Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Matthias Zollner: Nem jósolok azzal kapcsolatban, hogyan fogunk szerepelni

A vasiak kemény munkával készülnek a szezonra.



:

:

Az Egis Körmend felkészülési programjában tervezetten kilenc edzőmérkőzés szerepel. Először augusztus 31-én láthatja az új csapatot a közönség, Ferenczék akkor a szlovén Helios Suns Domzale csapatával mérkőznek meg. Egy héttel később, szeptember 7-én újabb szlovén ellenfél, a Hopsi Polzela együttese következik. Majd szeptember 13-án és 14-én jön a Mogyorósy Szilárd-emléktorna neves külföldi csapatok részvételével. Ezenkívül még egy felkészülési torna szerepel a menetrendben – írja a vaol.hu.

Matthias Zollner vezetőedző nyilatkozott a lapnak.

– Őszintén megmondom, hogy nem térképeztem fel még a többi csapatot, úgyhogy nem is jósolok azzal kapcsolatban, hogyan fogunk szerepelni a következő szezonban. Én csakis a saját együttesemmel foglalkozom. Üdvözlöm az új fiatalprogramot, ez elengedhetetlen egy profi klubnál. Az a filozófiám, hogy van átjárhatóság az U20-asok és a felnőttcsapat között: aki jól teljesít, odateszi magát, miért ne kerülhetne a nagyok közé. Tavaly már bizonyítottak a saját nevelésű fiatalok, Kiss Mátyás, Kiss Benedek, Takács Kristóf és Oroszi Bence is. A teljes szakmai stáb – Ziga Mravljak és Patai Benjamin másodedzők, a fiatalprogram vezetői, Sasa Ogrizovic erőnléti edző, Rácz Renáta masszőr, Gál László technikai vezető és Németh Levente sportmunkatárs – arra törekszik, hogy a felnőttcsapat eredményes legyen, és az utánpótlásból is kihozza a maximumot – nyilatkozta az edző a lapnak.

– Kemény munkával készülünk a következő szezonra. Szinte teljesen megújult a keretünk, fel kell építeni a csapatot, és ez nem könnyű feladat, nem megy egyik napról a másikra. Az új légiósok közül Travis Taylort ismerem a legjobban, vele két évig dolgoztam együtt Ausztriában. A szurkolók Magyarországról is ismerhetik, hiszen néhány hónapig a Sopron játékosa volt. Travisre ötös poszton számítunk, ő nagyon igazodik az elképzeléseimhez, érti a modern kosárlabdát. Nem utolsósorban atletikus, mobilis játékos, azt hiszem, nagy hasznunkra lesz. Ugyanezt gondolom Jordon Varnadóról is, aki négyes poszton szerepel majd. Nagyon sokat várunk tőle, joggal, hiszen nagyszerű kosaras, akinek 20 pontos átlaga volt az egyetemi évei alatt. Jól oldja meg a pozíciós játékot a gyűrű alatt, nagyszerűen dob, és lepattanózásban is jó mutatói vannak. De azt nem szabad elfelejteni, hogy újonc Európában és nagyon fiatal is, meg kell szoknia az itteni játékot és környezetet. Erjon Kastrati véleményem szerint nagyon sokoldalú játékos, igazi posztja a hármas, de ez bővíthető gyakorlatilag az egyes poszt­tól a négyesig. Nagy tehetségnek tartom annak ellenére, hogy a Ljbubljanánál nem jöttek össze a dolgai, mert keresztszalag-szakadást szenvedett. Most már százszázalékos állapotban van, és nagy lendületet adhat a csapatnak. Kerwin Roachról is csak jót tudok mondani, nagyon-nagyon extra játékos. Nem véletlen, hogy felfigyelt rá az NBA egyik csapata, a Charlotte Hornets is. Fiatal még, sokat kell tanulnia a felnőttkosárlabdáról, de tudom, hogy jó választás volt – foglalta össze a tudnivalókat Matthias Zollner..

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MotorosldddonnarummaBasketManGecse J. Márió Recent comment authors
ldd
Olvasó

Körmendiek közül kérem tisztelettel,írja meg valaki,mennyit kell majd kifizetni a klubbnak az első elküldött légiós után a következőért ?

Motoros
Olvasó

Pont annyit mint anyádnak két menetért@?

donnarumma
Olvasó

Jó csapat lesz,sztem erősebb mint az elmúlt szezonban. Viszont az ellenfelek is erősödtek. Én az 5-7 helyet tippelem

Gecse J. Márió
Olvasó

Talán nem lesz idén sem gyenge csapatunk. De már most van még rajtunk kívül 7, kimondottan erősnek tűnő csapat… érdekes bajnokság lesz ez is!

BasketMan
Olvasó

Kastrati, Taylor kuka.

Gecse J. Márió
Olvasó

Előfordulhat, bár szerintem legalább Taylor jó lesz.

BasketMan
Olvasó

Alacsony,súlytalan hiába ruganyos.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés