindkét csapat az alsóházban folytatja. A Szeged, ha holnap nyer, még elképzelhető nála egy klasszikus formajavulás, van még benne annyi töltény, hogy sorozatos bravúrok árán elkerülje az osztályozót, hiszen az alapszakaszból három, a középszakaszból hat meccs van hátra, de ez a sansz elég kicsi, ráadásul, ha holnap nem nyer, akkor menthetetlen ő is. A TF-nek már lassan matematikai esélye sem marad az utolsó két hely elkerülésére.

Könnyen lehet, hogy ez a két csapat még hatszor találkozik egymással a szezon során, így a holnapi akár az egyik főpróbája is lehet a play outnak. Mindkét félnek presztízs lesz, főleg azok után, hogy a TF éppen a Szegedet ellen szerezte meg első győzelmét, nyilván ilyenkor a visszavágás vágya munkálkodik a másik oldalban.

A Szegednek van egy erős Boltics-Sulovics kettő-kettője, amiből mindkét játékos jól passzol. Én Juhost, akármilyen gyenge szezonja is van, nagyon komoly játékosnak tartom, Ponjavicsot jó légiósnak tartom, Krapicot is jól ismerem, ő is egy használható, jó külföldi. Van tehát a Szedeáknak öt komoly játékosa, közülük tudja mindenki a feladatát. Ez a fajta csapat bizonyos értelemben már egy lejárt szavatosságú történet, a vezetőség pontosan tudja, hogy milyen következtetéseket vonjon le ebből.

A TF-nek van négy jó légiósa, látok nagyon tehetséges játékosokat, olyanokat, akik B-csoportos szintűek. Bent tudnak maradni ők is, el tudok fogadni egy olyan szcenáriót, de ahhoz a folyamatoknak az irányát meg kell tudni változtatniuk.

Egy időben a Szegednél is voltak negatív folyamatok, de talán a KTE legyőzésével ezt most megállították. Budapesten az új edző kinevezésével voltak biztató jelek, de most már nagyon sok a vereség, a Bergstedt nyilatkozat is erre vonatkozott. Egy erjedési folyamat kezdetét látom, és hallom is.

Holnap egy különleges hangulatú, ki-ki meccset várok. Én szombaton és a play outon is szegedi győzelmeket várok, a végső bennmaradásra a Szedeákot tenném. Nekem végül is mindegy, hogy melyik csapat marad bent, valószínűleg meg fogom nézni a play outos rangadókat idén is, mint ahogy eddig is.

Ott voltam az utolsó öt évben személyesen majdnem az összes osztályozó mérkőzésen. Ezeknek a csatáknak van valami különleges atmoszférája, ez tényleg a lenni vagy nem lenni története. Nekem legalább olyan izgalmas nézni ezeket, mint egy bajnoki döntőt, ugyanis nem véletlenül kerül valaki egy bajnokság utolsó két helyére. Különleges dolgokat lehet itt látni. Lejárt szavatosságú, de még mindig jó légiósokat, B-csoportos szintű, de A-csoportban játszó magyar játékosokat. Olyan játékos, vezetői és edzői magatartásokat, testbeszédeket, reakciókat, amik miatt én azt mondom, nem véletlenül kerül valaki oda. Ez már-már a sportpszichológia hatásköre.

Néhány évvel ezelőtt, amikor egy ilyen play outot néztünk a karzatról, egy nagyon nagynevű, idősebb kollégám ezt mondta: “Nézd meg ezt a két csapatot, össze kéne rántani őket játékosoktól, edzőstől, vezetőstől, és feltenni őket egy ZIR-re, aztán beleborítani őket a Dunába.” Én azért ilyen messzire nem mennék soha, mert nagyon tisztelek mindenkit, egy tizennégyes bajnokságban kell lennie tizenharmadiknak és tizennegyediknek is. Tisztelem a vesztest is, ha megtesz mindent érte, van olyan, hogy nem sikerül. Én egyébként is mindig az “underdoggal” vagyok, sokszor akár egy vereségnél is hatalmas munkát képes beletenni a szakmai stáb.

De visszatérve a holnapi meccsre: egyértelműen stabil, tíz-tizenkét pontos szegedi győzelmet várok, a hazai pálya miatt is, és a mutatott forma alapján is. A TF idegenben játszik, sorozatos vereségek után van, persze bennük is megvan a potenciál arra, hogy akár meglepetést okozzanak, de nem erre számítok.

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Szotyola Recent comment authors
Szotyola
Olvasó

Déri “Gumi” Csaba mindenképpen egyéni hang a szakértők közt…látszik,hogy szereti a kosárlabdát ,és érti is .
Na csak írjál , Gumi !

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés