Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

“Nem levezetni jöttem Székesfehérvárra”

Carlos Cabezas sajtótájékoztatón mutatkozott be.



:

:

Szerdán, késő délután az Alba-csarnok VIP-termében bemutatták a csapat új másodedzőjüket, Joan Cuadratot, valamint a legújabb játékost, a 38 esztendős Carlos Cabezast.

– Vezetőedzőnk határozott kérése volt, hogy irányítót feltétlenül igazoljunk, így került képbe Cabezas, akivel a szezon végéig szóló szerződést kötöttünk – közölte Balássi Imre, a klub elnöke. – Reményeink szerint stabilitást ad a csapatnak, valamint példaképe lesz fiataljainknak, akik már bemutatkoztak a felnőtt együttesben, valamint a válogatottban is. Csapatkapitányunk, Lóránt Péter mellé még egy vezéregyéniséget kerestünk, meggyőződésünk, a spanyol világ- és Európa-bajnok személyében meg is találtunk. Cabezas karrierje önmagáért beszél, öröm és megtiszteltetés, hogy minket választott.

A négy közé szeretnénk kerülni a bajnokságban, a nemzetközi kupában is szeretnénk folytatni az eddigi jó szereplést, vele közelebb kerültünk ezek megvalósításához.

A spanyol irányító húsz éve kezdte profi karrierjét szülővárosában, Malagában, megfordult szinte az összes spanyol nagycsapatban, legutóbb Dél-Amerikában, Argentínában és Venezuelában játszott az élvonalban. Nem levezetni jött Fehérvárra.

– A fehérvári vezetőedző, Jesus Ramirez javaslatára kerültem Magyarországra, örültem a lehetőségnek. Egyeztetnem kellett a családommal – akik támogattak -, majd elfogadtam az ajánlatot. nagy reményekkel érkeztem, előzőleg természetesen tájékozódtam. Az első benyomásaim kedvezőek, úgy gondolom, profi klubhoz kerültem. Mindenki kedves és segítőkész, várom a bemutatkozást.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez a csapat mindig éremért – általában a legfényesebbért – harcol, ebben szeretnék segíteni. Több ajánlatom volt, úgy gondolom, jól döntöttem, hogy ezt választottam – nyilatkozta Carlos Cabezas.

Az ügyvezető igazgató, Simon Balázs közölte, hosszas tárgyalások előzték meg Cabezas érkezését. Voltak nehéz pillanatok, ugyanis a tárgyalások gyakran éjszakába nyúltak, ám végül összejött a megállapodás.

– Hatalmas fegyvertény, hogy sikerült leigazolnunk, ilyen kaliberű irányító korábban nem nagyon játszott a magyar bajnokságban. Látva az első edzésen mutatott játékát, biztosra veszem, komoly segítségünkre lesz. Biztosan kell neki egy kis idő, hogy beilleszkedjen és igazi vezérünk legyen, minden feltételt megteremtünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk közösen.  

Forrás: www.albakosar.hu
Fotó: Simon Erika/ Alba Fehérvár Facebook

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
derrylGateiLAJKobayasi Recent comment authors
derryl
Olvasó

Valszeg a “jófogáson” keresgéltetek, mert jó fogásnak tűnik, a kora ellenére is. Nálunk is elkelne egy vérbeli irányító ilyen ugribugri helyett, mert Voja egyedül nem bír mindent megoldani.

Kobayasi
Olvasó

T. Gatei!
Örülök, hogy így látod. Egyébként szerintem is így van.
Jöjjön csak Cabezas, Perl, Govens és így tovább!

Gatei
Olvasó

Én örülök neki, hogy egy ilyen játékos Magyarországon játszik. Ha levezetni jött, ha nem, szerintem sokat lehet tőle tanulni.

LAJ
Olvasó

Persze 38 évesen, nem levezetni jön… az biztos, hogy segítség lesz az Albának, de hogy fizikálisan mennyit bír és az alatt mennyire tud kibontakozni, az majd úgy is kiderül…

Kobayasi
Olvasó

Hajrá CABEZAS!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés