Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Jászberényben már az első öt a cél

Nikola Lazics szerint a sikerük titka, hogy jó szellemiségű, győztes mentalitású légiósokat szerződtettek.



:

:

Az utóbbi években rendre a bennmaradásért, a kiesés elkerüléséért harcolt a Jászberény a férfi élvonalban. A jelenlegi évadban azonban erről szó sincs, egyértelműen a jászsági gárda az idény meglepetéscsapata. Nikola Lazics együttese a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutott, a bajnokságban pedig – bár a múlt hét végén kikapott Sopronban – az igen előkelő harmadik helyen áll. A hunbasket.hu a sikerek hátteréről és a szerepléshez “idomulva” változó elvárásokról is beszélgetett a jászsági alakulat edzőjével.

– Valóban messze sokkal jobb, mint ahogy vártuk, reméltük. Még öt forduló hátra van az alapszakaszból, és már tizennégy győzelmünk van. Ha a szezon előtt azt mondja valaki, hogy ennyi meccset nyerünk az egész alapszakaszban, szó nélkül aláírtam volna.

– Most, hogy ilyen kitűnő pozícióban vannak, mi a cél?

– Az elvárás, ahogy haladtunk előre az idény során, kicsit mindig változott. Az eredeti cél a biztos bennmaradás volt. Egy idő múlva kimondtuk, hogy a középszakaszban el akarjuk kerülni az alsóházat, most pedig szeretnénk az első ötben végezni. Az már más kérdés, végezzünk akárhol is, a szűkebb rotációnk miatt a heti kétmeccses középszakasztól kicsit tartok, de előbb legyünk bent az első öt között.

– Minek köszönhető ez a váratlanul jó szereplés?

– Összetett a kérdés. Szerintem több fontos tényezőnek, amelyek egyidejűleg valósultak meg a csapatnál. Először is sikerült jó szellemiségű, győztes mentalitású légiósokat szerződtetni. Közöttük és persze a keret magyar játékosai között aztán kialakult egy nagyon jó egység, egy működő “kémia”. Szerencsére a szezon elején sérülés miatt kiváló irányítónkat, Remon Nelsont sikerült egy megfelelő tudású és mentalitású játékossal pótolni Damier Pitts személyében. Jöttek a sikerek, ez önbizalmat adott, egyre bátrabban játszottunk. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy öt mérkőzést is sikerült idegenben megnyernünk, nálunk jobban csak a Szolnok szerepelt otthonától távol, s a Körmend tart még öt idegenbeli sikernél.

– Aki követte a csapata szereplését, jól láthatta, hogy a szoros mérkőzéseinek többségét megnyerte a társaság. Ez minek volt köszönhető?

– Valóban, talán mondhatjuk, hogy a szoros találkozók többségét igen, de nem mindegyiket. Úgy gondolom, a már említett csapategység és az önbizalom mellett elsősorban annak volt köszönhető, hogy soha sehol egy pillanatra sem adtuk föl, nem egyszer hátrányból sikerült meccseket a magunk javára fordítanunk a végjátékban. Itt még azt is meg kell említsem, hogy az sem tört meg bennünket, amikor egy-egy ilyen szoros csatában alulmaradtunk.

– Úgy hírlik, a Magyar Kupa bronzmérkőzése után volt némi – fogalmazzunk így – nézeteltérés a játékosai között…

– Nyilván volt elkeseredettség, csalódottság a srácokban, szerettek, szerettünk volna érmet szerezni. Ez azonban nem sikerült, három nap alatt három mérkőzést lejátszani nekünk, a mi nem túl bő rotációnkkal sokkal nehezebb, mint mondjuk egy Falcónak. Utána megbeszéltük, helyükre tettük a dolgokat, s összességében azt kell, hogy mondjam, azzal, hogy a Körmendet legyőztük, és bejutottunk a négy közé, már elértük a célunkat. S hogy mennyire sikerült túljutni a kupaszereplésen, azt jól mutatja, hogy a szünetet követő első fordulóban a sérült Djordje Pantelics nélkül is nyerni tudtunk Kecskeméten.

– A legutóbbi fordulóban, Sopronban viszont a meccs mellett Pantelics után egy másik meghatározó játékosukat, Orlando Colemant is elveszítették… Milyenek a kilátások a következő fordulókra?

– Megyünk Budapestre a Tehetséges Fiatalok csapatához, majd a Szegedet fogadjuk. Bízom benne, hogy sérültjeink felépülnek, és a legjobbak között folytathatjuk majd a középszakaszban.

Fotó: Gémesi Balázs

9 hozzászólás

9
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
TudodkiIronikushp12Borbély Lajosfalco2008 Recent comment authors
hp12
Olvasó

Most lehet kettőzött erővel bizonyítani, hiszen most 2 tényleg nagyon fontos meccs következik Coleman és lehet Pantelics nélkül. Hármas poszton több kosár kellene Kerpitől és Brbaklicstól, Gyurinak és Józsinak pedig labdabiztosabbnak kell lenniük. Jobbulást a sérülteknek ! Hajrá JKSE !

Borbély Lajos
Olvasó

Azzal kezdeném, hogy az igazi gratula akkor járna, ha a stabil kezdőből mondjuk 2 játékos saját nevelés lenne (pillanatnyilag talán csak a Falconál közelítik ezt). Erről szó sincs, egyszerűen idén a Berénynek volt szerencséje, ők választottak szerencsésen-ahogyan Nikola is kifejtette. A légiósok a szezon végén továbbállnak – jó – ha egyet meg tudnak majd tartani. S aztán ismét jön a lutri a következő szezonban. Én csak azt nem értem, hogy az M4sport stúdiójában ülő nagy szakértők közül egyik sem meri soha szóvá tenni, hogy azért nem így kellene ennek lenni. Ja, nekik is marha jó ez így, csakúgy mint az… Olvass tovább »

gulyasszabolcs00
Olvasó

2 légiós hiányában Rakicnak elő kell lépnie vezérnek! Kerpi bizonyítani fog, effelől kétségem sincs! Ha a TF és a Szeged ellenit behúzzuk (piszok nehéz lesz Pantelic és Coleman nélkül), akkor már nagy baj nem érhet minket. A többit elmondták az előttem szólók.
Gyerünk Nikola, gyerünk Gyermekeim!

Szombaton #indulabusz. Mindenki Budapestre, aztán ahogy szoktuk?
“Karnevál, gála, ünnep, Play-off!”
Hajrá Berény! ???

jaszberenyikse
Olvasó

A következő 2 mérkőzés nagyon fontos lesz a számunkra,mert ezeken a meccseken van reális győzelmi esélyünk Coleman nélkül. Pantelics állítólag már játszhat szombaton (nem tudom mennyire igaz,mert fáradásos törés van a talpában ami nem éppen gyors felépülés) és jó hír,hogy Coleman sem szenvedett részleges szakadást vagy törést valószínűbb,hogy egy csúnya ficam. Addig is amíg felépül nagyon nagy szükség lesz Kerpire. Itt az ideje,hogy bizonyítson ő is és Brbaklics is. Mindent bele! Hajrá JKSE!

Kosár122
Olvasó

Amíg két meghatározó légiósunk sérült minden csapat ellen nehéz dolgunk lesz.Remélhetőleg a felsőhaź meglesz ehhez még egy vagy két győzelem kell! A középszakaszban meg kell valahogy tartani a 4. helyet hogy meglegyen a pálya előny. Playoffra mindenféleképpen fel kell épülni e
Pantelicsnek es Colmannek ha szeretnénk valamit.Hajrá berény!!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Szombathelyen nagyon bele fog futni a Berény a késbe! 30-35 pontos zakó lesz az, kedveskéim! Ezzel együtt a 4. hely meglesz, és ráadásul majd el tudjátok kerülni a rájátszásban a Pakschot !
Czirbus MVP! 😉

falco2008
Vendég
falco2008

Így legyen! SZERETLEK!

Ironikus
Olvasó

Kit érdekel a falco meccs? ??

Tudodki
Olvasó

És kit fog érdekelni, ha kikap a Jászberény a Falcotól, akár 100ponttal is? Ennek a csapatnak nem a Falco az ellenfele, így tele sérültekkel meg végképp.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés