Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Dragan Alekszics két évig marad a Szolnok kispadján

Gyorsabb, dinamikusabb játékrendszert szeretne a szakvezető.



:

:

Dragan Alekszics kétéves szerződést kötött a Szolnoki Olajbányásszal – jelentette be Csősz Tamás, a klubot működtető cég ügyvezető igazgatója az iszolnok.hu-nak. A szerb szakemberrel eddig háromszor bajnoki címet, négyszer pedig Magyar Kupát nyert a klub.

Dragan Alekszics segítőivel is hamarosan megszülethet a megállapodás. Addig is a szakvezető Pór Péter szakmai igazgatóval keresi azokat a játékosokat, akikkel teljes lehet a következő bajnokság kerete.

– Nagyon fontosnak tartom a stabilitást szakmai téren is, nem csupán az anyagiakban – mondta az iSzolnoknak Csősz Tamás. – Örülök annak, hogy Dragan újabb két évig velünk képzeli el a jövőjét, ő egy nagyon eredményes időszak fontos szereplője a szolnoki kosárlabdázásban. Kiváló emberi és szakmai kvalitása a biztosíték számomra, hogy egy ütőképes, motivált és inspirált játékoskeret formálódjon a keze alatt.

Mint megtudtuk, a szakvezető első szakmai döntése a jövőt illetően a gyorsabb, dinamikusabb játékrendszer kialakítása.

– Ez az oka annak, hogy Tóth Ádám játéka már kevésbé illeszkedett a vezetőedző jövőbeni stratégiájához. Ádámnak ezúton is köszönünk mindent, amit a szolnoki kosárlabdáért tett.

A klubvezető hozzátette: határozott elvárás a szakmai stábbal szemben, hogy a fiatalok beépítésére komoly energiákat kell fordítaniuk.

fotó: Nyugat.hu

81 hozzászólás

81
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
18 Comment threads
63 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
28 Comment authors
Mr.TérkőRougeGodemperorFenyőmakelovenotwar69 Recent comment authors
Rouge
Vendég
Rouge

VOJA jó eséllyel marad.

derryl
Olvasó

“Hírnök jő, s’ pihegve szól”!
Na végre egy kis reménysugár!

WSreborn
Olvasó

Két komoly külföldi ajánlata van, és mi nem indulunk nemzetköziben, tehát bàr nyilvàn van esély de sztem kisebb mint 50%. Reméljük marad mert akkor viszont jók leszünk 5 jó lègióssal

Mr.Térkő
Olvasó

Most derül ki az új vezetőségnek mekkora a töke , el kell intézni minden áron ,hogy legyen nemzetközi indulás !

Rouge
Vendég
Rouge

En úgy tudom, hogy a nemzetközi indulás július 24-én dől el,
akkor dől el az, hogy az EC kupa helyeit sikerül-e teljesen feltölteni,
vagy pedig marad hely nekünk is.

VOJA nagyon komoly ajánlatot kapott tőlünk, szerintem 60-70% az esélye, hogy marad.

donnarumma
Olvasó

Ezt jól tudod.július 24.e a végső határidő

derryl
Olvasó

Tudod, hogy nem rajtunk múlik!

moldi56
Olvasó

Akkor nem tudom mi igaz abból,hogy a lakásából kipakolt.?

derryl
Olvasó

Az egy jászberényi infó volt.

moldi56
Olvasó

Közben most tudtam meg a szenzációs hírt: Rudner marad,alá is írt.

Incicica
Olvasó

Ha azt mondják a vezetők, hogy fontos a fiatalok beépítése, akkor ott vékonyabba a büdzsé, mint előtte volt. Azt beszélik, hogy Voja augusztus közepéig ad választ, hanem kínálják meg külföldről, akkor marad Szolnokon. Nagyon kéne!

hp12
Olvasó

Ez egy érdekes hír annyiban, hogy Alekszicset már szezon bejelentették, de ezek szerint az új felállásban minden eddigi szerződést is újra kell tárgyalni. Így tényleg lehet, hogy Kovács Péter és Juhos a két válogatott akikkel megegyeztek.

Józsipapa
Olvasó

A szezon közbeni bejelentésnél azt mondták, hogy ” a következő szezonban is számítanak Alekszics mesterre és Szarvas Gáborra; Jakab Máté nevét meg sem említették.Ezt akkor is megírtam ……
Most pedig már két éves megállapodásról van szó……
segítőivel is hamarosan megszülethet a megállapodát.. ami ugye nem egy főt jelent….
Azért arra a gyorsabb dinamikusabb játékrendszerre kíváncsi leszek ……..

makelovenotwar69
Olvasó

“Azért arra a gyorsabb dinamikusabb játékrendszerre kíváncsi leszek…”
Jogos. Alekszics nem a gyors játékrendszerről híres. Ráadásul az inkább amerikaiakra jellemző, ami szintén nem Dragan proritása játékosok terén!

donnarumma
Olvasó

Jó hír!

derryl
Olvasó

Ökörnek mikor lesz 7 aranyérme? Jelenleg Dragan a legeredményesebb edző az első osztályban!

ldd
Olvasó

Dragannak “csak”magyar aranya van Gáspárnak van több nációnál is.

derryl
Olvasó

Ne zavarjon, azt írtam, az első osztályban, nem pedig, pályafutása alatt, vagy az első osztályú edzők között!

ldd
Olvasó

Két különböző állítás. Egyik nem zárja ki a másikat.

Aramis
Vendég
Aramis

Dragannak van 7 aranyérme a magyar bajnokságban aztán köszönni sem tud magyarul.
+ van egy söprűje is ugye ?

moldi56
Olvasó

Nem fogod elhinni,de tud ő magyarul.Ha személyesen beszélnél hozzá,magyarul válaszolna.Hivatalos nyílatkozatokat viszont angolul tesz,ezért már volt csesztetve.Ezért van mellette Balogh Orsi és Báder (volt)

donnarumma
Olvasó

Ökör Te vagy,ha így beszélsz egy emberről, akit nem is ismersz…

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Mit vársz ettől a debiltől?

derryl
Olvasó

De bájos! Az ősszel mintha ti akasztottátok volna rá ezt a nevet, mikor két lábbal akartátok farba rúgni! A kupadöntő utáni jelzőket most nem citálnám ide.

Látom, téged sem az eszedért szeretnek.

donnarumma
Olvasó

Ez már mindent megmagyaráz…

derryl
Olvasó

Szerintem Tóth átigazolásához Dragannak nem sok köze volt. A jelenlegi legjobb center, sokkal nagyobb érvágás, mint az a kis vándorcigány, épeszű edző nem hiszem, hogy lapátra teszi.

Az is érdekes, senki nem köpködi, mert tovább állt.

makelovenotwar69
Olvasó

Hát bocs, de akkor ez a szezon is összeszedetten indul szerinted… Mégis kinek van köze egy jó center megtartásához, ha nem a vezetőedzőnek?

derryl
Olvasó

Több tényező is bejöhet a képbe te is tudod, ha a körülmények olyanok, ami egy játékosnak nem tetszik, edző nincs, hogy megtartsa, ha menni akar. A pénzről most ne beszéljünk, arra is van gyönyörű példa, mikor valaki nyálcsorgatva lohol másik csapathoz a vaskosabb borítékért, érdemi teljesítmény nélkül.

RRichieG
Olvasó

Ádinak mennie kellett, mert nem tudta rendesen eltalálni Váradi Hédi szinésznőnket.

Aramis
Vendég
Aramis

Viszont téged sikerült neki úgy eltalálni, hogy ami kis csöppnyi eszed volt az is elment.

Spirithorse
Olvasó

Ez nagyon jó hír. Már csak játékos kellene….

falco2008
Vendég
falco2008

Na egy kis hír a Szolnokiaknak a végső agyvérzés előtt 🙂

laja
Olvasó

Igazad van sárga majom!

Rolex
Olvasó

16-2 sárga takonykám…
?

derryl
Olvasó

Idióta!

Aramis
Vendég
Aramis

Sajnos a buckások nem tudnak agyvérzést kapni.
Mint ahogy nem tud mandulagyulladást kapni az sem, akinek nincs mandulája ugye…

WSreborn
Olvasó

Egyszer fejtsétek màr ki, hogy miért vagyunk mi “buckások”? Honnan jött? Ki találta ki? Milyen indokkal? Földrajzi ismeretek hiánya okán esetleg?

derryl
Olvasó

Szerinted van annyi esze ennek a labancnak, hogy tudja, mit, miért mond?

Csodákat ne várj tőle, kicsit fóbiás, talán egyszer kigyógyul!

Godemperor
Olvasó

Mondod te ezt, labancozva. Aha értem.
Engem különösebben nem zavar, ahogy a filcózás sem, csak egy kicsit fura.

derryl
Olvasó

Látom az “agyatlan buckás” nem zavar! Neki írtam, ne vedd magadra! Tudod, ő minden jelzőt, sértést megengedhet magának! Biztos valami “nagy ember” felétek. Mondjuk az Őrségben nem sok sót enne meg!

Godemperor
Olvasó

Mint írtam, engem a labancozás, filcózás, szarénázás sem izgat olyan nagyon. Senkinek nem írtam vissza ezzel kapcsolatban. Itt a bb1-en ez a módi. Viszont ha neked nem tetszik a buckázás, akkor jogosan várható el, hogy te se labancozz. A hozzászólásom erről akart szólni.

derryl
Olvasó

Rendben, vettem a lapot, de néha nehéz tudomásul venni azt a stílust!

moldi56
Olvasó

Ne várjál tőlük indokot.Csak mondják,csak mondják a hülyeséget.Mellesleg nekik meg olyan tájszólásuk van,hogy a kutya megveszik tőle.

derryl
Olvasó

Aramis!
Tudod ki az abszolut rossz viccmondó?
Aki saját viccét magyarázza!

WSreborn
Olvasó

Tóth Ádám lehet hogy labilis és favágó tud lenni, de akkor is a legjobb magyar center az NB1-ben. Luxus elengedni, bele lehetett volna őt illeszteni gyors játékba is…..
Pláne, hogy állítólag szívesen maradt volna

laja
Olvasó

Be ne dőljetek ennek az áll kommunikációnak,hogy azért nem kellett Tóth,mert dinamikusabb és gyorsabb kosárlabdát akarunk játszani! Tóth Ádi egyáltalán nem volt lassú. Egyébként már a bb1 is változtatott az eredetileg megjelent cikken.Lehet,hogy szolnoki kérésre? Az előző vezetőktől örökölni a sok mellébeszélést nem tesz jót az újaknak.

ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR1941

Barber shopos szakáll már megvan zselé is a hajon mostmár indulhat a playerszörcsing 😀

Beniben
Olvasó

Na, akkor 2 évig megint lehet tolmácsot is fizetni…

derryl
Olvasó

Közöd? Majd, ha te fizeted, akkor köhögj!

Beniben
Olvasó

Nagyon is sok közöm van hozzá!
Engem, mint magyar embert sért, hogy egy tizen x éve itt tartózkodó (szándékosan nem írom le, hogy mi) ember, nem tiszteli meg a hazai médiát, hogy annak az országnak a nyelvén adjon interjút, ahol nagyon régóta él! Ez qrva nagy tiszteletlenség, mert kizárt, hogy ne beszélné a nyelvet! Csak emiatt dühít a dolog és ha valaki tud rá ésszerű magyarázatot. szívesen meghallgatom!

derryl
Olvasó

Hétfőn menj a Parlament elé, mondd meg a fitymás have

derryl
Olvasó

rjaidnak, hozzanak törvényt, hogy 5 év után csak magyarul beszélhet valaki ebben az országban!

Beniben
Olvasó

Több mint 15 éve van itt…
No problem…jo a csopot:)))(

Aramis
Vendég
Aramis

Debil…15 év alatt csak az nem tud elsajátítani egy nyelvet aki olyan, mint te.
Debil.

derryl
Olvasó

Hülyegyerek! Mondtam már debil a felmenőd, kicsi csicska! Kapaszkodj meg, beszél űgy magyarul, mint Stojan. Az pedig “csápot”, és a mágus, mondja. Jó, egy ilyen gyökér aluliskolázott klotyófan-tól nem várom el, hogy gondolkozzon is, elég baj neki az élet!

Fenyő
Vendég
Fenyő

Kedves derryl!!Te egy igazi prímitiv barom vagy kötekedni jársz fel ide, azt nézed kibe miképp lehet belekötni és beleállni.Hány éves vagy?15?Többre nem tippellek az ostoba hozzászólásaid révén.Te olyan vagy a Szolnoknak,mint nekünk heraklith vagy a Falconak Emőke…Minden csapathoz kell egy udvari bolond az Olajnál ezt te szentesíted meg…ne keresd az igazságot meg találgass Facebookon a BB1 oldalon Tóth Ádám rokona elég egyértelmű utalást tett erről,hogy mi történt.Nekem egyértelmű,bár neked lehet nem lesz az 😀 😀 😀

derryl
Olvasó

Kedves fenyő!

Gondolom, e néhány mélyenszántó gondolat leírása után kiszedted a szálkákat a kezedből, miután megvakartad buksidat!

Talán olvasd már el ki akaszkodott bele az elején, mibe, ki kezdett el kötekedni! Csak tárgyilagosan! Tudod néha a szálkától az erdőt! Az csepppet sem zavar, hogy a falkósok mindenbe belekötnek, osztják az észt, leugatnak, lesötéteznek mindenkit! Nem szoktam senmivel ok nélkül kötekedni, ha valaki a véleményét leírja, az miért kötekedés? Most is te ugrottál nekem, de mindegy, hagyjuk, én nem sötétezlek le.
Köszi a bizalmat, majd elmesélem a három unokámnak! ?

makelovenotwar69
Olvasó

Pont ez a legkevésbé fontos vagy érdekes, hogy magyarul nyilatkozik vagy szerbül vagy angolul.

Aramis
Vendég
Aramis

Nem fontos.
De azért elárul valamit egy ember fogékonyságáról ami egy edzőnél azért nem mellékes.

derryl
Olvasó

Még egyszer leírom, tud magyarul, mindent ért, el is tudja mondani a gondolatait! Ha legközelebb arra jár, nyugodtan kérdezd meg tőle magyarul, hogy miért nem nyilatkozik a nyelvünkön, fog rá válaszolni. Gondolom megvan rá az oka, de legközelebb, ha beszélek vele, istenuccsa megkérdezem tőle.

atibácsi
Olvasó

Ádám egy magyar szinten technikailag képzett játékos, egész kiváló mérkőzéseket is produkált itt Szolnokon. Viszont instabil időkben idiótán viselkedni nem volt profi hozzáállás, pszichésen retardált a srác. Kelleri mélységekbe süllyedt az idény végére, amire nehéz ejnye- bejnyét mondani. Én Dragant választottam volna kettejük közül, mert bár sok bírálatot kapott, párszor jogosan, azért a szolnoki eredményei őt igazolják. Sok sikert Ádámnak Debrecenben, és kívánom, fejlődjön azon a bizonyos területen, mert szüksége van rá a magyar kosárlabdának, és szeretnénk még neki tapsolni!

makelovenotwar69
Olvasó

Korrekt!
De ne feledd, hogy Alekszics akkor aratta a sikereit, amikor a játékosállománnyal ez elvárás volt. Sopronban óriási betlije volt!
Ha mégsem 1-4 esélyes csapat jön össze, akkor derül ki, hogy mit tud főzni!

moldi56
Olvasó

Na ha lassan is de szállíngóznak a hírek a csapatról.Mindössze már csak játékosok kellenének.

Zsarkov
Olvasó

Azok is lesznek, lassan jönnek majd a bejelentések, az 1-4. abszolút realitás lesz.

moldi56
Olvasó

Valóban.Igen lassan jönnek a bejelentések.Eddig Juhos és más semmi.

Zsarkov
Olvasó

A jövő hetet várd meg Moldi! ?

Rolex
Olvasó

Neked rendesen az agyadra mehetett az Alekszics fóbiád ha sárga köcsög benkét,Voját és Rudnert is rajta akarod számon kérni..
Érdekes,nemrég még azt irogattátok itt,hogy nem volt rossz csere Juhos-Tóth.

makelovenotwar69
Olvasó

Neked eléggé az agyadra mehetett a Benke fóbia, ha direkt kis betűvel írod a nevét. Ha csak melléütöttél, akkor nem aktuális a hsz-em.

J.R.Benitez
Olvasó

Tóth Ádám ha jól emlékszem a kiállitása után már nem játszott a Pécs ellen. Valóban sérült volt, vagy az már egy esetleges büntetés része volt? Amúgy tényleg kár a paliért. Jó képességek, talán még jobb fizikum, és közepes szinten megragadt.

KPSVRKK
Olvasó

Tóth Ádám kényes időszakban hibázott, felelőtlen volt.
Begőzölt, kiállíttatta magát, cserben hagyta a csapatát, edzőjét, szurkolóit.
Alekszics pedig így jelzi mindenkinek hol a határ.
Pedagógia…

dell
Olvasó

Még az is lehet,hogy neki nem kellett Benke,Voja ,Rudner sem.Ebben a magyar inséges bajnokságban elzavarni egy Tóth szintű játékost egyszerűen luxus.

hp12
Olvasó

Voját nem tudni, de Rudner hová megy ?

J.R.Benitez
Olvasó

Nekem Mte drukker ismerősöm a Rudner Taiwo duót említette hogy ezt a pletykát hallotta. Meg hogy valamelyiknek van szerződése. De nekem nehezen hihető a sztory. Szerintem csak bedobott nevekkel nyugtatják Körmenden a népet.

Vince.Carter.15
Vendég
Vince.Carter.15

Hát náluk bármelyik körmendi fiatal jobb…

laja
Olvasó

Taiwónak van szerződése Rudnernek lejárt de én is hallottam mindkettőt,hogy megy. Egyébként a Körmend nem sokra menne velük.

J.R.Benitez
Olvasó

Laja! Nekem is furcsa lenne mert őket Olaj könnyen meg tudná tartani. De kell magyar Körmendre is, biztos rámozdultak valakikre. Majd kiderül.

derryl
Olvasó

Előbb, utóbb várható volt, hogy lépnek a srácok, nálunk még epizódszereplők sem voltak. Sajna így herdáljuk el fiataljainkat, lehetőség nélkül bizonyítani sem tudtak, sőt egyre gyengébb produkcióval álltak elő. Az évek bebizonyították, ez szolnoki specialitás, szinte minden csapatnál nagyobb becsben vannak a fiatalok, mint nálunk!

dell
Olvasó

Szóval Alekszicsnek nem kellett Tóth Ádám? Ez nekem most teljesen új dolog. Kíváncsi leszek milyen centereket fog idehozni külföldről? Mindenki tudja,hogy a magas emberek a legdrágábbak. Párszor már befürödtünk Alekszics igazolásaival. Furcsa,hogy az egyik legjobb magyar center nem kell neki. Szerintem nem lesz kedvelt edző ezek után ha jól mellé nyúl.

Rolex
Olvasó

Ha ő az egyik legjobb magyar center lenne,nem a deacba igazolt volna.
Se nemzetközi szereplés,se bajnokesélyes csapat.

dell
Olvasó

Mert itt szerinted lesz?

DuráziMVP
Vendég
DuráziMVP

Ugye érzed, hogy sántít az érvelésed? Ha nem Tóth az egyik legjobb magyar center, akkor miért igazolt Paksról az akkor csúcson lévő Szolnokra? (Közben pedig a playoutos Szegedből érkezik “pótlás” Szolnokra…) Kissé értetlenül figyelem a Tóth Ádám-ellenes hozzászólásokat. Mivel Keller nincs már Magyarországon, jelenleg bizony ő a legjobb magyar 5-ös, ha tetszik, ha nem. Abszolút értelemben is ott van a Top10 magyarországi magyar játékos között. És olyan ínséges időket élünk, hogy egy Tóth Norbira pl. óriási kereslet lehet (hogy mást ne mondjak, a tavaly döntőző Körmenden valószínűleg örömtüzek gyúlnának, ha sikerülne őt elhappolni Szombathelyről…) Na még egy adalék. Juhos a… Olvass tovább »

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés