Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Már Sopronban is van külföldi

Amerikai “fregoliember” érkezik.



:

:

A Sopron KC első szerződtetett idegenlégiósa az amerikai Demetre Rivers, aki a hármas és a négyes poszton egyaránt bevethető.

Sabáli Balázs vezetőedző a sakc.hu-nak elmondta, a 24 éves, 203 centi magas Rivers inkább hármas, mind négyes, de mind az egyetemi csapatában (Mercer), mind pedig a Parnu együttesében a négyes poszton is játszott. Ez lesz a második évadja Európában.

Rivers az előző évadot még az NBA G-ligájában kezdte, majd Észtországba igazolt, a Parnu együtteséhez szerződött. A Parnu színeiben, első európai szezonjában az észt bajnokságban 10 mérkőzésen pályára lépve, a triplákat 50% fölötti (21/40, 52,5%) találati aránnyal értékesítve, meccsenként átlagban 30 percet a pályán töltve 15,7 pontot, 3,9 lepattanót és 1,4 gólpasszt átlagolt. Teljesítményével a liga 3. legeredményesebb játékosának bizonyult és beválasztották az év ötösébe az észt bajnokságban. A közös lett-észt bajnokságban, 17 meccsen 17,2 pontot, 5,5 lepattanót és 1,4 gólpasszt átlagolt, 49%-os pontossággal célozva tripláinál.

A szakvezetés reményei szerint a félkészülés második hetében, augusztus 20. környékén már a légiósok – köztük az elsőként szerződtetett Rivers – is bekapcsolódnak a munkába.

fotó: sakc.hu

11 hozzászólás

11
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
8 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
10 Comment authors
SkcforeversobisderrylKovàcsIstvànMoBamba Recent comment authors
sobis
Olvasó

Az ok hogy lesz amerikai iranyito meg dobohatved meg van a Taki, Molnar, Supi de a 2 magas posztot hogy oldjuk meg? 2 amerikai meg a werner v. ez ìgy elèg vèkony ez a gyerek nem tűnik 4-es-nek.

Skcforever
Olvasó

A srác szerintem jólesz, de egyetértek veled, érdekes lesz a magasposzt. Így, hogy elszerencsétlenkedtek minden igazolható magyart, az lett volna a legjobb, hogy 2 kis amerikai meg 3 légiós a 4-5 poszton. 3as posztot simán hozná a Taki+valamelyik fiatal, mivel az a poszt évek óta halott, nincs rá figuránk. Minden évben jön a légiós 3as posztra aztán pár hónap után a Taki kiszorítja, a légióst meg elküldik. Így viszont érdekes lesz, mert nekem se tűnik négyesnek. Meglátjuk, a mester biztos tudja mit csinál 😀

sobis
Olvasó

Ìgy van 3 lègios magasember kellett volna meg 2 kicsi mivel oda ott van cserènek Supi meg Molnàr M. A 3 mas poszt Taki meg mèg egy magyar csak ide sem ès a magas posztra sem hoztunk senkit.

derryl
Olvasó

Jónak néz ki, valszeg beváltja a reményeket.
És ismét veretes cím, személy szerint örülök neki, hogy “már Sopronban is van külföldi”! Halkan teszem hozzá, már több mint 2000 éve!

KovàcsIstvàn
Olvasó

Valahogy így kéne ezt Egerszegen és Szegeden is 😉

MoBamba
Olvasó

Reméljük beválik, kell még 4 jó légiós plusz van egy Supi, Taki, Molnár M., Fazekas, Werner cserepad ami nem tűnik olyan gyengének a többihez képest. Bizakodjunk a szép és eredményes jövőben!
Öesssskácé!!!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Úgy tűnik, nem lesz rossz, valóban…

ldd
Olvasó

Látod, sokkal okosabbnak tűnsz, mint amikor nyerítesz …

zetomee
Olvasó

Statisztika jónak tűnik, videót meg bárki össze tudja vágni, így az nem is érdekel.
Akkor csak amcsik lesznek idén is!??
Üdv Sopronban, reméljük a legjobbakat.

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ez elég patika! Szép fogás.

SopronKCfan
Olvasó

Egész jónak tűnik. Csak így tovább! Hajrá Sopron!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés