Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

KTE-Duna Aszfalt – Kaposvári KK

Forray nem is tud mást elképzelni, mint győzelmet.

KTE-Duna Aszfalt - Kaposvári KK

Bajnokság, 25. forduló
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, szombat, 18:00
V.: Tőzsér D., Balog Gy., Minár L. (Gorka Sz.)

KTE: Wittmann - Green - Djeraszimovics - Dramicsanin - Karahodzsics.

Kaposvár: Ubilla - Johnson - Baki - Pustahvar - Hendlein.

A két csapat között egy győzelem a különbség. Karácsony után, december 27-én egy ponttal, 79-78-ra a lila-fehérek nyertek Somogyban. Tét a középházba jutás.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Az alapszakasz utolsó és egyben legfontosabb meccse következik, egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, hogy nyerjünk. Iszonyatosan kemény dolgunk lesz, mert a Kaposvár a szezon második felében remekel, hatalmas hajrába kezdett, tiszteletre méltó eredménysort produkált, sorra nyerte a meccseit, ezzel lehetővé tette, hogy bejusson középházba. Ha nem akar számolgatni, akkor mindenképpen nyernie kell, persze ezzel mi is így vagyunk, nem akarunk mástól függni. A saját kezünkben van a sorsunk, ha nyerünk, teljesen mindegy, hogy a többiek mit játszanak, benn vagyunk a középházban, amivel elérjük a célunkat. Ezt szem előtt tartva, nagyon keményen felkészültünk a meccsre, mint ahogy eddig is szoktunk. Nem is tudok mást elképzelni, mint a győzelmet. Nem lesz egyszerű, de nagyon bízom hazai pályán a lelkes szurkolóink támogatásában, végre szombaton tudunk játszani, remélem, hogy sokan lesznek a csarnokban, és együtt tudunk ünnepelni a lefújás után.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Azt gondolom, hogy amit január óta megcsinált a csapat, arra büszkének kell lenni, én az vagyok, remélem, hogy mindenki így van vele. Egy meccsen múlik, hogy be tudunk-e jutni a középházba, ez januárban még nagyon távoli volt, most viszont már reális közelségben van. Nem vagyunk könnyű helyzetben, nem csak azért, mert egy nagyon jó ellenféllel játsszunk, vannak problémáink, de mindent egy lapra feltéve igyekszünk a maximumot kihozni magunkból, aztán meglátjuk, hogy az adott napon, egy nagy téttel bíró mérkőzésen ez mire lesz elég. Spicára biztosan nem számíthatok, Markovics játékában viszont nagyon bízom, a héten már próbált velünk edzeni, ha nem is teljes értékű, de talán holnap már tud nekünk segíteni.

[totalpoll id=”12936″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:

– Minden idők legizgalmasabb alapszakaszát látjuk, ahol az utolsó percig harcolni kell. Huszonöt forduló alatt nem sikerült eldönteni a lényegi kérdéseket, az utolsó kör olyan nem mindennapi izgalmak között zajlik, amire én nem is emlékszem korábbról, illetve nem is nagyon tudnék most hasonló európai bajnokságot mondani. Erre a magyar bajnokságra mi végtelenül büszkék lehetünk. A válogatottra is. A kosárlabda társadalmunkban mindig van egy kishitűség, előszeretettel becsüljük le a saját értékeinket. Nehezére esik sok mindenkinek kimondani, pedig igenis ez egy jó bajnokság, és egy jó válogatott. Szeretném megdicsérni a játékvezetőket is, akiket mindig érnek kritikák, pedig az utóbbi négy évben, mióta hazajöttem, idén láttam tőlük a legkevesebb hibát, sokat fejlődtek ők is. Látom a hibákat is persze, egyértelműen a férfi utánpótlás-nevelésünk magasan a leggyengébb szegmense a kosárlabdánknak.

Ez a két klub ennek a Közép-európai térségben legmagasabban jegyzett bajnokságának a két alapcsapata. Mindkettőt az erős középmezőnyhöz sorolom, amibe a KTE, ha nyer, akkor be is jut. Az egymás elleni eredmények miatt a legjobb ötre már nem esélyes, de középház elejére várom őket.

A KTE teljes csapattal, elég jó formában van. Volt egy hullámvölgye az elmúlt hetekben, de szépen felkapaszkodott, a régi, megszokott, jó erényeit mutatja már.

Velük kapcsolatban annyiszor elmondtam már, hogy miket tudnak, a kérdés most inkább az, hogy milyen hőfokon állnak neki a meccsnek. Az egyik legjobban felkészített csapat, talán a legjobb taktikai repertoárral rendelkezik, van komoly védekezése, rotációja, jó nézni, ahogy folyamatos kosárlabdát játszanak. Ami a hiba, hogy nincs bennük atlétika, és sokszor hiába tudják, hogy mi lenne a feladat, egészen egyszerűen nem érnek oda. Amikor kiteszik szívüket-lelküket a pályára, frissek és azon a hőfokon, azzal az energiával, lendülettel játszanak, akkor bárkit meg tudnak verni, de ha picit is alább hagynak ebből, akkor bárhol bárki ellen ki tudnak kapni. Üdvözlöm a hírt, miszerint hosszabbítottak Wittmann Krisztiánnal, gratulálok nekik, hogy egy ilyen szintű alapemberüket meg tudták tartani.

Kaposváron borzasztó őszt produkáltak, de január óta abszolút vállalható, jó teljesítményt hoznak. Nem volt jó az elsődleges légiósválasztásuk, sok volt a sérülés, nem tudtak edzeni, illetve a játékstruktúrát megcsinálni. Sajnos most Spica megint sérült, akinek az Ubillával való pick and roll játékai hiányozni fognak. Ubillát egyébként egy végtelenül kreatív támadó irányítónak tartok, Johnsont az egyik legjobb amerikai légiósnak – ő nagyon tetszik nekem, Baki stabil ember, borzasztó veszélyes lehet Hendlein, aki most „hamis ötöst” fog játszani, egyébként én Rolandot sokkal jobbnak tartom ebben a pozícióban, mint igazi négyesben. Mozgékony, gyors és nagyon jó helyezkedési iskolája van. Pustahvar egy klasszikus balkezes négyes, jó a távoli dobása, és erőssége a balkezes betörése, illetve remek csapatember, nem az a villogó, inkább egy szürke eminenciás. A padról is érzek erőt, szóval nehéz lesz ez ellen a kaposvári szerkezet ellen játszani.

Mindkét csapat 50 % körüli teljesítményre képes az alapszakaszban, nagyon nagy stabilitást adtak ennek a bajnokságnak. Kíváncsi vagyok, hogy holnap melyikük fog nyerni, de az biztos, hogy az utolsó percig izgalmas lesz.

Én a holnapi mérkőzést 50-50 %-ra adnám. A Kaposvárt is képesnek tartom bravúrra, sőt, ha győztest kell megneveznem, akkor rizikóra tennék, vagyis inkább meglepetést, vendég győzelmet jósolnék.

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
MKE181Tom67Somogy011missfortune599Bezse Recent comment authors
MKE181
Olvasó

szemmel is verjük öket

Tom67
Olvasó

Még az a szerencse, hogy Gumi a Kaposvárra tippelt, mert a tippjei kb. 90%-ban nem szoktak bejönni.

Kaposkosár KKK
Olvasó

Csak a KAPOSVÀR !!! Hajrá Fiúk !!
Győzelem !!!!

missfortune599
Olvasó

GYERÜNK KECSKEMÉT!

Bezse
Olvasó

Hát Gumi , legyen igazad

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés