Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lóránt Péter nem volt nyugodt, az egész csapatára mérges volt

Az ASE viszont higgadtan kezelte az apró hullámvölgyeket.



:

:

Honlapunkon is beszámoltunk róla, hogy az Atomerőmű SE nyerte az Alba Fehérvár elleni elhalasztott bajnokit. Az ASE ezzel a sikerrel nagyot lépett a középház felé, míg az Alba Fehérvár nehéz helyzetbe került.

Nem is leplezte érzéseit a mérkőzés után Lóránt Péter, aki előbb sportszerűen gratulált az ASE-nek, majd kitért a saját csapatára is.

Nagyon mérges vagyok az egész csapatra, mert olyan hibákat vétettünk, amit egy ilyen találkozón nem szabadna. Sajnos innentől kezdve nem a mi kezünkben van a sorsunk, de megpróbálunk a DEAC ellen győzni szombaton

– nyilatkozta a hunbasket.hu beszámolója szerint.

Medve Máté is gratulációval kezdte, de érthetően sokkal boldogabban.

– Gratulálok az Albának, egy nagyon kemény mérkőzést játszottunk, a végén sikerült elhúzunk, de egy elég fizikális mérkőzés volt. Az apró hullámvölgyeket higgadtan tudtuk kezelni, ami mindenképpen jó jel. Dolgozunk tovább, bízom benne, hogy ezen az úton maradunk, ma nagyon együtt volt a társaság, örülök a győzelemnek – mondta a kosaras.

Kiemelt fotó: www.hunbasket.hu

HIRDETÉS
10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
4 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
krapulaksz simonAramisFrancopbaskfalco2008 Recent comment authors
krapulaksz simon
Olvasó

Csak nem esik ki a másodosztályba az Alba Fehérvár… 🙁

Aramis
Vendég
Aramis

Zsuzsi bedujcizott 😀 😀 😀

Franco
Olvasó

“Az ASE ezzel a sikerrel nagyot lépett a középház felé, míg az Alba Fehérvár nehéz helyzetbe került.”

Kicsit félreerthető a mondat. Az igazság az, hogy a középház már biztos, de még a felsőház is összejöhet.

pbask
Vendég
pbask

nem rossz az albacomp kerete, csak a légiósok nemzetközit vették komolyan,többibe szarnak bele.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Egyébként attól tartok ,hogy Peti lesz az első aki lelép ha itt gáz lesz.

falco2008
Vendég
falco2008

Gáz utca :))

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

SZILVERHELY!

falco2008
Vendég
falco2008

De hát ott van az Alba Regia Sportcsarnok :/

majerle09
Olvasó

Nem akarok túl korán hurrogni, de ilyenkor nagyon benne van a pakliban, hogy a csapatot szétkapják, a szponzorok elmennek, aztán lehet az 1/B-ben húzogatni pár szezon múlva.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Idén is ez a félelmünk legalábbis nekem egyre inkább elhúznak az amerikaiak ezzel a Magyar kerettel a Tf is erősebb nálunk sajnos.De még minden megfordulhat 3 meccs kell hozzá De nekünk csak arra kell koncetrálni ,hogy megverjük a Deacot a többi nem rajtunk múlik.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés