Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Elkezdte az edzést az átalakított Szolnoki Olajbányász

A Falco BL-ellenfelével is találkozik Dragan Alekszics együttese.



:

:

Új évad, új remények a Szolnoki Olajbányász csapatánál, amely csütörtökön délután munkához látott, megkezdte a felkészülést az elkövetkező szezonra.

A kétezres évek sikercsapata, a nyolcszoros bajnok piros-feketék az előző szezonban lemaradtak a bajnoki döntőről, majd a bronzcsatát is elveszítették. Mindez egyben azt jelentette, hogy hosszú idő után először nem indulhatnak nemzetközi kupasorozatban.

A nyáron aztán nagy változások történtek a klubnál. Az Olaj saját nevelésű edzője, a csapattal egyetemben három-három bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzp Pór Péter mint régi-­új szakmai igazgató visszatért a klubhoz.

– Dragan Alekszics vezetőedző irányításával csütörtökön munkához látott az együttes a Tiszaligetben – mondta a szoljon.hu portálnak Pór Péter. – A keretből három játékosunk hiányzik, Juhos Levente és Pallai Tamás a felnőtt válogatottal egy hamburgi nemzetközi tornán szerepel, míg Andre Jones a szlovák válogatott tagjaként Eb-előselejtezőn vesz részt. Ők hárman majd a jövő héten csatlakoznak csapatunkhoz.

A szakember elmondta, hogy a fiúk a Tiszaligetben fognak dolgozni, majd tesztmeccseken és tornákon fognak hangolni a szeptember 28-i bajnoki rajtra.

– A csapat két hét múlva a szlovákiai Privigyén játssza első edzőmeccsét – folytatta Pór Péter. – A másodikat szeptember 2-án játsszuk, amikor a kunszentmártoni csarnokban az Atomerőmű SE csapatával találkozunk. Majd szeptember 4–7. között Belgrádban, a montenegrói Mornar Bar, a romá­niai Kolozsvár és a házigazdák részéről az OKK Beograd lesznek az ellenfeleink. Ezt követően 9–10-én Nagyváradon, a hazaiak, a macedón MZT Szkopje és a bolgár Levszki Szófia társaságában veszünk részt egy tornán. A továbbiakban szeptember 18-án hazai pályán fogadjuk a Kecskemétet, majd három nap múlva a rajt előtti utolsó edzőmeccsünket is letudjuk, de egyelőre még nem ismert az ellenfelünk.

fotó: szoljon.hu

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
moldi56Modus operandi Recent comment authors
moldi56
Olvasó

MINDÖRÖKKÉ OLAJ!

Modus operandi
Olvasó

CSAK AZ OLAJ!!!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés