Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Megint eggyel verte a Kecskemét a Sopront

A félidőben még a hazaiaknak állt a zászló.

Sopron KC - KTE-Duna Aszfalt 72-73 (28-19, 19-21, 10-16, 15-17)

Bajnokság, 19. forduló
Sopron, Novomatic Aréna
V.: Győrffy P. A., Farkas G., Fodor A. (Balogh)

Sopron: Warner 13/3, Lemar 12, Takács 16/12, Dénes -, Gordon 16. Csere: Supola 5, Wiggins 5, London 2, Molnár M. 3/3.

KTE: Wittmann 20/12, Green 15/3, Dimics -, Dramicsanin 9/3, Molnár M. 4. Csere: Djeraszimovics 8, Karahodzsics 5, Mészáros 12/6, Kucsera -.

Ahogyan arra számítani lehetett, óriási izgalmakat, nagy taktikai csatát hozott a két rivális, a Sopron és a KTE összecsapása. Forray Gábor meglepőt húzott, ezúttal kihagyta a kezdőcsapatból Marko Djeraszimovicsot és Kemal Karahodzsicsot, helyükre Milos Dimics és Molnár Márton került.

A váltás az elején még nem jött be, villámrajtot vett a Sopron – ez nem újdonság hazai pályán Sabáli Balázs együttesétől -, és az első negyed után, közel harminc pontot szórva, már több mint tízzel vezetett.

A folytatásban szigorítottak védekezésükön a lila-fehérek, elsősorban a hazaiak amerikai hátvédpárosára fókuszáltak, sikerrel. Támadásban is aktívabbak lettek Wittmannék, így bár a félidőre sikerült faragniuk a hátrányon, még húsz perc után is az SKC állt jobban (47-40).

Forray mester rendezte a sorokat a szünetben. Nem lett jobb a találkozó a fordulás után, inkább a küzdés, mintsem a szép játék dominált. A KTE rá tudta erőltetni akaratát és stílusát a hazai csapatra, mindössze tíz pontot szereztek Takácsék a harmadik negyedben.

A vége teljesen nyílt volt, akárcsak novemberben, ezúttal is a Kecskemét mellé állt a szerencse, amely a Messzi István Sportcsarnok után a Novomatic Arénában is egy ponttal verte a Sopront. A kék-fehérek tehát nem tudtak talpra állni a kaposvári pofon után, lecsúsztak a tizenegyedik helyre, a KTE viszont lendületben maradt a Körmend legyőzését követően, életben tartva ezzel felsőházi reményeit.

fotó: hunbasket.hu

34 hozzászólás

34
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
13 Comment threads
21 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
15 Comment authors
bippa1nemKalmanCsapajevatibácsiredmiller Recent comment authors
bippa1
Olvasó

Számalmas.Ennél már csak az középső szektorban ülő barom szánalmasabb amelyik fojton a játékosokat szidja.Át kell menni a vendégszektorba és lehet ott szitkozódni.

nemKalman
Olvasó

Sabáli takarodjál már el innen…teljesen alkalmatlan vagy évek óta edzőnek, semmi tekintélyed a játékosoknál akiket Te hoztál ide. Addig voltak eredményeid, amig a Putesz melletted volt, azóta csak a vergődés! Aki ezt nem látja a vezetésben, az is alkalmatlan! Steffinek mi a feladata? 🙂 A csapatvezetési feladatokban nem ártana tanulni Török Zolitól, mit hogy kellene felépíteni…

SopronKCfan
Olvasó

Steffi igazán átvehetné a csapatot…

nemKalman
Olvasó

Simán, talán erősebb mint Schmidt Béla:)
Ezt a London gyereket amúgy minek hozták?

SopronKCfan
Olvasó

Melegíti a padot 🙂

atibácsi
Olvasó

Nagy gratuláció Wittmann Krisztiánnak, aki pályafutása végén ilyen teljesítményre képes. Jól alakul, hogy elkerült Szolnokról, Kecskeméten meghatározó és eredményes játékos lett újra, akire komolyan számítanak. Szép volt Krisz, így tovább!

Djordjevic
Olvasó

Soproniként csatlakozom,le a kalappal előtte,szimpatikus játékos.

darius96
Olvasó

Sabáli add be végre a lemondásod! Senki nem kiváncsi már erre a sz@rra! Erre a vergődésre ami évek óta megy! Köszönjük a 2013-14es szezont (örülök, hogy minden meccsét láthattam, és ünnepelhettem a csapatot), de ennek vége! Ez a múlt. Látszik, hogy ez már nem megy, ints búcsút végre ennek a csapatnak, hadd lépjünk tovább. Dzunics ezzel a kerettel 8-ban lenne! Vagy feljebb. Fogyatékosok miért 4es posztra hoztatok játékost, ha 3masra kellett volna?? Ezt amíg élek nem bírom felfogni. Amit mindenki írt, én is megkérdem: miért hoztuk Londont, ha csak padozik? Ezért felesleges volt igazolni, játszana akkor a Buzsáki. Miért erőltetik… Olvass tovább »

redmiller
Olvasó

Dzunics Fehérvárt is megcsinálta szabadkézel! Vergődnek még most is…

darius96
Olvasó

Igen, de közben bajnokok voltak! Ez a nem mindegy..

Csapajev
Vendég
Csapajev

Még szerencse, hogy Dzuniccsal szemben Forray keze alatt a Kecskemét többszörös bajnok, kupagyőztes lett…

redmiller
Olvasó

Azért a költségvetések közt jelentős különbségek vannak…. Dzunics utóbbi években ott dolgozott, ahol pénz is volt…

Csapajev
Vendég
Csapajev

Tudom….tudom…. Kecskeméten ingyen játszanak a játékosok, az edzők pusztán szeretetből edzik a “csápotot”, mint például Ivkovics is.
Szegény Kecskemét olyan, mint a templom egere és a Duna Aszfalt pénze, a TAO pénz, no meg a Mercedes gyár támogatása csak az árvaházakat érinti. :))
Vicces fiú vagy te kisdobos….

redmiller
Olvasó

Nagyon okos vagy…
Menj el Tiszakécskére, nézd meg a stadiont,a környezetét, a csapatot és meg tudod mire költ a Duna Aszfalt! Itt csak névadó, ami nekünk sok pénz, másnak valószínűleg csak szponzor lenne…
Mercedes? Ne röhögtes… Csak utánpótlást támogat! Rövid ideig Veszprém volt kéziben, de nem támogatnak felnőtt csapatot…
Annyi önkormányzati támogatást se kap a klub, mint máshol… Csarnok fejlesztésekre se az önkormányzat, hanem a klub költött pályázati pénzekkel
De te biztosan jobban tudod…

Viggiano
Olvasó

darius96! Azért abban a szezonban volt egy Thomas, Barovic, Wise szóval mondanom sem kell, hogy ezeket a légiósokat nem felejtjük el! Amúgy igazad van! Én soha nem szidtam egy magyart sem, talán csak a Tóth Gerit, de azt be kell látni, ahogy nála is, ha ide kerül valaki, akkor eltűnik a sűllyesztőben! Tóth Geri válogatott volt, nálunk 7 évig betegszabadságon volt, míg végül b-csoportos játékos lett! Supi Fehérváron, Pécsett megbízható teljesítmény nyújtott, itt valamiért nem megy neki! Anno Csorvási alig játszott, máshol stabil csere ember! Mészárost már nem is írom! Ruják az utolsó évére elfogyott! Egyedül Molnár Bandi volt az… Olvass tovább »

mindenkisoproni
Olvasó

Ezeket a játékosokat Sabáli választotta,de Ezek Szerint nem az ő műfaja,mert mindig beleválaszt…A szezon elején azt nyilatkozta,hogy megtalálta emberileg es szakmailag is a megfelelô légiosokat..szoval egye meg amit főzött,csak már ajánlja fel lemondását és ne erőlködjön ,mert már unalmas a műsora.Nyilatkozni meg okos dolgokat mondani tud,csak valamit mégis rosszul csinàl,mert ő az edző es ha ő nem Tud a játékosokra hatni meg fegyelmezett játékot kérni,akkor alkalmatlan a posztra!!!Inkább játszuk le a maradék meccseket Sterbenzel,hátha tud valami Ujat belevinni a játékba vagy uj impulzus,lendület segitene rajtunk.Lehet nem változna,de lehet igen és ezt a langyos lof…t bárkivel hozza a csapat!!Mellesleg akkor már… Olvass tovább »

missfortune599
Olvasó

Warner 5/15,Lemar 5/17… Hihetetlen önző és buta gondolkodás módú játékosok! Eddig azért néztük el mert bedobták, de most már elég. Egy irányítónak nem csak dobni kéne. Fejjel bele a falba. London miért nem játszik?? Thomas volt az egyik legjobb irányítónk ő passzolt dobott és szervezett, de ezek ketten itt…. A magyarok ma jók voltak! Szebb jövőt!
SKC! ?⚪

Djordjevic
Olvasó

Először is gratula a Kecskemétnek,de ehhez mi a balfaszságunk mellett szerencse is kellett. 1.Azért kaptunk ki mert Takin és Gordonon kívűl mindenki rossz napot fogott ki. 2. A bírók sokat tévedtek a kárunkra, mintha mi lettünk volna idegenben Legjobb példa: a 4. negyedben egyértelműen ellenfélről ment ki a labda,csak a nagy felhördülés miatt Győrffy megnézte a videót és láss csodát mi jöttünk az alapvonalról.Több ilyen eset volt ellenünk, csak az nem lett videózva. Ami a saját házunk táját illeti: El kéne már dönteni a városvezetésnek mit akar ezzel a csapattal,mert ez kiesés elleni játék kevés embert érdekel.Miért nem lehet ezt… Olvass tovább »

Viggiano
Olvasó

Teljesen igazad van mindenben! Az lenne a legjobb, ha Bokor visszaülne a helyére és kezébe venné a dolgokat! Neki van befolyása és nem töketlenkedne! Sajnos senki nem fog kiállni a nyilvánosság elé elmondani, hogy mi folyik itt! Majd év végén jön a szokásos, nincs pénz, sérülések, mindenki minket bánt, senki sem akar idejönni játszani, mert mi ráérünk májusban ajánlatot tenni, mikor februárban már mindenki elkel, nonszensz ez így! Emlékszem pár éve, mikor még mindenki tette a dolgát, úgy ahogy kell, akkor egy órával a meccs előtt állóhely is alig volt! A város is elgondolkodhatna a dolgon, költhetnék ebbe is pénzt,… Olvass tovább »

redmiller
Olvasó

Igen ellenetek fújtak! Na jó, ezt nem bírom ki röhögés nélkül… Győrffy béna… Nekünk is maradtak el fújások, de még szigorúbb ítéletek is… Nekünk semmit nem nézett meg a bírói trió, ami kétes volt… Sőt, Győrffy Forrayt technikaival fenyegette… A senkiházinak nem elég volt, hogy Debrecenben is basszott videózni és a hülye ítéletei miatt buktuk el ott a meccset… Persze utána meg ment a kamu szabatkozás…

Djordjevic
Olvasó

Leszögezhetjük nagyon gyengék voltak jv-k, nekünk most úgy tűnt a kárunkra tévedtek többet,de első helyen a saját balfaszságunkat említettem mint a vereség okát.Ami Forrayt illeti, nem tudom ti kedvelitek-e K.méten, de ha egy ellenfél edzője lenne ilyen, szerintem ti is utálnátok,legalábbis amit itt művelt. „Győrffy Forrayt technikaival fenyegette”: hát ez az, de nem adott neki, pedig 2-őt is lehetett volna adni. Nincs fóbiám irányotokba,sőt:minden elismerésem annak a főleg idősebbekből álló maroknyi szurkolótábornak akik ennyit utaztatok és ilyen lelkesen és sportszerűen biztattátok a csapatotokat.Ha te voltál a dobos, neked is elismerés a lelkes (vezér) szurkolásért.Sőt mivel az ifit is láttam, egy… Olvass tovább »

mindenkisoproni
Olvasó

Sabali ha van egy kis önkritikád,akkor most mondj le és jöjjön más!!Lehet jó edző vagy,de ez az utobbi két szezonban már csak erőlködés!!Idén is play out lesz a célunk?Mert jó uton járunk ahhoz!Szégyen az egész!!!5légiósunk van es itt tartunk!!Vezetőség vagy ha olyan nincs,akkor Pojbics váltsatok es
Hozzatok Dzunicot vagy akárki mást,csak Sabáliitol szabaduljunk es más edzővel
Is tartanánk itt!!!Most mi a baj?ő válogatta össze a csapatot,de be kell látni,hogy jöhet akárki ide meg mindig a játékos a hibás,az edző nem!!!szánalmas az egész!!örüljetek ,hogy még ennyien járunk meccsre,de szép lassan csökken a nezőszám!!!Sabáli GAME OVER!!!

Gábor
Olvasó

Sabáliról azt tartják jó edző. Szerintem és az eredények szerint sem az! Vagy ha igen akkor talán máshol de annyira szánalmas h nincs önkritikája… Én becsülöm ha egy edző és vezető belátja, hogy tovább kellene lépni és átadni másnak a lehetőséget! 5 légióssal ez rém gyenge… Vicces és szánalmas!

bippa1
Olvasó

Ezt ne várd.Az egója nagyobb annál,hogy ezt megtegye.Ő semmibe sem hibás.

sobis
Olvasó

jöhetne a dzunics

MIELE
Olvasó

Első félidőben szétt csereli a meccset Sabali mester 3.4. Negyedben szenvedtetünk 5 jatekost aki sorra betlizik rossz döntest hoz. A jó napot kifogo Takacs meg vegig üli a 4. Negyedet nehogy dobjon 1 triplat a győzelemert. Sabali nem értelek. Gordon egyedul center. 3as poszt csak Taki. London kérdőjel??? Denes jonvédő igen, le a kalappal, de amit régen ráemelt azt most tovább passzolja még ha jó helyzetben van is!

Viggiano
Olvasó

Abban viszont igaza van Sabinak, hogy nincs kosaras IQ, leginkább a két kis játékoson látszik! Véleményem szerint London tudna hármast játszani, ráadásul posztján magas is lenne hozzá, de valamiért nem játszatjuk, sőt egyáltalán nem játszatjuk! Nekünk van a legjobb hátvéd sorunk? Ugyanmár, a két kicsi nem ér együtt annyit, mint anno Brooks! Ő vezér volt, az ilyen szoros végjátékokat el tudta dönteni, nem bele menni fejjel a sűrűjébe, mint Szombathelyen is…

Viggiano
Olvasó

Ez megint mi a szar volt? London miért nem játszik? Azért igazoltuk, hogy végigülje a meccseket? Eddig csak idegenben voltunk töketlenek, most már itthon is! Tisztelem, becsülöm Dénest, kiváló védő, de nincs benne pont! Gordon egyedül szenved magas poszton, mert a másik két center légiós ücsörög a padon, s még azt mondjuk nincsen pénz? Hát melyik csapat mondhatja el magáról még, hogy 5 légióst fizet, de csak hármat játszat?! Idén is playout a cél vagy mi?

SopronKCfan
Olvasó

Most azonnal vágja pofán valaki a Warnert meg a Lemart, hogy nem csak körülöttük forog a világ… Nyerhető meccset vesztettünk el megint… Kedves Vezetőség! Ha hoztuk az új gyereket, miért nem játszik? Melegíti a padot? Óriási gondok vannak. Van 1 hónap szünet, csináljátok valamit, mert alsóház lesz. Grat Kecskemétre, Mészi várunk vissza. Hajrá Sopron!

sobis
Olvasó

Mekkora hiba volt centert hozni!!!
Denes Gordon Wiggins 20 30 percet jatszik 3 mas poszton csak Taki mit művel aki ezt csinalja?

A mai utan az a kerdes hogy 11 v 12. hely megint elment egy èv
van felelös van következmèny?

SopronKCfan
Olvasó

Meccs egyetlen pozitívuma a Taki volt.

sobis
Olvasó

igen ìgy van de mièrt centert hoztak?

SopronKCfan
Olvasó

Bár tudnám…

Tomeeeeee
Olvasó

Itt soha nincs következmény! Sabáli jövőre is összeválogatja a kis keretét vagy fiatal amerikai játékosokból vagy már kiöregedett dél szláv kosárlabdázókból és soha nem történik semmi… De felelősségre vonás biztosan nincs és nem is volt… Az mondjuk érdekes, hogy a Mészáros vagy a Molnár mennyivel jobb teljesítményt nyújt mint a Sabi keze alatt!!! Gratulálok a Kecskemétnek! Hajrá Sopron!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés