Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Krivacsevics mégsem Jászberénybe megy

A bajnokhoz írt alá.



:

:

Korábban még úgy tűnt, a Jászberényi KSE ajánlatát fogadja el Krivacsevics Márkó, akinek a neve a kék-fehérek mellett egy darabig többek között Pakson is felmerült, ám ma a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely hivatalos honlapján közölte, a center végül a sárga-feketék játékosa lesz ősztől.

Ismerősen csenghet a Krivacsevics név a szombathelyiek számára, hiszen Krivacsevics Dragoljub, az első légiósok egyike, még az egykori Jugoszláviából érkezve, 1990-től sok szép évet töltött el Szombathelyen, vele jutottak fel a vasiak az A-csoportba, majd az 1994/95-ös zalaegerszegi kitérője után még visszatért Szombathelyre. Krivacsevics még 44 évesen is játszott, aztán edző lett, jelenleg a Vasas Akadémia női kosárlabda-szakosztályát vezeti.

Gyermekei, követve édesapjukat ugyancsak kosárlabdázóként keresik kenyerüket. Krivacsevics Tijána a magyar válogatottban is rendszeresen játszott az elmúlt években, míg öccse a tengerentúlon is bizonyíthatott. A Vasas által nevelt magasember már 2013/2014-ben a Vasas NB I/B-s csapatában játszott, aztán 2015-2017 között a Miami Dade CC-nél 8JUCO) 50 meccsen szerepelt, majd 2017-ben már második éve az Egyesült Államokban tanult ösztöndíjjal a világ első számú egyetemi bajnokságában, illetve amatőr bajnokságában, az NCAA-ben szórta a kosarakat. A sokszoros korosztályos válogatott játékos előbb a Duquesne (NCAA), majd az Indiana University of Pennsylvania Crimson Hawks (NCAA2) csapatánál szerepelt, utóbbi együttesnél 33 bajnokin 5.8 pontot és 2.8 lepattanót átlagolt, a 3 pontosokat 50%-os, míg a büntetőket 58%-os hatékonysággal dobta.

Az 1996 novemberében Budapesten született Márkó mára 206 centiméter magas lett és erőcsatárként az U18-as és az U20-as korosztályos válogatottban is megfordult már, most pedig Gráczer György ügyvezető elmondta, a Falcóba tart.

– Valóban újabb örömhírt tudunk megosztani szurkolóinkkal, hiszen újabb tehetséges magyar kosaras csatlakozik keretünkhöz. Az egyeztetések véget értek, Márkóval mindenben megállapodtunk, 1+1 évre érkezik Szombathelyre – tette hozzá a falcokc.com-nak Gráczer György.

HIRDETÉS

209 hozzászólás

209
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
38 Comment threads
171 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
56 Comment authors
HeindrichderrylkalaposLightbringerNaffalco Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

200

Rouge
Vendég
Rouge

Egyébként a NER is változik:
amíg nekünk anno egy művelt
és vérprofi ügyvéd jutott,
addig a Falconak egy hót buta gázszerelő, akinek még a farka sem áll fel…
és akit mindenki utál a még a Fideszen belül is.

A lényeget tekintve persze nincs igazán jelentősége, talán csak mint a társadalmi/szociológiai változások egyik érdekes jeleként említhető meg…
ami áttételesen azért kihat
mindannyiunk életére is.

MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

Motoros
Olvasó

Múlt nélküli divatok, közpénzből lettetek gazdagok, lölő, ági, zsótti, nálatok csak a berki VIP?. Pénzből múltat venni nem tudtok, örökké lúzerek maradtok, a vén gyurka tovább kalapoz, de ti örökké kupavesztesek maradtok@?. Sárga színű a banán, nektek való majmocskák, tele még a kassza, vegyetek sokat, ökör mester majd megunja, de beugrik konakov, kicsi mint a fa@otok@?. Egyszerűen senkik vagytok@?

pbask
Vendég
pbask

Én a helyedbem magatokkal foglalkoznék Bebes van már csak nálatok,mimdenkit kirugott. Megy tovább a cirkusz, emtéje 😉

Ev.Ok.
Olvasó

Értelmes szép hozzá szólás volt. Ülj le egyes! ???

donnarumma
Olvasó

Koszi:-)
nagy oromet okoz hogy te nem Falcos vagy
buszkek lehetnek rad, otthon…

Motoros
Olvasó

Köszönöm istenem, hogy nem sárga majomnak születtem@?

Marillion
Olvasó

Mi is köszönjük hogy nem közénk tartozol…De azért hosszú életet kívánok….mindenki olyan személyiség amilyenné az élet teszi,vagy és mellé maga is alakítja!

donnarumma
Olvasó

A majom hozzád képest egy értelmes állat

Motoros
Olvasó

Weöres Sándor: Önarckép@?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Jól van fjoda! ? Még a sajátjaid is röhögnek rajtad… ? Marcsifiú élettársad hol hagytad? ?
Seprűboltot megnyitottad már? ????

Motoros
Olvasó

Nem talált beniiike@?

kalapos
Olvasó

A ritmus akadozik, a szótagszám nem stimmel, a rímek pongyolák. Verstanilag nulla, tartalmában zéró. A szerző elmekórtani vizsgálata javallott.

Motoros
Olvasó

Weöres Sándor: Önarckép?

Aramis
Vendég
Aramis

Nehéz megemésztened az újabb söprűt és a második hálóvágást? ?
Nagyon helyes.
Emésszen még jó sokáig a fájdalom.
Öröm olvasni, ne hagyd abba! ???

Motoros
Olvasó

Nuniii, megemésztetted már a kupagyőzelmet@?

Aramis
Vendég
Aramis

Tudod jodácska, normális emberek meg tudják emészteni.
Meg vagy te…

Motoros
Olvasó

nuncsiika segítek,nem nyertetek még kupát@?

Aramis
Vendég
Aramis

Magadon segíts inkább ne másnak…elég rendesen hazavágta az idegrendszeredet ez az utóbbi 1-2 hét.Túlzás nélkül orvosi eset lettél, ha nem sikerül feldolgozni fordulj szépen pszichiáterhez.Nem szégyen az.

Motoros
Olvasó

Nuniii: A félcédulás@?

Aramis
Vendég
Aramis

?
Te aztán igazi megszállott vagy…reggeltől estig egy Falcos cikket frissítgetsz.
Szép nyugdíjas évek…???

Motoros
Olvasó

Reggeli müszak nuniii? luk, flex, epcos vagy autoliv?@?

Kétszó
Olvasó

Szántó-vető parasztok, éjjá-éjjá óóóóó!!! Csak a történelem, csak az maradt nektek ott falun, meg a hugyozás! Ja és falun lettünk bajnokok, kétszer! Jövőre pedig találkozunk a hagyományos söprűs fesztiválon és kiosztjuk nektek a hagyománnyá vált söprűt, ha bejuttok a nyolcba egyáltalán. Most pedig mehetsz a Pistihez, biztos kapsz buksisimit!

Motoros
Olvasó

kétszó:csak ennyi a szókincse@?

Marillion
Olvasó

Micsoda erőlködés nem unód már magad?…Ezek szerint nem hiába lett egy átlag klubból évek során a Nagy Falco…mert csak a népszerű klubok kiváltsága,hogy nap mint nap csak szapulva mocskozva van….és abszolút de nem számít ez esetben hogy milyen okból….a lényeg nekünk hogy nagyon is komolyan veszik a csapatunkat a klubot a riválisok! Különben itt csak mi Falco szimpatizánsok beszélgetnénk!

kinemugral
Olvasó

mostanában nagy a kabát Szombathelyen, nehogy zakó legyen jövőre belőle 😉
JÖHETNEK A FALCOS DISZLÁJKOK 😀

donnarumma
Olvasó

Hanga Rosco Keller Jarrod Jones Voja Kovács P Benke Eilingsfeld Kovács Á Ruják A Ferencz Karahodzic Somogyi Horti Molnár——–a válogatott vonalból 15/0 Jobb magyarok közé sorolható: Tóth Á Lóránt Szabó Zs Pongó Ivosev Golomán Hendlein Juhos 8/0 a Falcos Eddig van Benink aki: sehol nem játszott még máshol…no meg színész, gyenge,nem válogatott szint stb…Szhelyi nevelés Zozó: Turista, gyenge, megbukott stb..Szhelyi nevelés Biro O 3-4 percet játszott csak a pénzért ment oda stb.(14 perc felett volt az átlaga) Tóth N Inkább nem írok semmit:-) Filipovity M: Nagyképű, nem tud védekezni, gyenge…lejárt a szerződése,új a csapatnál Kriva: Gyenge stat…nagyon fiatal. 1 hónapja… Olvass tovább »

Rouge
Vendég
Rouge

Most azért jól látszik, hogy a kosárlabdához képest mennyivel több (köz)pènzbe kerül egy nb1-es futballcsapat.
A Haladás kiesett,
az erőforrások a Falcoba áramlanak,
és ez így is marad 3-5 évig,
egészen addig,
amíg a Hali vissza nem kerül az elsőosztályba.

Mert azért ennyi idő kell egy ilyen nagymúltú futballcsapat megerősítéséhez is,
addig pedig kevesebb (köz)pénzből
a Falcot fogják nyomni Szhelyen.

Úgyhogy nagyjából ennyi ideje lesz a Falconak is kupát nyerni, mert utána újra középszer.

(Persze ha a NER bukik
vagy ha Ágnes szakít Zsótival,
akkor minden borul.)

3-5 év.

Úgyhogy hajrá! :);):)

https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn%3AANd9GcRmef39OgFODOZJkUi9ZEk6YElOU45TfIAZw58gDoU04EDZjjE1

Aramis
Vendég
Aramis

A szombathelyi önkormányzat többségi tulajdonos a Falco KC Szombathelynél.
De ha már ennyire közpénzezel, akkor mesėlj nekünk egy bizonyos másfél milliárd forintról is…

Rouge
Vendég
Rouge

“…De ha már ennyire közpénzezel, akkor mesėlj nekünk egy bizonyos másfél milliárd forintról is…”

Ez öngól volt nuni,
mert ha nagyon közpénzeznék,
akkor a hali 15 milliárdos stadionjával kezdeném.

Nyilván mindenütt közpénzek vannak.

De nem ez volt az írásom lényege,
úgy látom most sem értetted…

A lényeg a 3-5 év,
addig a Falco van előtérben, de utána a hali jön.

https://444.hu/2019/07/02/meszaros-veje-munka-nelkul-nincsenek-eredmenyek

donnarumma
Olvasó

Szeretném felhívni a figyelmet,hogy ennél sokkal nagyobb-hosszútávú tervek is vannak!
-új többségi tulaj(magán)…
-új névadó szponzor
-testvér csapat stb..

Igaz még csak tervek..de már félúton levő tervek
de akkor a 3-5 évből 13-15 lesz…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Persze, mindez szigorúan piaci alapon, muhaha! 😀

Naffalco
Olvasó

Lehet ezzel vitatkozni, meg nem elfogadni, de Rúzsnak ebben igaza van.

Kétszó
Olvasó

Ez hülyeség, pont mondjuk szopnokon is épült új stadion és a 15 sem 15 volt!

Kétszó
Olvasó

Buta vagy, megint csak terelsz. Mert ti valóban nagy kazalban kaptátok a pénzt, most meg pár millió miatt csináljátok a ribilliót. A különbség, hogy itt szakmai munka is van. Na ez nálatok annyi volt, hogy sikerült csapágyasra játszatni és szétedzetni egy pár játékost. Aztán meg siránkozás és söprűk! 😀

derryl
Olvasó

Mi is szívesen olvasnánk az Aréna, Hali stadion fenntartásáról, az új Lölő féle fociakadémia állami milliárdjairól. Vajh mennyi ök-i pénz csepegett ezekbe a létesítményekbe, mennyi közpénz? Állítólag Zsóti a menyasszonytánc bevételéből vette a Halit!

donnarumma
Olvasó

Arénát bérli,aki bemegy..Te is megkaphatod..még csak nem is önkormányzati tulajdon.
A Falco is egy sima bérlő a sok közül.
A Halinak meg semmi köze a Falcohoz

derryl
Olvasó

Bérli, igen, az ök, meg egy kis állami zsetonból, amit kaptak üzemeltetésre, tolja be a részét.

donnarumma
Olvasó

De nem kell fenntartani..nem ugyanaz…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Háháhá, és ki bérli még azt, rajtatok kívül ?:D

Rougenoil
Olvasó

Megszólalt az állatorvosi ló…

Laposvár
Olvasó

Neki látnak nyomatni a női kézit is, ott is zajlik a bevásárlás!

donnarumma
Olvasó

azt kár ide keverni..teljesen más vonal…

Lightbringer
Olvasó

3 éve élcsapat a Falco, a Hali idén esett ki. NER-hez annyit, Szalay 2010 ben lett mkosz elnök, azóta nyertetek 12 arany és 4 ezüstérmet. Azelőtt ti is csak a “középszer” voltatok.

Motoros
Olvasó

Mikor is kezdték építeni a stadiont? Hmmm…

donnarumma
Olvasó

13 éve élcsapat…nem 3om

derryl
Olvasó

Bájos kis csúsztatás, de az igazság, Nyerges akkor szállt be az Olajba!
Szalay csak kihasználva a fityma hátteret tolatta be magát a szövetségbe!

Lightbringer
Olvasó

Ja tényleg, Nyerges, na meg ugye Simicska. 😀 😀 Nekik aztán semmi közük a ner-hez, meg nyilván Szalay elnökölése is csak véletlen egybeesés akkor.

De minket meg egy bajnoki cím után már össze lehet nerezni. Gondolkozz már, ha picit büszke vagy az utóbbi 10-évetekre, akkor inkább hallgatni kellene ez ügyben.

derryl
Olvasó

Jaj dehogyis nerezlek benneteket, pusztán rosszindulat volt részemről Lölőt, Ágikát, Zsótikát, Berkit, meg a többi tisztességes kétkezi munkást közéjük sorolni. Igen, 10 éven keresztül kaptuk az ívet. Nálatok még két hónap sem telt el, és már ki vagytok akadva!

donnarumma
Olvasó

Most megmutattátok-mutathatnátok mennyivel “vagytok” kulonbek mint “mi”…

Lightbringer
Olvasó

Akiket felsoroltál azok nem a Falco, papa. Am az általatok istenített félcédulás rogue 2 éve tolja a mocskolást.

efeli96
Olvasó

Először is szeretném leszögezni, hogy nem az aktuális bajnok szurkolója vagyok, ugyanakkor olvasom egy ideje a kommenteket és elkeserít amit látok. Kölcsönös gyűlölködés, kárörvendés, irigykedés és gyalázkodás megy állandóan, tökéletes látlelete annak, ami ebben az országban történik. Attól függetlenül, hogy ki melyik csapattal szimpatizál,nem igazán lehet olyan cikket találni ahol ne jelenne meg a rosszindulat, a “filkózás” a “zászlóshajózás” és társai. Nem ennek a felületnek kellene a komplexusok kiélését szolgálnia, pedig úgy tűnik, hogy sok esetben ez itt történik meg. Minden sportban és minden időszakban voltak olyanok, akik jobb periódusoknak örvendhettek és olyanok is, akik kikerültek a pixisből, ezt szimpátiától… Olvass tovább »

ldd
Olvasó

Ha a nevedben a ’96 a születési éved, akkor mindent értek.
Nagyon szép amit írtál.
Azt kívánom úgy legyen ahogy szeretnéd.

“Mond csak kedves ‘simán Henry’ néha kiteszed a lábad a való világba is?
Pártunk és kormányunk már 20 éve dolgozik keményen a “zemberek” szétválasztásán és egymás ellen fordításán!

RRichieG
Olvasó

Amit te keresel, arra is van speciális oldal. Itt erre van igény.Köszi, hogy benéztél.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Hát neked biztos erre van igényed ricsifiú! Nem is várt tőled mást senki sem…

sargafeketeasziv
Olvasó

Üdv nálunk!??
Jövő héten Szilit is bejelentik?

moldi56
Olvasó

Miért menne ő hozzátok? Igazoltatok egy kazal játékost,ő csak egy lenne a sok közül.Ráadásul még úgy kell bánni vele,mint a hímestojással,a trombózisveszély komoly dolog.Én nem hinném,de én is tévedhetek.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Egy kazal játékost? ? 2 új játékosunk van…

Naffalco
Olvasó

Pont ezért lenne jo választás neki a Falco! Nem lenne tulhajtva, szépen fokozatosan terhetne vissza, hiszen bő a keret, nem muszáj egyből 30 perceket játszania. Bár ha Szili jon, akkor biztosan csak 4 legiossal számolnak a vezetők.

Marillion
Olvasó

Szombathelyre azért szeretnek rövid gondolkodási idő után is aláírni mert,ha innen eddig bárki is eligazolt az később az ellenfél mezében is meg lett ünnepelve…Csíró,Pantelics,….vagy említhetnénk saját nevelésűeket is…..van kivétel a Szöszi!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Abban az esetben, ha Szili is odaigazol, valamint lesz 5 lègiós, lassan az AA ligában is el kell indulni. Ehhez talán 7 külföldi kellene, de 6 biztos. Ígx tényleg jut idő mindenkinek.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Látom megy a mínuszolás, pedig komolyan gondoltam és nem viccnek szántam. Vegyük azt, hogy van 5 légiós+a magyarok. Perl, Váradi, Fi-ty, Kri-ty, Benke, Tóth N, Bíró. Ez 7. Egy bajnokin, az első félidőben játszatni kell egy u23-ast is, ennek úgy van értelme, hogy ül legalább még egy a padon. Így lehet cserélni. Ez így 14. Szerintem ennyit a jegyzőkönyvbe sem lehet beírni. Ha lenne még 1-2 légiós, akkor bőven jutna idő és ember egy AA liga csapatra is. Különben nem.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

U23-ast nem kell játszatni,az 1 évvel később lenne. De ahogy hallani valószínűleg nem lesz ilyen szabály…

nyolcmegnyolc
Olvasó

Akkor 12 embert tényleg lehet játszatni. Esetleg még Norbi el is mehet.

Laposvár
Olvasó

Azt azért látni kell, hogy Norbi, Olivér és Márkó erősen NB1-B szintű játékosok. Norbinak ha megázik a keze, akkor kirügyezik. Gyakorlatilag csak hentelésre használható. Olivér jól védekezik (amikor van kedve), de támadásban több kárt okoz mint hasznot. Márkó eddigi csapatai és statjai no comment, valószínűleg harmat gyenge a srác. Az én olvasatomban ez eddig inkább mennyiség, mint minőség…. Igazából a lényegi dolgok 90 százalékát a légiósok fogjákk eldönteni (ahogy mindenki másnál is)
Jöhetnek a mínuszok 🙂

olaj75
Olvasó

Milyen kettős terhelés??? Bohóc nyomorékok a csokikupában 1 kör muhaha

Aramis
Vendég
Aramis

😀 😀 😀
Benke Falco! 😀 😀 😀
Hol a Xanax?
Söprűket használod rendesen?

moldi56
Olvasó

Úgy nem volt nehéz kisöpörni bennünket,hogy lesérült a komplett kezdőcsapat,Voja kivételével (bár ő sem volt teljesen egészséges)Úgy hogy ezzel ne nagyon dicsekedjetek.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ha ti indultok benne,akkor meg nem csoki kupa… ?
Mekkora bohóc vagy fóbiás! ?

Marillion
Olvasó

Na ez aztán a Kelet Magyarországi vehemencia….
Napok óta “figyellek itt” hát nem cserélnék veled semmi pénzért sem…amilyen ideg állapotban lehetsz napok óta! Relaxálj zenére talán segít…..vagy Esetleg a Falco indulóra…

pbask
Vendég
pbask

Megy az alapozás a “Nagy” bejelentésre 😀

Praenoricum
Olvasó

Ez önnek örömet okozna? Tehát inkább egy külföldi csapatnak szurkolna egy magyar ellenében?

Marillion
Olvasó

Hoppá….Újra Krivacsevics névvel fognak játszani falco mezben Szombathelyen….Akár mit is tud a srác…mindenképpen őrülünk neki hogy Szombathelyt választotta/d…..
A másik feszegetett téma a Benke Szili…ha van valóban valóság tartalma és esélye annak hogy ő is Szombathely felé kacsingat,akkor mindent el kellene követni hogy ez is létre jöjjön….Sorozat terhelés esetén bő kerettel van reális esély életben maradni több fronton a terhelés miatt…! Ne irigykedjetek….egy masszív Falco az a Magyar kosárlabda érdeke is….akárcsak a többi csapatnak is alapul véve….ezt kívánom…

nyolcmegnyolc
Olvasó

A bő keret egy èrdekes dolog. Edző is kell hozzà, aki jàtszatja a bő keretet. Lásd Seha liga Veszprém néhány éve. Voltak vagy 25-en, de szinte mindig ugyan azok voltak pályán. A második, hogy a játèkosok ezt tolerálják. Lásd G40.
A magyar fociban az Nb1-es keretek több, mint fele 1másodpercet sem volt pályán. Bő keret. Természetesen, ezt lehet jól is csinálni.

Praenoricum
Olvasó

Szerintem az volt abnormális, hogy Govens 38-39 perceket játszott két éven keresztül. Mindezt úgy, hogy amit védekezésből megspórolt azt tudta támadásban kamatoztatni. Inkább legyen 20-25 perce három részletben, de akkor szakadjon meg elől, hátul. Remek légiós, de nem abban az évben lett bajnok, amikor a legtöbbet hozzátette.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Igazából nem èrtem hogy mi a problèma. Kapott egy ajànlatot, elfogadta. Tudja, hogx kupàt nem nyer, viszont bajnok lehet. Jàtszhat nemzetköziben, jól kereshet. Ha jó a döntés az az övé, ha rossz az is.

Aramis
Vendég
Aramis

Aztán nem ám agyvérzés lesz Nálad is a vége, ha kupát nyer a Falco?
Szolnokon járványként terjed ez a gyilkos kór 😀

nyolcmegnyolc
Olvasó

Biztos nyernek majd. Idén is nyertek. Amikor az Olajból nem volt Milo, Peti, és A-ton. A meccs pedig szinte hazai pályán volt. A kupa amúgy nem az én problémám, hanem a Tiétek. Ha nyertek én gratulálok. Ha nyertek már csak 8x annyi győzel münk lesz, mint nektek, biszont feljöttök az Mte-re, mert az csak 7x annyi lesz, ha jól emlékszem.
Legyen meg az első. Most minden rózsaszín.

Aramis
Vendég
Aramis

Azt viszont soha senki nem fogja megismételni amit a Falco csinált idén a rájátszásban!
9/9.
Kisöpörtünk mindenkit!
Egyszeri és megismételhetetlen!
Kosárlabdatörténelem!
Csak a Falco!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Szerintem az Olaj már csinált ilyet.

pbask
Vendég
pbask

2016 környékén asszem.

Aramis
Vendég
Aramis

Akkor nézz utána a google-ban gyorsan, hogy mikor.
Mert a helyszínen nem voltál ott az már látszik, mert emlékeznél rá.
Mint ahogy arra sem emlékeztél ugye, hogy a nagy olajkád mennyi kupagyőzelmet szerzett.
Te már tavaly 8meg8 voltál, pedig csak idén lett meg a 8. kupa.
Te kis hamis fotelhuszár.

pbask
Vendég
pbask

Korrigálom: 2014-2015ben. Jól mondja.
Szeged-Sopron-Kecskemét. 3-0 mindegyik,ebben sorrendben.

Aramis
Vendég
Aramis

Igen közben megtaláltam én is.
Kecsó ellen a döntőben… 😀
Ott voltak ám izgalmak.
Tövig rágta a körmét az ember…mind az 500 aki végignézte. 😀
Következő évben meg Ivko kapott hálából egy kispadot szolnokon…megfelelő honoráriummal. 😀

nyolcmegnyolc
Olvasó

9/9
Igen vagy nem?
Igen Kecsó a döntőben. Arról nem mi tehetünk, hogy a Falco, Alba, Mte… nem jutott oda.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Te kis fotelhuszár.
Akkor ezek szetint 2014-15- ben már megcsináltuk. Azt ne felejtsd el, hogy ennyi címet nehéz észbe tartani. Adj hozzá néhány szuperkupát is. Neked eddig azt az egyet kellett fejbe (nem észbe) tartani. Azért az könnyebb. Öregszem, romlik a memóriám. Arra sem emlékszem, hogy melyik, évben nyertetek kupát.

Aramis
Vendég
Aramis

Aki hülye az is marad! 😀
Amúgy hol kérdésre -ban -ben ugye…
FejbeN, észbeN…jó, elnézem ám..öregszel.
Ilyen nyelvtan után a számtant meg minek kérem számon ugye? 😀

nyolcmegnyolc
Olvasó

Igen, ahogy a Szolnok sem szolnok, vagy Ivko is már évek óta a hátsó udvarban volt. Mindegy maradjunk a számoknál
8/8, 9/9, 1.8…
Jó éjszakát.

moldi56
Olvasó

Hát neked meg erősen Szolnok fóbiád van.Nyugodj le,itt sem idegesek az emberek.Sok-sok címet nyertünk,nagyon soká fogtok utolérni bennünket.Még azt sem tudjuk milyen csapatunk lesz,de hogy valamilyen lesz,egész biztos.

Motoros
Olvasó

Egyszerűen senkik vagytok@?

pbask
Vendég
pbask

Már csak te hiányoztál Sötétség Hercege.

2lee14
Olvasó

Szia fóbiás!!

donnarumma
Olvasó

Szivatón lesz a motorod?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Hello fjoda! Vén alkesz… ?

pbask
Vendég
pbask

Érdekes mert vendégkönyvben normálisakat ír, csak itt balf@sz.
Jó pajtija lehet a körmendi koccintós jóskának,az is fóbiás.

Marillion
Olvasó

Hogy senkik??? Évről évre mindinkább valakik lettünk/leszünk…..ezt most nagyon benézted….!!!

Aramis
Vendég
Aramis

Ezzel a szókinccsel még a Pista helyére is esélyes vagy! 😀

Leklibajsza
Olvasó

Végen van már a Bayer-shownak papa?

Rougenoil
Olvasó

Én kérek bocsánatot hogy a Hősök terén fotózok! Papi!

ldd
Olvasó

Az internacionálét vágod ?

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Újra és újra megdobban a falco sziv…

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Bohócok és mocskos zsoldosok mindenhol…

Aramis
Vendég
Aramis

Lásd Alba Fehérvár 2018/2019.

pbask
Vendég
pbask

Ez jó és igaz is 😀

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Lásd Alba mindig… ?

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Voját,Benkét,Hortit,Sabálit,Csirkét, mikor jelentitek be???

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Ti igazoltátok eddig a legtöbb játékost… ?

Aramis
Vendég
Aramis

Ne légy már türelmetlen.
Mindent a maga idejében… 😀

Kétszó
Olvasó

A kopasz ( Vojvoda ) nem kell, Benkét hamarosan bejelentjük, Horti nem kell, Sabáli és Csirke már nem aktív játékos, bár így is jobbak lennének, mint bármelyik magyar az Albából. Edzőnk pedig van. Egy aranyos 😀

2lee14
Olvasó

Te csapatodról is meséljél már ilyen téren Kevin!!

KovàcsIstvàn
Olvasó

Lúzer!! Tényleg a pénz motívàl mindenkit! Nàlunk lehet,hogy felét kereste volna de. 25-30perc jàték idővel!! Sàrgamajmoknàl max. 5-10perc jut majd neki!!! Grat “legendagyereke”

milanka487
Olvasó

Igazad van!

Aramis
Vendég
Aramis

Na ja…25-30 perc 5 légiós mellett.Ugye ezt magad sem hiszed kispista?

pbask
Vendég
pbask

Magyar szabály van, azért játszatták volna.

Aramis
Vendég
Aramis

De nem mindegy ki ellen játszol.
A kettős terhelés miatt valszeg a bajnoki meccseken bőven kap lehetőséget.Nemzetköziben meg ott lesz a neve, bekerül az európai körforgásba.

Kendeffy Botond
Olvasó

Jó igazolás. Szerkezetileg azért érdekes lesz mert Filipovity és Krivacsevics is 4-es poszton játszik. De jobb a bőség zavara különben.

Ugyisminyerunk
Olvasó

Így mi lesz a falco fiatalokkal? Veraszto, Arany Körmendi..? Szegény Hódi… Ide hoztak 2 vele egykorú játékost, most még ennyit sem fog játszani mint eddig. Pedig nem lenne rossz keze.

Kétszó
Olvasó

Ezt már fújtad, melyiknek vagy az apja?

Ugyisminyerunk
Olvasó

???

missfortune599
Olvasó

Kameron Taylor – Brose Bamberg

Gecse J. Márió
Olvasó

Ezt honnan tudtad!? 🙂

milanka487
Olvasó

Hát így már nem hiszem hogy Benke odamegy hozzátok?

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Na, ezen a híren még EMESE is meglepődött, akit ma látogatott meg az anyukája a zánkai Erzsébet-táborban. Bevallom őszintén, amikor a hírt meghallottam, nekem is majdnem kiesett a kezemből a vadiúj, méregdrága iphone-om a kerti medencébe ! 🙁 🙁
Most akkor hogy is van ez???!!!
A Falkó a ‘B’-csapatát is elindítja majd az NB1-ben ?

Szép időtöltést, jó nyaralást kívánok mindenkinek! Jövő héten mi is indulunk egy kis all inclusive kiruccanásra a munkatársaimmal, ne tudjátok meg, milyen celebritások, NER-közeli lovagok és politikusok társaságában!

Vajon jövőre ki lesz a vidék legjobbja ? 😀 😀

SZERETLEK titeket. 😉

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Mond meg a Miniszterelnök Úrnak,Rogán Antinak és Németh Szilinek ,hogy szeretettel üdvözlöm őket!Hajrá Magyarok!

ldd
Olvasó

Aggódok érted Haver!
Ha ezek egyszer csípőset esznek, vinnyogni fogsz a seggük kinyalása után …

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

IDD Ha fenékről van szó a Cseh Katkáé jobban izgat 😀

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

A tied is jó lehet, csak kár, hogy a nyakadon hordod. 🙁 🙁

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Itt vannak, mind a hárman, jót röhögnek rajtad. Hasznos (f)idióta vagy a számukra, ingyen jancsibohóc. 🙁

MTE88
Olvasó

Az a 6 pontos átlag azért nem egy félelmetes stat, főleg hogy az NCAA2ben érte el.

sargafekete
Olvasó

13 perc alatt szerintem nem rossz. Viszont nála úgyis majd a szezon ad választ arra, hogy milyen szintű játékos, hiszen nagyjából senki nem ismeri őt.

MTE88
Olvasó

Ezeket a számokat a “másodosztályban” hozta, de mivel nem kezdőnek igazoltátok, cserének tökéletes lesz.

Kétszó
Olvasó

Ha minden igaz, akkor pont annyi, mint a legjobb játékosotok, a horvát söprűs géniusz Delas átlaga!

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

Micsoda drámai fordulatok… ez jobb, mint a Barátok Közt!

majerle09
Olvasó

Mielőtt elkönyveljük, hogy Márkó érkezésével el is dőlt a bajnokság, azért majd jó lesz megnézni, hogy üti le a labdát.
Volt már pár amerikai visszatérő, ami magyar csapatba kerülve kosarat sem tudott dobni.

olaj75
Olvasó

Ez már a legalja összevásárolt,lélektelen,zsoldos g…K kívánom esetek pofára minden sorozatban…

2lee14
Olvasó

Irigy kutya bújj a lukba.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Mondja ezt egy szolnoki…. ?
Figyi! Perl,Váradi saját nevelés. Krivacsevics szombathelyi születésű,apja Falco-legenda.
Norbira meg úgyis azt mondjátok hogy nem jó játékos,akkor nem értem mit vergődsz itt… ?

olaj75
Olvasó

Nem vergődök csak undorító rablók vagytok…ránk is ezt mondtátok remélem kipukkad a lufi hamarosan…

Bozic
Olvasó

Még hogy az irigység színe a sárga.. 😀 😀
Vojvoda, Keller, Lóránt, Benke, Simon.. Khm…. Hogyan is volt ez az 5 játékos? 3 kiló homokért ment játszani a Ligetbe?

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

+ Báder, Németh Isti, Horváth Ákos, Eilingsfeld, Tóth Ádám stb.stb. stb.

Aramis
Vendég
Aramis

+ a legszebb, hogy Váradi Kornél is ?

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

+ Fodor, Grebenár, hogy maradjunk csak a vasiaknál. ?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Kit raboltunk le te fóbiás? ?
Nektek szokásotok más magyar csapatból kivásárolni élő szerződésű játékosokat… ?
Filipovity szerződés nélkül volt,Krivi meg az egyetemről jön!
2 azaz kettő db játékost igazoltunk,te szerencsétlen! ?

pbask
Vendég
pbask

Benke miatt nyavalyog. Jövő héten kinéz egy agyvérzés

Leklibajsza
Olvasó

Oké, egyezzünk meg abban, hogy undorító rablók vagyunk, de akkor ti is azok vagytok, ugye?
Legyen ez egy új barátság kezdete, mint a “piros-fekete színtestvérek” (??? ). Mi leszünk az “Aljas Mocskos Rabló Banda 2010-2020’s”.
Hajrá hajrá Mocskos Rablók!!!

Aramis
Vendég
Aramis

Remélem még bejelentjük Benkét és végre agyvérzést kapsz ???

donnarumma
Olvasó

Fogadjunk Ti is 12 en lesztek..Őket mind megveszitek

Ev.Ok.
Olvasó

Ember vagy asszony Vagy kutya vagy disznó… Nem tudom ki mi vagy,de érzem a kommentjeidből hogy valahol valaki(k) szeretnek… Meg van rá az okuk mert igazából csak egy hátrányod van… Nincs előnyöd ?? de lesz ennél még nagyobb pofára esésed is… Még a legiósokról nem is tudsz ??? akkor fog szét durranni az az ostoba kis agyad ami olyan egyszerű mint a faék… Kár hogy nem fogom látni ??? Te 75 ös olaj… De használd inkább amit eddig, a tökmag olajat… nyilván szereted a tököt meg az olajat sok ész nem kell hozzá hogy kitaláljuk mire használod. Na pá ?

makelovenotwar69
Olvasó

Jól csinálja, igaza van: az USA-ban valószínűleg elérte amit el tudott, most visszajön Európába. A Falcoba jókor érkezik, rögtön nemzetközi sorozatba csöppen, megmutathatja magát. Kívánom, hogy ez jól sikerüljön és akár találjon is egy jó külföldi csapatot.
Felnőtt válogatotthoz éretlen még?
Hajrá magyar kosárlabda!

gulyasszabolcs00
Olvasó

Kétségtelen pofára estem mint a zsíroskenyér, ellenben annyit hadd jegyezzek meg, hogy Márkó döntésében (bármennyire is kötődik Szombathelyhez) az anyagiak igen komoly szerepet játszottak, ami 23 évesen talán nem kellene, hogy elsődleges legyen. Nem vetem meg, nem haragszom rá, de talán ugródeszkának a mi csapatunk jobb lett volna neki. Stabil 20 perces játékos lett volna, bár itt nem tett volna zsebre 2000-nél is több dollárt… ?Persze komoly szakmai kihívás az aktuális bajnokhoz igazolni, akiknél a közeljövő is igen fényesnek ígérkezik, és nemzetközi színtéren is megmutathatja (?) magát. Márkó! Legyél válogatott a Falcoból, mert a magyar kosárlabda érdeke ezt kívánja, és… Olvass tovább »

NCs
Olvasó

Maximalisam egyetertunk!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Semmivel nem ajánlott a Falco többet! Csak itt nem hallani tartozásokról,csúszásokról…
Meg itt megmutathatja magát külföldön is,

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Miért, kiruccan majd Oberwartba, bevásárolni?

gulyasszabolcs00
Olvasó

Csúszás, tartozás nálunk sincs, többek között Nikola is ezért maradt. Percre pontosan kapják a lóvét. És hidd el, amiket írtam összegeket, azok nem a saját agyszüleményeim.

Ugyisminyerunk
Olvasó

Ez egy korrekt hozzászólás volt. Teljesen igazad van.

Emőkefan
Olvasó

A gyerek apja meg Önkorm jó viszonyban vannak. Nem a pénz számított, hane Okon személye. Sokat tud fejlödni a keze alatt. Biztos hogy ne. Egy kész játékos, de azzá vállhat

nazol
Olvasó

Te most arról az Okornról beszélsz, akit a kupa után minden szombathelyi elzavart volna a retkes faszba?! 😀

Aramis
Vendég
Aramis

Te nagyon művelt.Olvasd el a BAJNOKI CÍM utáni nyilatkozatát.
Na az különbözteti meg a jó edzőt a rossz edzőtől.Idejött egy szlovén bajnokságból.Egy gyengébb magyarba.
És képes volt belátni a hibáit, képes volt megújulni.
Erre csak a legnagyobbak képesek.
Ezzel volt nálam eggyel több, mint Szrecsko…

nazol
Olvasó

Figyu már fórum bohóca! Te meg azt olvasd már el, amit én írtam. Nem minősítettem, hogy rossz/jó edző, csupán azt közöltem, hogy a kupa után a teljes Falco fórum el akarta zavarni a picsába. Ez tény. Nyílt fórum, bárki elolvashatja.
A stílusod alapján, valószínűleg még nem jártad ki az általános iskolát, így nem hibáztatlak, még tudsz fejlődni szöveg értelmezésben.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Azért valamiért úgy gondolom, ha esetleg Delas játszik a Körmendben, és ti bukjátok a bajnoki címet, nem biztos, hogy ugyanezt nyilatkozta volna… Valamiért így gondolom. Lehet, merő rosszindulatból csak, persze. 😀

donnarumma
Olvasó

Szabolcs,ebben most tévedsz!
Nem anyagiakon ment a huzavona.
Csak a játékperceken…igen ott tobbet játszhatott volna/meccs, itt viszont több meccset-közte nemzetközit!
Azert is gondoltuk,Titeket választ-a játékperc miatt.Se fizuemelés, sem győzködés nem történt-nyugodtan kérdezzétek meg!Kért 2 nap gondolkodást,hogy eldöntse…eldöntötte

gulyasszabolcs00
Olvasó

Többet keres nálatok, mint amennyit itt kapott volna. Ezt maga a menedzsere mondta. Nem én. De mondom, nincs ezzel probléma, mindenki pénzből él.

donnarumma
Olvasó

Félreérted!
Megkerestük,kapott egy ajánlatot
A játékpercekkel volt a huzavona- ill. részükről a matek. Kértek 2 napot.
A pénzen semmit nem emeltünk,nem hívtuk nem győzködtük..jelentkeztek, hogy Ok.

majerle09
Olvasó

értem én, hogy kell a rotáció, de ez már így sorcsere

Ezek után akármilyen macskajancsi négert nem lehet idehozni, nagyon kíváncsi leszek.

pbask
Vendég
pbask

Ez igaz. El kell fogadni, hogy olykor padról kell beszállni..

2lee14
Olvasó

Üdv itt Márkó!?

jb17
Olvasó

Meglepődött ezen bárki is? ?

falco2008
Vendég
falco2008

Várom a söröket 🙂

felkészül: Benke Szilárd

pbask
Vendég
pbask

Most már hiszek neked, és én is ugy tudom jön! 😀 🙂

Justice
Olvasó

Benke is megy a Falcoba.. Voja meg olaszba/franciaba valamelyik a kettő közül.
Szolnok nagy bajban lesz jövőre .

gulyasszabolcs00
Olvasó

Haver, ezt te vitted, ti vittétek, valóban jár a sör ?ha eljössz Berénybe, ígérem fizetem is! Szavamon foghatsz!

falco2008
Vendég
falco2008

Respect, rendes srác vagy! 🙂
Sok sikert jövőre!

szurkolo01
Olvasó

azért az durva lenne, ha benke is jönne….akkor talán a 4 légiós is elég lenne, így nem kene számolgatni ki van épp a pályán 🙂

Aramis
Vendég
Aramis

4 légiós lesz csak…

Ev.Ok.
Olvasó

+Reddick, Curry, Bruinsma ???

NCs
Olvasó

Sajnalom nagyon! Nalunk alapembere valhattal volna sok jatekidovel. Egy jo ev utan barhova mehettel volna. (Valogatott) de te a cserepadot valasztottad es a minimalisan tobb penzt. Kar erted.. Csak a Bereny!!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Üdv Krivi! Aztán csak olyan ügyesen,ahogy édesapád csinàlta annak idejèn! ?

Prophet
Olvasó

Kezdődik a Falco dinasztia a magyar bajnokságban. Legjobbakat kívánom!

Laposvár
Olvasó

Eddig arról volt szó, hogy egy csapat van Vas megyében. Most meg csak Szombathelyen lesz vagy három….

Falcobb
Olvasó

Másik poszban mennyire le lett hurrogva a Falcos szerződés. 😀 Üdv nálunk! Az előző évben padon ülő fiataloknak nem nagyon lesz hely. 🙁

pbask
Vendég
pbask

Perl-Váradi-Filpovity-Benke-Tóth-Bíró-Krivacsevics

Ezt nevezem 🙂 🙂 🙂

Falcobb
Olvasó

A Benke vonalat szerintem nem kell erőltetni. 6 magyarral, és akár 4 légióssal már meg is vagyunk. Kell egy gyors (Curry), egy négyes ( akár Bruinsma), egy ötös, és egy 4-5 poszton jatszatható. Aztán vár a BL!

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

4-5-re minek? Ott lesz az 5-ös lègiós,Norbi,Krivi,Filipovity meg a nègyes(Bruinsma?) 5 ember elèg…

szurkolo01
Olvasó

1,2,4,5 légiós.

donnarumma
Olvasó

5ös légiós lesérül(lsd.MTJE) és vége lenne!Krivi,Fili,Brui…egyikuk sem 5-ös!!!!!

szurkolo01
Olvasó

Norbi?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Benke nem fog jönni.

Falcobb
Olvasó

Vele már nagyon durva lenne. 😀 A percek elosztásában is fel lenne adva a lecke.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Van egy olyan érzésem,hogy a Norbi így nem marad. Vagy csak 4 lègiósunk lesz…

falco2008
Vendég
falco2008

Csak az állapotán múlik.

pbask
Vendég
pbask

Falco2008 szerint is jön,akkor jönni is fog.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Legyen úgy! 😉 De így akkor gondolom csak 4 lègiósunk lesz,ugye?

pbask
Vendég
pbask

Én ugy tudom,annyival tervezünk,szezon közben jön az ötödik, ha a vezetés ugy itéli. Gondolom tél felé.

szurkolo01
Olvasó

elég is lesz a 4 🙂

falco2008
Vendég
falco2008

Curry biztos marad, a légiósok száma még nem biztos.
Jövő héten eldől.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Gondolom ha Benke jön,akkor 4 légiós. Ha nem jön,akkor meg 5.

Master1
Olvasó

Krivacsevics érkezésével Norbi biztosan nem marad ! Okorn amúgy sem tartott volna rá igényt. A többi stimmel.

Bezse
Olvasó

3as poszton kicsit besokalltok ( Perl ,Filip,Benke ,Bíró )még akkor is ha tud közülük valaki 2 vagy 4est játszani

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Zoli 2-es poszt,mindig is az volt a posztja. 3-ast csak kényszerből játszott,vagy az adott felállás miatt.
Filipovityra 4-es poszton számítunk,de gondolom adott ellenféltől függően lefelé is játszik majd ha kell.

Ev.Ok.
Olvasó

Thót kérdéses…

ForzaFalco
Vendég
ForzaFalco

Üdv a Falcoban! Remek igazolás! Ez Szombathely! Hajrá Falco!:)

piros710321
Olvasó

Ez Szhely! Pénzért mindent megtehetsz…..

donnarumma
Olvasó

Miért,Ti ingyen igazoltok?

Best2
Olvasó

Piroska te már túlkoros vagy ide

Aramis
Vendég
Aramis

Üdvözöllek a való világban.Körmenden mivel fizetnek annak a 10-15 légiósnak minden évben?Búzával?

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Nem tudom mit vergődsz,hisz ott van nektek a szupertehetséges Nèmeth Ákos… ?

Kétszó
Olvasó

Meg hát a Lajszi bohócot is kinevelték. Ja, nem, várjál csak, leigazolták. 😀

pbask
Vendég
pbask

Oppáré!
Falco2008 vendégem vagy egy sörre! 😉

falco2008
Vendég
falco2008

😉

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés