Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

KTE-Duna Aszfalt – Sopron KC

Harmadszor is 73-72?

KTE-Duna Aszfalt - Sopron KC

Középházi középszakasz, 3. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szerda, 18:00
V.: Földházi T., Goda L., Lengyel Á. (dr. Gincsai J.)

KTE: Wittmann - Green - Djeraszimovics - Dramicsanin - Karahodzsics.

Sopron: Warner - Lemar - Takács - Wiggins - Gordon.

Érdekes mérkőzésre van kilátás a Messzi István Sportcsarnokban, ahol szerda este a Kecskemét és a Sopron néz farkasszemet egymással. Az alapszakaszban mindkétszer a lila-fehérek nyertek, egy ponttal, ráadásul az eredmény is ugyanaz volt: novemberben és februárban is 73-72.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: A Sopron, miután bejutott a középházba, idegenben kezdte meg a szereplését, rögtön az első mérkőzésén bravúrgyőzelmet aratott Debrecenben, aztán Pakson kikapott ugyan, de az ASE nagyon erős otthon. Roppant masszív, jó csapat érkezik hozzánk. Lemar és Warner a bajnokság egyik legjobb hátvédpárosa, akik nagyban meghatározzák az egész csapat játékát, mellettük pedig ott van Gordon, aki szintén az egyik legmeghatározóbb center a bajnokságban. A két hátvéd játékának és pick and rolljainak a levédése lesz a kulcsa annak, hogy tudunk-e nyerni, vagy sem. A Sopron a sérülések miatt nehéz helyzetbe került, de még így is igen erős a kerete. Ahogy az egyik amerikai kivált, Supolának nagyobb szerep jutott, amit jó játékkal hálált meg. Egy sérülés soha nem jó, és ez most egy kicsit furcsán hangzik, de annak örülni kell, hogy megnyílt az út egy magyar játékos előtt, aki remek formában van. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy Dénes is megsérült, hiszen a magyar bajnokság egyik legjobb védőjének és a legintelligensebb magyar játékosának a kiesése nagy érvágás. Ezúton is kívánok neki jobbulást és mielőbbi felépülést. Természetesen győzelmet várok, jól kezdtük a középszakaszt, hiszen idegenben nyertünk, de ahogy elmondtam a hétvégi meccs után is, ennek akkor lesz igazán értéke, ha hazai pályán is tudjuk folytatni. Nagyon nehéz lesz, remélem, hogy minél több néző kilátogat a csarnokba, és buzdítani fog minket, hiszen együtt nyerhetünk.

Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Az alapszakaszban két szoros meccset játszottunk egymással, mindkétszer egy-egy ponttal kikaptunk, bízom benne, hogy sikerül ismét egy jó mérkőzést vívni egymással, ehhez azonban több kell, mint amit legutóbb Pakson mutattunk, hiszen ott nagyon sok eladott labdánk volt, ellenfelünk nagyobb energiát fordított a győzelem eléréséhez. Sajnos Supola debreceni esése nem múlt el nyomtalanul, Pakson is jelezte, hogy nem tökéletes a lába, amire ráesett. Szerencsére nincs nagy baj, a tegnapi MR-vizsgálat nem mutatott nagyobb problémát, de nem edzett, bízom benne, hogy pályára tud lépni. Dénes kicsit mozgott már, de ő még messze van attól, hogy játszani tudjon. Ugyanazzal a kerettel vágunk neki a találkozónak, mint legutóbb Pakson.

[totalpoll id=”14189″]

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
SopronKCfan Recent comment authors
SopronKCfan
Olvasó

72-73 lesz most ? Hajrá Sopron!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés