Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Két légiós visszautasította a ZTE-t, most ismét egy válaszra várnak

A kék-fehérek elkezdték az edzéseket.



:

:

– Mivel az anyagi lehetőségeink végesek, így a két utolsó helyet úgy szeretnénk feltölteni, hogy először egy négyes poszton bevethető játékost igazolnánk. Kettő játékosnak már tettünk ajánlatot, akik azt visszautasították. Most egy újabb játékos válaszára várunk, reméljük, hogy rövid időn belül döntésre jut és akkor a megmaradó pénzünkön a kettes posztra is tudunk olyan játékost venni, aki meghatározó lehet – nyilatkozta Bencze Tamás a ztekosar.hu-nak.

A kék-fehérek szakmai stábja már tegnap edzést vezényelt a gárda fiatal játékosainak.

– A fiatalokkal kezdtük el a munkát, akik közül a tavalyi csapatból csak Kis Raul hiányzik, aki Paksra szerződött. Mégsem vagyunk kevesebben, hiszen egyelőre csak látogatóban, de itt volt velünk Simon Kristóf is, aki még a rehabilitációját végzi. A srácokon látszik, hogy dolgozgattak a nyáron, tehát nem teljesen „hidegen” vették fel a munkát. Az első benyomásaink nagyon pozitívak velük kapcsolatban – nyilatkozta Bencze Tamás.

Heti öt, délelőtti foglalkozást tart nekik Bencze Tamás és Heinrich Róbert, amelyeken hétfőn, kedden és csütörtökön csak kosárlabda, szerdán és pénteken pedig fizikális, erőnléti edzések is lesznek.

19 hozzászólás

19
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
15 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
zete93csakazetePortik TamásTomika2Megyeri 80 Recent comment authors
Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Szerintem várjátok meg míg valaki, dolgozik, hogy jó játékosotok legyen!Az illető beajánlja ti meg surranó pályán megszerzitek…Meglepő módon drágább költségekért hisz véges a kassza… Minden évben bevett szokás volt idén is folytatódik… Maradék pénzünkön… Te jó Isten…

Tomika2
Vendég
Tomika2

Te vagy az Doleschall?

Fenyő
Vendég
Fenyő

Igen biztos ő Doleschall.Baszthatatod,de ő csak az igazságot írta le,amiről neked fingod nincs te hülyegyerek.Nem tudom Tomika2 szerinted jövőre ZTE KK,Falco B vagy BenczeTamás Kft néven indulunk az NB1-ben???

Tomika2
Vendég
Tomika2

Elég gyanúsak ezek a nicknevek. Hányszor regisztráltál Miklós? ?
Pont leszarom, hogy milyen néven indultok, de én azért szurkolok a Zetének. Még ha ül is néhány hozzád hasonló szemtelen gyerek a lelátón.

zete93
Olvasó

Jaj, de hiányoztál. Mióta vége a bajnokságnak, nem láttalak a hozzászólók között, de ahogy lehet ócsárolni a zetét, egyből itt teremsz. Haver, amit te csinálsz, az már rágalmazás – mindenféle bizonyíték nélkül olyanokat írsz, ami Bencze Tamás személyére nézve romboló. Ha idetévedne és olvasná a hülyeségeidet, majd egy ügyvédi felszólítást küldene az oldalnak, egyből kiadnák a nevedet… Ha nem azon regisztráltál, és hát gondolom nem, akkor IP cím alapján vissza lehet keresni. Ez komoly pénzbüntetéssel jár, amennyiben pert vesztesz, márpedig azok alapján, amiket ideböfögsz hónapok óta, ezt a pert elvesztenéd. Azt hiszed, hogy tudod ezt név nélkül csinálni, de van… Olvass tovább »

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Kedves Zete93! Ha ebbe dolgoznál és tisztába lennél a jogi dolgokkal akkor tudnád, hogy a részemről leírtak alapján semmilyen eljárást nem tudnak kezdeni, mert az általam leírtak sem személyeskedést sem becsmérlést sem pedig rágalmazást nem tartalmaz! Dokumentációk, iratok e mailek vannak birtokomba amelyek alátámasszák a leírtakat!

Tomika2
Vendég
Tomika2

Tehát évek óta azért erőlködsz itt már az isten tudja hányadik nincknév alatt, mert egyszer kihagytak valami buliból? Küldtél egy e-mailt a vezetőknek, hogy a Simmons ügyesen kosarazik, ők meg leigazolták? Elég amatőr lehetsz, ha a bosszúállásnak csak ez a rendkívül gyerekes módja jutott Neked.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Williams és a másik 2 légiós minőségétől függ minden. Ha zsákbamacska mindegyik és nem jönnek be, vagy ilyen Simmons, Mikovic szintű occsó jatékosok lesznek, akkor nem lesz a ZTE a playoffban, ha maradt még málna épkézláb játékosokra (szerintem ez a kevésbé valószínű), akkor 5 jó légióssal és Szabóval a 4-be is lehet jutni.

Tomika2
Vendég
Tomika2

Williams valószínűleg inkább 3-as, mint 2-es, így lesz minden posztra egy légiós. Kell egy magas légiós még, mert Szöszi Bagóval és Durázival is kevés, ha Agafonov pihen. Márpedig idén nem akarja Bencze úgy kizsigerelni, mint ahogy tavaly.
Cserének meg ott lesz poszt szerint növekvő sorrendben Doktor, Simon,Gulyás, Durázi, Bagó.
Gondolom Szöszi kezd a 4-es légiós helyett, Durázi meg többet játszik 3-ast.

Bognár egy a magassága miatt túlértékelt, gyenge képességű magyar játékos. Fele annyi pénzből is találni nála jobb légióst.

Fenyő
Vendég
Fenyő

Sajnos nem vagyunk vonzó klub a játékosok számára és ezt ki kell mondani.És itt,a magyar játékosokat értem inkább…egy olyan nyári játékospiacon,ahol jobbnál-jobb magyar játékosok voltak szabadok egy sérült Simon Kristófot sikerült megszerezni,aki senkinek sem kellett így sérülten.Csak nekünk.Pletykák szerint Bognár Kristóf volt,akit Tamás még nagyon akart,de ő nem jött.Vele a szombathelyi szekció teljes lett volna.Ez nem a ZTE útiránya kell,hogy legyen!!!Már sokszor leírtam,a ZTE-ből BT megcsinálta a Falco B-t.Az pedig érthetetlen számomra,hogy 4-es posztra miért kell külföldi??Szöszi és Durázi megvan,arra a posztra.Durázi és Doktor,akikben van spiritusz és lehetőség,hogy A csoportos szintű játékosok legyenek a “fiatalok” közül.5-ös posztra hoznék inkább légióst,mert… Olvass tovább »

vatvat
Olvasó

Szerintem Durázi – bár szeretem a játékát – 4-es posztra vékony, nem is elég magas, nem tudott védekezni a komolyabb erőcsatárok ellen. Az ő erőssége a betörés, zsákolás, atletizmus – inkább 3-as nak tudom elképzelni, akinek persze dobásban kell sokat fejlődnie. Azt várom, hogy Williams cseréje lesz, így kicsit magasabb is lesz a rotációnk, ami nem baj.

Megyeri 80
Olvasó

https://tf.hu/kepzeseink/okj/sportedzo-tanfolyam
Szerintem végezd el,pályzd meg BT helyét (pont lejár a szerződése amire vége) és mutasd meg mit tudsz! Egyébként ha már fórum és beszélgetés, Durázi 4es posztra szerintem kevés lesz izomzatban és dobóteljesìtményben is fejlődni kell még! Bagó 5ös poszton hatalmasat fejlődött ami jó jel a következő szezonra! Simon egy jó védő (hasonlóan Papp P.hez) ha nem lesz sérülés akkor sokkal jobbak lehetünk mint 2018/2019ben!

Fenyő
Vendég
Fenyő

Abban igazatok van mind a kettőtöknek,hogy Durázi 4-es posztra fizikálisan gyenge,de Bagó 5ös posztra még gyengébb és nem csak fizikálisan,hanem mindenben.Megyeri 80 te Bagónál miben láttad a hatalmas fejlődést? Használhatatlansága miatt Agafonov túl lett terhelve és márciusra teljesen elfogyott.Hiába dobott szezon végén több pontot Bagó,védekezésben hatalmas lyuk volt,háromszor annyi pontot kaptunk róla,mint amennyit dobott.

Megyeri 80
Olvasó

Bocsánat nem tudok sajna itt lenni egész nap. Bagóban személy szerint azt látom, hogy nem fél a rutinos nagyobb centerektől simán próbál védekezni ellenük, az hogy ebből sok a fault az még a rutin hiányából adódik. Szerintem a pozitìv hozzáállása sokat segìt neki a fejlődésben.

Fenyő
Vendég
Fenyő

Értem amit írsz,de ő nem megoldás sajnos.10 perc alatt kipontozódik a 110-120 kilós centerek ellen, magas poszton te is láthattad a szezonban,hogy vérszegény nem véletlenül zavarták el a Falcotól,az ASE-tól és a Soprontól is.Nálunk nincs más ezért van itt.Viszont itt nem ez a legnagyobb probléma..Köszönöm amit belinkeltél,de ez teljesen felesleges volt tőled,ennyi erővel ezt az edzőképzéses dolgot itt a BB1-en x embernek belinkelhetnéd.Teljesen meg vagytok vezetve ez a baj.Véditek Benczét pedig ezzel nagy hibát követtek el.Rengeteget árt ez az ember a zalai kosárlabdának.Portik Tamás fent teljesen összefoglalta a lényeget.Tudod,ha egy vezetőedző egyben az edző,az ügyvezető és a menedzser az nem… Olvass tovább »

csakazete
Olvasó

Te kit hoznál helyette mindentudó szuperokos Fenyő Úr? Talán be kellene jelentkezned,mint játékos ügynök, hogy segíthess Tominak, hiszen szerinted így nem jó… Esetleg jelentkezhetsz egyéni szponzornak is, hogy még egy Agafonov szintű center fizetését felajánlhasd! Előre is köszönjük Fenyő Úr!

Portik Tamás
Vendég
Portik Tamás

Játékos ügynökök segítettek Tominak!Éjjel nappal azon voltak hogy Minnél jobb játékost találjon. Mint minden évben most is be lett ajánlva aztán Köszönte szépen a klub számára előnytelenebb kondiciókkal másik utat választotta… Aki dolgozott rajta meg kapott egy fityiszt immáron féltucatszor!Ezek tények! Igazolt Tények!

zete93
Olvasó

Rád ugyanaz igaz, mint amit Portik kollégának írtam, olvass el jogi tájékoztatást, mielőtt ilyeneket írogatsz. Mondjuk, nekem teljesen mindegy, de ezzel foglalkozom és gondoltam beavatlak a részletekbe. Vedd szívességnek!

Fenyő
Vendég
Fenyő

Kedves zete93!! Köszönöm a baráti jótanácsot.Ha te ezzel foglalkozol nézd át újra mi a becsmérlés és a rágalmazás fogalma.Honnan vagy te abban biztos,amit leírtam azt mindenféle bizonyíték nélkül tettem?Vannak bizonyítékaim nekem is,nem légből kapottan,hallomásból pletyka alapján írtam le a dolgokat.Nem kell hülyére venni az embereket, a Zete szurkolóközeg sokkal többet érdemel ennél.Ne legyél partner ebben.Én ezt üzenem neked baráti jótanácsként.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés