Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Lazics: Nem szoktam a játékvezetőkkel foglalkozni, de amit láttam, nem tetszett

Csirke Ferenc nem tehet semmilyen szemrehányást a játékosainak. Négy meccs, nyolc vélemény.



:

:

Tegnap este két felsőházi, egy középházi és egy alsóházi mérkőzéssel folytatódott a középszakasz. Íme az edzői nyilatkozatok:

JP Auto – JKSE – Egis Körmend 84-92 (23-27, 21-19, 27-24, 13-22)

Nikola Lazics, a JP Auto – JKSE vezetőedzője: A mérkőzés előtt is tudtuk, hogy rengeteg problémával küszködünk. Gyakorlatilag a Magyar Kupa óta nem tudtunk kiállni teljes kerettel. A mai meccsen sem szerepelhetett Pantelics és Coleman. Ők számunkra nagyon fontos játékosok. Küzdöttünk, igyekeztünk, de a Körmend jobb volt. Nem akarok beszélni a játékvezetésről, mert eddig sem beszéltem. De amit láttam Szombathelyen és ma este is, abszolút nem tetszett.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Tudtuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz. Annak ellenére, hogy a jászberényi csapatban nem játszhatott minden kulcsember. Mindig nehéz egy ilyen szituációt megoldani. Gratulálnom kell a Jászberénynek. Mi örülünk a győzelemnek, egy újabb idegenbeli siker nagy dolog.

Pécsi VSK-VEOLIA – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 91-95, h.u. (29-25, 20-24, 16-16, 17-17, 9-13)

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-VEOLIA vezetőedzője: Nagy csatát vívtunk a Falcóval. Fantasztikus volt, ahogy végig bírtuk ezt a mérkőzést erővel, többször megfordítva az eredményt. Sajnos fél másodpercen múlott a győzelmünk, ha előbb kapja Budimir a labdát, nyerhettünk volna. A hosszabbítás sajnos már arról szólt, kinek volt frissebb a rotációja, főleg úgy, hogy nyolc nap alatt mi már a harmadik meccsünket játszottuk. A vereség miatt semmilyen szemrehányást nem lehet tenni a játékosainknak, mert kitették a szívüket, lelküket ezen az estén. Megpróbálunk regenerálódni, mert jövő csütörtökön már Körmendre utazunk.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Rosszul kezdtük a mérkőzést, nagyon sok pontot kaptunk a meccs elején. A folytatásban szerencsére már összeállt a védekezésünk és visszajöttünk a meccsbe. A végén mindkét csapatnak megvolt a győzelmi esélye, de nekünk a hosszabbítás jobban sikerült. Tudtuk, hogy Pécsen nagyon nehéz nyerni minden csapat számára, ezért nagyon örülünk a mai győzelmünknek.

Atomerőmű SE – Sopron KC 101-83 (28-15, 21-22, 21-26, 31-20)

Braniszlav Dzunics, az Atomerőmű SE vezetőedzője: Azt gondolom, hogy az eredmény picit csalóka, mert 4-5 pont is volt a különbség a mérkőzés végén, azonban nekünk sikerült megfogni ezt a momentumot és sima győzelem lett a vége, bár szerintem az egész meccset tekintve nem volt az. Örülünk ennek a győzelemnek, mert egy olyan Sopron ellen nyertünk, akik jó formában vannak és 3-0-ás mutatóval jöttek ide. Jó felfogással játszottunk, lehet, hogy védekezésben nem voltunk mindig precízek, de így is kikényszerítettük az ellenfelet a sok eladott labdára, támadásban pedig szépen megtaláltuk az üres dobóinkat.

Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Gratulálok a Paksnak, az az energia amennyivel többet belevitt ebbe az ASE, azzal nyerték meg a találkozót. A mérkőzés elejétől a hazai csapat támadásban és védekezésben is nagyobb önbizalommal játszott, talán ez volt az elején a vesztünk, később hiába zárkóztunk fel többször is, a végét megnyomta az Atomerőmű. Ha a dobásaink százalékát nézzük akkor idegenben nem rossz mutatók ezek, de nem voltunk ott fejben úgy, ahogy szerettünk volna, bízom benne hogy a következő mérkőzésen ez változni fog.

Alba Fehérvár – Serco – TF-BP 91-76 (24-22, 25-18, 20-16, 22-20)

Jesús Ramírez, az Alba Fehérvár vezetőedzője: Elsősorban annak örülök, hogy a fiatal játékosok is előre tudtak lépni ezen a mérkőzésen. Nagyon jó példa erre Takács Milán, aki remekül játszott. Főleg az első félidőben hibáztunk, főként védekezésben, szinte mindenhol néhány másodperccel lekéstünk, és kaptuk is a kosarakat ezekből. Lepattanózásban, pedig nem tudtunk olyan szinten teljesíteni, mint az elvárható lett volna, mivel az első félidőben összesen kilenc támadólepattanót engedélyeztünk.

Ales Pipan, a Serco – TF-BP vezetőedzője: Sajnos nem lehetek elégedett a csapatunk játékával, mert nagyon sok hibát vétettünk. Rengeteg eladott labdánk, és rossz dobásunk volt, ezen kívül, pedig nem volt megfelelő a védekezésünk. Koncentrálunk a további mérkőzésekre, hiszen azzal tisztában vagyunk, hogy az Alba jobb csapat, ám számunkra nem ez volt a fontos meccs, hanem azok ezután következnek.

Fotó: Gémesi Balázs

23 hozzászólás

23
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
18 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
13 Comment authors
Hubie BrownZsola81moldi56garciaVilis79 Recent comment authors
Zsola81
Olvasó

tőzsér, fodor… 2 kis langyos patkány.

Vilis79
Olvasó

Lazicstól hányszor hangzott már el hogy nem szeret a játékvezetőkkel foglalkozni.:D. Két kezemen nem tudnám megszámolni.

Kendeffy Botond
Olvasó

Minden tiszteletem a berényi csapaté, egyrészt a szezonjuk, másrészt a tegnapi játékuk miatt. De szerintem itt egy kicsit túl van tolva a bírózás. Teljesen fogalmatlanok voltak az igaz, de hogy egyoldalúan elcsalták volna meccset a Berény ellen az költői túlzás. Szerintem teljes kerettel lesznek még szép győzelmeik a felsőházban, de tegnap a rotáció hossza volt inkább a döntő.

J.R.Benitez
Olvasó

Nagy tendencia a bírózás. Picit gondoljatok bele. Nincs olyan vereség amit nem arra kennek a vezetők és a szurkolók. Ez szörnyű!!!! Mki beleköt 5-6 hibába hogy azon elmehet a meccs. De ha a vesztes csapat ugyanekkora hibáit összeadjuk, lehet kijön 15-20 hiba…. Milliókat kereső sztárocskák egyre gyengébb színvonalú kosárlabdával szórakoztatnak minket. Aztán ha a töredékét kereső spori hibázik, már fröcsögnek is. Ez minden csapatnál, nálunk is szánalmas!!!! Mi lenne ha pl Pitts kihagy egy büntetőt és a 3 spori azonnal letámadja ezért??? Mi lenne a reakció???? Gondolkodni kellene. Igen vannak biztos durvább esetek. De nem csalnak, csak ennyire rosszak…. Külföldi… Olvass tovább »

Kovács Gábor
Olvasó

Abszolút így gondolom én is,legalábbis általában. Ha az embereket beállítanánk éles szituációba dönteni,szerintem 99%ban rossz döntést hoznának.a legtöbb esetet még visszajátszás után is nehéz megítélni. Nem hogy a másodperc tört része alatt,sokszor több méterről..Az biztos,hogy én is minden sportágban szoktam a pillanat hevében bírózni,de én magam nem vállalnám a szerepet,az biztos…

O1G
Olvasó

Ez nagyon rossz hozzáállás. Nem 1-1 rossz ítéletről van szó már évek óta, hanem KÖVETKEZETLEN, rossz fújások soráról, ami meccseket/bajnokságokat/karriereket dönt el. Egy sport mérkőzés arról kéne hogy szóljon normál esetben, hogy melyik csapat JÁTÉKOSAI jobbak, melyik játékosok hibáznak kevesebbet. Mivel emberitényező a bíró, nyilván nem lesz hibátlan, de a sportban ne az döntsön adott meccseken, hogy kinek kedveztek inkább a rossz döntésekkel.. A másik óriási probléma a következmény. Te példádra reagálva egy játékos vagy akármilyen munkaerő, ha folyamatosan rossz döntéseket hoz, akkor minimum leszúrják, de legtöbb esetben megválnak tőle és keresnek jobbat. Itt pedig megveregetik a vállukat egy-egy szörnyű… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

O1G! Szerintem jókat irsz csak nem vetted figyelembe helyi viszonyokat. Melyik magyar játékostól válnak meg???? Minden magyar csapatban van minimum 1 ( inkább több) játékos aki ha fontos szituban pályára kerül még sajat szurkolói is fogják fejüket. Ezek a sokadik emberek akik semmit nem tesznek hozzá többért ülnek a padon mint a sporik….. Aztán ha nem kellenek valahol máshol szivesen látják. Tudod miért nem szankcionálják magyar játékosokat és a sporikat? Mert mindkettőből kevés van! Ha elárulod kinek szurkolsz tuti mondok minimum egy nevet aki sok pénzért nem tesz hozzá semmit. Akkor mit vársz el sporiktól???? Plusz ha van minden csapatnak… Olvass tovább »

O1G
Olvasó

Számomra az hogy ki mennyit keres ebben a témában teljesen irreleváns, mert nem a fizetésüket sajnálom, hanem azt, hogy a rossz fújás után is mindenki 10/10-es osztályzattal távozik a meccsről. Hogy a mérkőzés végkimenetelét mennyire befolyásolták a rossz döntések nyilván ne a szurkolóktól kérdezd meg, hanem egy normális rendszerben objektív emberek nézik vissza a mérkőzéseket és ők osztályozzák a játékvezetést. Nálunk ez papíron működik, de gyakorlatban az osztályzatokat látva egyértelműen nem. Az meg megint rossz hozzáállás, hogy látjuk hogy van még olyan hely, ahol nem történik semmi, ha a munkád során folyamatosan hibázol, mert ez egyrészt nem menti fel őket,… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

Értem és van is igazad. De engem az zavar hogy mindenki csak a külső körülményeket (pl sporik) hibáztatja. Saját csapatát senki. Visszakérdezek: saját csapatodban nincs minimum 2 olyan játékos akinél jobb lennél ha ugyanúgy megkapnál minden képzést? Mondom szarok a sporik, de ez a tendencia ami most van zavar. Mindenki felháborodik ha elfújtak egy meccsét. De még olyan drukkert nem láttam aki felteszi a kezét hogy vereséget érdemeltünk volna de sporik megnyerették velünk. Akkor hogy is van ez? Nem túlzott elfogultság erősíti fel az amúgy is nagy problémát?

garcia
Olvasó

.”lehet engem lehülyézni”
Én megtenném. Hülye:):)..

J.R.Benitez
Olvasó

Nyugodtan. Azért irtam!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Ha Malick nem fogja le Nikolát, simán bemos egyet valamelyik csalónak! Ha már ő is bírózik, akkor tényleg volt baj…
Visszanéztem a teljes meccset, és bár oly módon helyesbítésre szorul a meccs alatti kommentem, hogy volt olyan ítélet is, mely jogtalanul a Körmendet sújtotta (bocsánat érte!), tagadhatatlan, hogy elcsalták a meccset!
Várjuk az MKOSZ hivatalos közleményben közölt bocsánatkérését!

Koops
Olvasó

Azért ennyire nem kell elszállni magatoktól már! Kikaptatok és akkor mi van? Folytatni kell a menetelést és örüljetek, hogy a felsőházba vagytok! Mi nekünk is volt pár kérdéses dolog a tegnapi meccsel kapcsolatba… inkább előre nézünk és örülünk neki, hogy benne lehetünk 5-be!
Lassan már amennyit reklamáltok egy könyvet lehetne írni belőle!

Kosár122
Olvasó

Itt nem a reklamálás mennyiségéről van szó. Örüljünk hogy benne vagyunk az ötben, és akkor már bármit viseljünk el? Ez a meccs csalás volt. Lehet, hogy tisztességes játékvezetés mellett is kikaptunk volna, mert akkor a Körmendnek is fentebb kellett volna kapcsolnia…sosem tudjuk meg. Én is visszanéztem a meccset, és higgadtan is, ez így, ebben a formában csalás volt.. ha írnunk belőle könyvet, ha nem. Ettől függetlenül persze örülünk hogy benne vagyunk az ötben, és sok sikert a Körmendnek a továbbiakban! Az pedig nem elszállás magunktól, ha idén újfent olyan csapatunk van, aki otthon mindenkit meg tud verni, és kifejezzük a… Olvass tovább »

Koops
Olvasó

Nem arról van szó, hogy bármit el kell viselnetek, hanem arról, hogy sokat reklamáltok az utóbbi időben! Erre írtam örüljetek inkább és nézetek előre a kövi fordulókra! Győzelemnek mindegyik szurkoló tábor örül!
Ha tudod nézd vissza Pvsk-Falco meccsnek utolsó másodperceit és döntsd el, hogy jogosan elvették a győzelmet a Pécstől vagy sem! Kint voltam és nem tudom eldönteni sajnos jogos volt-e vagy sem! Attól még jár a gratuláció a Falco-nak a győzelemért!

moldi56
Olvasó

Amikor az Adria Ligában szerepeltünk,na ott kellett elviselni a különféle diszkriminációkat.Mindig éreztették velünk,magyarokkal,hogy nekünk itt nem igazán van helyünk,nem tudták,hogy mit is akarunk itt.Hazai meccseken az ellenfelektől függően délszláv bírók vezettek és ami érdekes leginkább a szlovén bírók voltak a legszarházibbak.A szerbek közül egy hölgy bizonyos Jasmina volt hírhedt.Amikor ellenünk támadtak elég volt a hüvelykujjat hozzáérinteni az ellenfélhez,már szólt is a síp.Amikor mi támadtunk,akkor csépeltek bennünket mint a cséphadaró,ha valamelyik játékosunk szóvá tette,már repült is a tekó.Érdekes játék ez a kosárlabda.Van egy alapszabály,miszerint a testi érintkezés nincs megengedve,ehhez képest….

Hubie Brown
Olvasó

Hogyne lenne megengedve a testi érintkezés, csak meg vannak határozva a lehetőségek.

Hubie Brown
Olvasó

Hol lehet megnézni a Pécs-Falco meccset?

Outlaw
Olvasó

Unalmas vagy már nagyon.

moldi56
Olvasó

Hát azt te Szabolcs szerintem hiába várod.Már csak a “vélt tekintélyük”miatt sem kérnek bocsánatot.Akkor elismernék,hogy marhák és még ekkora tekintélyük sem lenne.Ahol Faidt Misi bácsi a főnök,ott ez van.Anno az Olaj ellen akkora gyűlölettel vezetett,hogy az már fájt,még itt a Tiszaligetben is.Viszont nem kell ilyen messzire menni az időben.Két évvel ezelőtt Földházi Tamás rövid időn belül kétszer is kiállított jogtalanul nálunk.Először Vojvodát,majd Sztrahinja Milosevicset.Mindkétszer a MAFC ellen.Erre Nyerges Dr.nyílvánosan is kikelt a játékvezetés ellen és kérte,hogy Földházi többet ne vezessen az Olajnak.Azóta nem vezetett,viszont a bírói kar összezárt az Olaj ellen és ezt nemegyszer éreztették is velünk.Kb.15…20 ponttal kell jobbnak… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

Én elhiszem. Szalay meg ezt tűri?

moldi56
Olvasó

Sok mindent nem tud csinálni,lehet,hogy nem is akar.A Játékvezető Bizottság egy külön testület,független az MKOSZ-től.

J.R.Benitez
Olvasó

Tudom. De azért mégis ki tehet a jobb játékvezetésert, ha nem ő???? Többek közt ez is a dolga. Szerintem is gyengék a sporik. De szerintem nem csalnak, ennyit tudnak.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés