Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Kicsit furcsa érzés volt, amikor láttam, hogy jó lett a triplám”

Ales Pipan egy szigorú, de egyszerű edző – mondja Krnjajski.



:

:

A férfi kosárlabda bajnokság 19. fordulójának meglepetése Pécsen született. Valószínűleg kevesen számítottak arra, hogy a tabella utolsó helyén álló, a meccs előtt egy győzelemmel szerénykedő Serco-TF-BP képes lesz idegenben legyőzni a felsőházba igyekvő Pécsi VSK-VEOLIA csapatát. Ráadásul úgy, hogy a csapat legponterősebb játékosa, Donte Clark nem lehetett ott a pályán társaival. A TF ezzel nem foglalkozott, és az utolsó pillanatban, Boris Krnjajski triplájával legyőzte a baranyaiakat.

– Úgy készültünk erre a meccsre, hogy nem foglalkoztunk Donte Clark hiányával és ugyanolyan kemény munkát végeztünk, mint mindig – mondta Boris Krnjajski, a Serco-TF-BP játékosa a BB1.hu-nak. – A meccset sajnos korábbi rossz szokásunkhoz híven rosszul kezdtük. Ezen a jövőben változtatnunk kell, mert nem lenne szabad már az elején nagy hátrányt összeszednünk. Az első negyedet simán elvesztettük, de a csapatból senki nem gondolt arra, hogy feladja a mérkőzést. A második negyedben már összeszedtük magunkat és a védekezésünket is, majd a támadás is elkezdett jobban működni. A félidőre szerencsére sikerült a hátrányunkból sokat ledolgozni, így innentől kezdve arra figyeltünk, hogy egál közelében maradjunk a lefújásig.

Az utolsó dobásomnál nem volt külön figura rám, szimplán üresen maradtam, a csapattársam odapasszolta a labdát és szerencsére sikerült értékesítenem a helyzetet. Kicsit furcsa érzés volt, amikor láttam, hogy jó lett a triplám. Nem tudtam, hogy hogyan örüljek, mert pont az ellen a Pécs ellen történt ez, ahol négy évet eltöltöttem ezelőtt.

A bajnokságban három hét szünet következik, legközelebb március 2-án az Egis Körmendet fogadja hazai pályán a TF. Addig lesz bőven lehetősége arra a fővárosi együttesnek, hogy felkészüljön soron következő ellenfeléből is. Krnjajski említést tett arról is, hogy milyen a munka a legendás szlovén trénerükkel.

– Ales Pipan érkezésével szerintem nem változott túl sok minden, talán csak annyi, hogy néhány játékos szabadabban játszik – folytatta az irányító. – Ő egyébként egy szigorú, de egyszerű edző. Csak annyit kér tőlünk, hogy élvezzük a játékot a pályán. Az elkövetkezendő három hétben ugyanebben a kemény tempóban szeretnénk folytatni a munkát, ahogy eddig is, és ha lehetséges, még fejleszteni a játékunkat.

Kiemelt kép: hunbasket.hu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Trotters Recent comment authors
Trotters
Olvasó

Bravó Borisz, csak így tovább!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés