Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Körmenden eddig nem volt jó ómen az alapszakasz-győzelem

A piros-feketék még soha nem lettek bajnokok pályaelőnyről. Voltak viszont elképesztő menetelések is a múltból.



:

:

HIRDETÉS

Szombaton megkezdődnek az elődöntők a férfi élvonalban, a legjobb négy közé idén az Egis Körmend, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, a Szolnoki Olaj KK és a Pécsi VSK-Veolia jutott. Mindannyian „söpréssel”, vagyis 3-0-val vették az akadályt az első körben. Hogy erre mikor volt példa utoljára, arról itt írtunk.

Ezúttal is egy múltidéző cikkel jelentkezünk, annak jártunk utána, ha a vasi piros-feketék eljutottak a legjobb négyig, milyen eredménnyel zártak.

Ez eddig huszonötször sikerült. Kilencszer a döntőben is szerepeltek, háromszor pedig a csúcsra jutottak. Hét bronzérem mellett kilenc negyedik helyezést tudnak felmutatni.

A jelenlegi élvonalbeli csapatok közül az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező együttes 1975-ös feljutása óta folyamatosan az első osztályú bajnokság tagja, az összes A-csoportos csapat közül a legrégebb óta.

Ön szerint meddig jut idén az Egis Körmend?

A „legek”

Az 1986/87-es szezon történelmi volt a magyar férfi élvonalban, hiszen első alkalommal nyert vidéki csapat. A Körmendi Dózsa MTE akkor az alapszakasz során 13 győzelemmel és 5 vereséggel zárt, így a harmadik helyről kezdte a rájátszást (első lett a Baja, második a Csepel). Az elődöntőben a Csepelt ejtette ki Patonay Imre együttese, a döntőben pedig a Budapest Honvéd következett, amely a Baján jutott túl. A pályaelőny a vasiaké volt, az eredmény: 2-1 (80-75, 62-86 és 82-72).

A Körmendi Dózsa MTE 1987-ben csupa magyar játékossal nyert bajnokságot (fotó: ORIGO/Polyák Attila)

A következő körmendi aranyra az 1995/96-os szezonig kellett várni. Akkor az alapszakaszban 16-6-os mutatóval harmadik lett a Marc-Körmend (a Danone Honvéd és a ZTE mögött). A negyeddöntőben a Paksot, az elődöntőben a Zetét ejtette ki. Az ellenfél ismét a Honvéd volt, amely a Szolnokon és az Albacompon keresztül jutott el a fináléig.

1. mérkőzés: Danone Honvéd – Marc-Körmend 67-69
2. mérkőzés: Marc-Körmend – Danone Honvéd 83-75
3. mérkőzés: Danone Honvéd – Marc-Körmend 95-91
4. mérkőzés: Marc-Körmend – Danone Honvéd 74-71

A legutóbbi aranynak éppen tegnap volt az évfordulója. 2002/2003-ban az alapszakaszban 13-9-cel csak hatodik lett az MTE. A negyeddöntőben azonban a ZTE-t 3-0-val „kisöpörte”, majd a Debreceni Vadkakasokat 3-1-gyel búcsúztatta, a döntőben pedig a Kaposvári Klíma-Vill KK ellen (amely a Szolnokon és az Albacompon is öt mérkőzés után jutott túl) újra söpört (3-0).

Tehát a Körmend még soha nem lett bajnok pályaelőnyről, eddig mindig a nehezebb úton jutott hozzá a hőn áhított aranyhoz.

Hat ezüst

1989/90-ben a Paks ellen pályahátrányból indultak a negyeddöntőnek, az első meccset elveszítették, utána viszont kétszer nyertek – ekkor még elég volt két győzelem a továbbjutáshoz. Az elődöntőben is pályahátrányuk volt a Csepellel szemben, ezt is sikerült leküzdeniük (2-0). Érdekesség, hogy a máig legendás döntőben az alapszakasz ötödik játszott a hatodikkal. Hiába volt pályaelőnyük a Zalaegerszeggel szemben, a zalaiak úgy szerezték meg 3-2-es összesítéssel a bajnoki címet, hogy mindig a vendégcsapat nyert, tehát a kék-fehérek Körmenden vágtak hálót.

HIRDETÉS

1991/92-ben az ötödik Körmendnek a negyedik Szolnokot kellett kiejtenie pályahátrányból, ez öt meccs után sikerült is. Az elődöntőben az alapszakasz-első Tungsram SC-től is sikerült elvenni a pályaelőnyt, a fináléban újra a ZTE következett, amely a harmadik helyről indulva, 3-0-val ért fel a csúcsra.

1996/97-ben és 2001/2002-ben is gyakorlatilag papírforma eredmény született a bajnokságban, előbbi esetben az alapszakasz-első Danone-Honvéd 4-1-re verte a döntőben a második Marc-Körmendet, míg utóbbinál az első Paks 3-2-re nyert a második vasiak ellen.

2006/2007-ben majdnem megismétlődött a 2002-es csoda, a Körmend a hatodik helyről indulva jutott el a végelszámolásig (az elődöntőben 3-2-re kiejtve a hetedik Falcót), ott azonban 3-0-ra kikapott a Szolnoktól, igaz, addigra már alig maradt egészséges játékosuk a vasiaknak.

2007/2008-ban jutottak el utoljára a döntőbe, akkor a hetedik helyről indult az újabb nagy menetelés. A szezon emlékezetes, vasi döntőt hozott, a Falco volt az ellenfél, amely akkor 3-1-re legyőzte a Polaroid Lami-Véd Körmendet, így Szekulovics együttese levágta a megyei rivális hálóját.

Tizenegy éve vasi döntő volt. Akár még idén is lehet (fotó: Nyugat.hu)

Hét bronz

1984/85-ben a harmadik helyről indulva harmadik is lett a vasi csapat, ez volt a körmendi kosárlabda első bajnoki érme. Az elődöntőben 2-1-re kikaptak a MAFC-tól, a bronzcsatában viszont 2-1-re verték a Zetét.

1993/94-ben is történelmi tettet hajthatott volna végre a Körmend, ugyanis fennállása során első alkalommal nyerte meg az alapszakaszt. A play off első körében a Falcót 3-0-val kisöpörte, az elődöntőben viszont 3-1-re kikapott a Stevan Tot-által irányított ZTE-től, hogy aztán a bronzcsatát 3-0-val megnyerje a Soproni Ászok ellen. Bizony abban, hogy nem sikerült igazán nagyot alkotniuk huszonöt évvel ezelőtt, könnyen lehet, hogy a két kulcsember, Kovacsevics és Kardos László peches sérülése is közrejátszott.

2000/2001-ben is alapszakasz-győztes lett a Körmend (18-4-es mutatóval), a negyeddöntőben a Nyíregyházát ejtette ki 3-0-val, az elődöntőben viszont 3-1-re kikapott a Pakstól. A bronzcsatát ezúttal is megnyerte, 2-1-re a Szolnok ellen. Ekkor sem úszták meg sérülések nélkül a Rába-partján, Sean Riley és Adrian Peterson is kidőlt.

2005/2006-ban a negyedik helyről indult a play off Körmenden, a Kecskeméten 3-1-gyel mentek tovább, a Pakstól viszont 3-0-ra kikaptak a vasiak. Jöhetett a Pécs elleni bronzcsata, amit 2-0-val hoztak.

2009/2010-ben az alapszakasz harmadik helyéről indulva maradt is harmadik a csapat. A Falcót 3-0-ra ejtették ki a negyeddöntőben, a Paks viszont öt mérkőzés után felmutatta a stop táblát, ezúttal a Szolnokon keresztül jutottak éremhez a körmendiek (2-1).

2010/2011-ben az alapszakasz negyedik helyéről sikerült egyet előbbre lépni. 3-2 a Kecskemét ellen, majd 0-3 a Szolnokkal szemben. A dobogóra a Pakssal szemben sikerült felállni, 2-0-ra megnyerte a csatát, méghozzá pályahátrányból.

HIRDETÉS

Utoljára 2015/2016-ban nyert érmet az MTE, amely akkor a középszakasz után a negyedik helyről indult. 3-1 a Zete ellen, 2-3 a Szolnok ellen, majd ismét pályahátrányból a Paks ellen: 2-1.

Kilencszer a négy között, érem nélkül

A Körmend története során először az 1983/1984-es szezonban jutott be a legjobb négy közé. A Honvéd, a Csepel és a Zalaegerszeg mögött, 21-10-es mutatóval a negyedik helyen zárta az alapszakaszt, a Baján még sikerült túljutni, de a Budapest Honvéd ekkor még megállította őket.

1990/1991-ben a harmadik helyről kezdték a play offot, a Videoton SC-t 3-2-re felülmúlták, az elődöntőben viszont a Szolnoktól ugyanilyen arányban alulmaradtak. A bronzcsata már a Tungsram szájíze szerint alakult (3-0).

1992/1993-ban a második helyről csúsztak vissza a negyedikre. A negyeddöntőben a Csepel nem jelentett gondot (3-0), az elődöntőben a Szolnok már annál inkább (0-3), és végül a ZTE is elvette a bronzcsatában a pályaelőnyüket (1-3).

1994/1995-ben az alapszakasz során megszerzett negyedik helyen nem sikerült javítani. Az Albacompon még túljutottak 3-2-vel, de a Danone Honvéd elleni elődöntő és a Szolnok elleni „kisdöntő” is 0-3-mal ért véget az ő szemszögükből nézve.

1997/1998-ban a második helyről mentek tovább a Matáv Pécsen, de kiejtette őket az elődöntőben a Danone Honvéd, majd a Szolnok 2-1-re nyerte a bronzcsatát.

1999/2000-ben a negyedik helyről várták a Zetét a negyeddöntőben, négy meccs kellett a továbbjutáshoz (3-1), az Alba ellen viszont alulmaradtak (0-3), csakúgy, mint a Falco ellen – pályahátrányból – a bronzmeccseken (0-2).

2011/12-ben a negyedik helyről indulva ejtették ki a Paksot (3-2), a későbbi ezüstérmes Falco ellen 1-3 az elődöntőben, majd az Alba is elorozta előlük a bronzot (0-2).

Az elmúlt két évben egyaránt negyedik lett a Körmend. 2016/17-ben a harmadik helyről a Pécset a papírformának megfelelően legyőzték (3-1), a Falco azonban söpört ellenük (0-3), amiből nem is tudtak felállni, pályaelőnyről elbukták az érmet a ZTE ellen is (0-2).

Tavaly a negyedik helyről lettek negyedikek: 3-2 a KTE ellen, 0-3 a Szolnok ellen, aztán pályahátrányból 0-2 az Alba ellen.

Vajon sikerül-e idén a negyedik? (fotó: Egis Körmend Facebook oldala/Jene Sándor)

Címlapfotó: bckormend.hu

8 hozzászólás

8
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
8 Comment authors
Gecse J. Máriómakelovenotwar69BossesyAramisred-black01 Recent comment authors
Gecse J. Márió
Olvasó

Remek írás, sok régi szép emléket idézett fel. A 88/89-es szezon volt az első, mikor bérletes voltam (meg van még mindig, Gecse Mária névre lett kiállítva, akkoriban meglehetősen ritka név volt még a Márió.) 10 éves kölyökként sehol nem találtam olyan helyet, ahonnan láttam volna a meccset, ezért a döntő utolsó mérkőzésén jó pár gyerekkel az alapvonal és a palánk közé fészkeltük be magunkat, de sajnos (érthető módon) elküldtek minket onnan. Volt kb. 1 méteres magasságban a mostani iroda felőli bejárat mellett egy falra rögzített behajtható henger (a mai napig nem tudom, hogy milyen célt szolgált, sportiskoláról lévén szó, biztos… Olvass tovább »

makelovenotwar69
Olvasó

Jó felvezető, örömmel olvastam a régi nagy összecsapásokról. Akkor a 22 alapszakasz meccs után már jött a rájátszás, nem volt ilyen felesleges középszakasz.
Várom az elődöntőket, legyenek jó meccsek! (Bár a másik ágon a Szolnok-Falco sajnos nem teljes csapatokról szól)
Ha Zolner rendet tart a fejekben, akkor a papírforma és a pályaelőny az MTE mellett szól, de nem számítok söprésre.
Hajrá magyar kosárlabda!

Bossesy
Olvasó

Megnéztem a 87-es körmendi meccs belinkelt videóját a meccs végéről. Mai szemmel (füllel) milyen furcsa (sajnos), hogy csak magyar nevek hangzanak el mindkét csapattal kapcsolatban. Akkor még magyar játékosok szerezték a magyar bajnoki címet.
És még a régi szép világ, amikor csak úgy be lehetett rohanni a pályára a szurkolóknak egy-egy megnyert meccs után. Emlékszem akár egy bajnoki meccs után is beözönlött a tömeg a pályára, játékosokat ölelgetni, ereklyét szerezni.
Emlékszem egy haveromnak meg volt Berkics Laci cipőfűzője abból a korból. A cipőt más szerezte meg, de a cipőfűzőt még előtte ki tudta magának menekíteni 🙂

red-black01
Olvasó

Hogy ne csak mindig kritikával illessem a bb1-et, Körmendtől és az érintettségtől függetlenül ez egy “munkás”, szép összefoglaló, jó felvezető.
Megérdemelte volna a névkiírást is, akár egyedül, akár többen rakták össze.

bimbo
Olvasó

És még nem beszéltünk a kupameccsekről na ezért van nagy,, arc” Körmenden lehet überelni

Setback
Olvasó

Körmend van legrégebb óta a legfelső osztályban ha jól tudom. Ők nyerték meg első vidékiként a bajnokságot. Mindezt egy apró városként ami önmagában is megsüvegelendő. Nem véletlenül okoz ez frusztrációt sok emberben.

Apokolba
Olvasó

Szerintem vasi döntő lesz..
A falco nagyot menetel eddig!
Bent van az is hogy megnyeri a bajnokságot.
Nagyon jó egyéni játékosai vannak!
De csapatban a körmendet esélyessebnek tartom.
Körmendben nincsenek kiemelkedő játékosok, de csapatban jók.
Úgyan ez volt a körmenddel 2 évvel ezelött.
Akkor nagyon jó játékosai voltak, de csapatban nem tudtak játszani.
Gondolok itt dikersonra, alenra pettyre.
Kiváncsi leszek ki nyeri meg a bajnokságot.
Mindenesetre vas megye büszke lehet mindkét csapatra.
Mindegy hogy melyik nyeri.
És ezt kivüláloként mondom.

Aramis
Olvasó

Tényleg nem kötekedésként, de elárulnád, hogy mi alapján írod, hogy a Körmend csapatként jobb?
Mert statisztika alapján pont, hogy a körmendi csapat épített leginkább az egyéni képességekre.
A felsőházi rájátszásban általában ők hozták a legkevesebb gólpasszt meccsenként.

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook