Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Kaposvári KK – Naturtex-SZTE-Szedeák

Mindkét edző fogadkozik, keményen hajtanak a győzelemért.

Kaposvári KK - Naturtex-SZTE-Szedeák

Alsóházi középszakasz, 1. forduló
Kaposvár, Városi Sportcsarnok, szerda, 18:00
V.: Praksch P., Kulcsár T., Kovács N. (Várhalmi Zs.)

Kaposvár: Ubilla - Johnson - Baki - Pustahvar - Hendlein.

Szeged: Boltics - Wirth - Ponjavics - Juhos - Sulovics.

Elképesztően nagy menetelésbe kezdett január óta a sérülésekkel sújtott Kaposvár, amely közel járt ahhoz, hogy bejusson a középházba, ám végül az alsóházban ragadt Fekete Ádám együttese. A somogyiaknak már nem kell sokat nyerniük ahhoz, hogy matematikailag is bebiztosítsák A-csoportos tagságukat, ráadásul szerdán éppen a mögöttük álló Szegeddel találkoznak hazai pályán.

Fekete Ádám, a Kaposvári KK vezetőedzője: Egy ilyen mérkőzés után, mint amilyen a kecskeméti volt, természetesen van csalódottság a csapatban, hiszen szerettünk volna mindenképpen a középházban lenni. Nagyon közel voltunk hozzá, a játékosok mindent megtettek, büszke vagyok rájuk amiatt, amit január óta csináltunk. Tudjuk, hogy még van dolgunk és vannak céljaink, kőkeményen megyünk tovább, el akarjuk érni ezeket a minimális célokat, ehhez pedig szükség van győzelmekre. Spica és Markovics biztosan nem játszik.

Andjelko Mandics, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője: Nem jött jól nekünk, hogy már ilyen hamar kezdődik a középszakasz, úgy terveztük az elejétől, hogy csak szombaton játsszuk az első meccsünket, így egy kicsit rövidebb lett most a felkészülési időnk. Lesz majd egy közel két hetes szünetünk, amikor az U20-as döntőt rendezik, és mivel tőlünk a fél csapat érdekelt, nem nagyon tudunk majd akkor edzeni sem. Ezzel persze nem tudunk mit csinálni, megpróbálunk holnap egy jó meccset játszani, van még hat forduló az alsóházból, nem szabad komolytalanul venni a dolgokat, hiszen a végéig jó formában kell, hogy legyünk. Amíg van matematikai esélyünk elkerülni a play outot, küzdeni fogunk. Nem lesz egyszerű. A Kaposvár elég kellemetlen csapat, nem tudom, hogy Spica visszatér-e vagy sem, de vele vagy nélküle, biztos, hogy szeretnének nyerni hazai pályán. Jó mérkőzésre számítok, mert mindkét fél szeretne nyerni. Vágvölgyire nem számíthatok, Wirth Sopronban kapott egy „medvepuszit”, fáj a térde, egyelőre nem tudom, mi lesz vele, de remélem, hogy számíthatok rá.

[totalpoll id=”13482″]

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
KKK72Rubik75BebeKoopsBezse Recent comment authors
KKK72
Olvasó

Lassan lejátsszák az első mérkőzést és még mindig nincs végleges alsóházi menetrend.Lehet,hogy csak páran vagyunk akik műszakban dolgozunk de mi is kifizettük a bérletünk árát és mi is szeretnénk a meccseket látni a mairól már úgy is lemaradtam. Hála a kaposvári vezetőségnek akik előszeretettel változtatgatják a meccs időpontokat.

Koops
Olvasó

.

Koops
Olvasó

Meglepetés hazai vereség lesz…

Bebe
Olvasó

Kezdesz unalmas lenni. Mi se járunk a pécsi cikkekhez beszólogatni. Oké, oke, tudjuk hogy 5-0 ezt leírtad már ezerszer, elég volt belőled, köszönjük! Koncentrálj a felsőházra és járj szurkolni!

Koops
Olvasó

Ebbe nem volt semmi baszogatás! ☺️
Nincs megtiltva senkinek ki mit írhat bármelyik cikk alá! ✌️

KKK72
Olvasó

Ez így nem teljesen igaz mert én pl. gratuláltam a pécsieknek, hogy a felsőházba kerültek.

Rubik75
Olvasó

Jól van kis pécsi barátunk,láttom a bánya őrzése mellett van időd netezni.Ezért kérlek nézd vissza,hogy 2012-2016 között hányszor vertetek meg minket.Ott már nem mérkőzésekben hanem években számolunk.Az előtti évekről azért nem érdemes beszélni,mert ugye mi a bajnoki címèrt szoktunk játszani,ti meg jobb esetben az alsóházban rosszabb esetben a B csoportban voltatok.Majd kapcsold fel a villanyt a bányátokban hátha világos lesz a kis buksidban.

Koops
Olvasó

Kedveskéim! Itt nem volt szó az 5-0ról! Nem tudom minek kapjátok fel a vízet ennyire ezen az egészen?!? ?Csak simán egy vendég gyözelmet írtam! Sötétségről inkább felétek ne is beszéljünk! ?

Bezse
Olvasó

Oda vissza nyert a Szeged az alapszakaszban….

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés