Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egyet lépett a Szolnok felé a Falco

Továbbra is bevehetetlen vár az Aréna Savaria, pedig egy héten belül másodszor volt csak egy pontra a vendég együttes.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Szolnoki Olaj KK 78-77 (19-26, 18-16, 18-16, 23-19)

Bajnokság, 15. forduló
Szombathely, Aréna Savaria, 2980 néző
V.: Cziffra Cs., Benczur T., Minár L. (Bodrogváry I.)

Falco: Govens 18/9, Váradi 2, Bíró 11/9, Bruinsma 8, Reddic. 14 Csere: Curry 11/3, Balmazovics 12/9, Tóth N. 2.

Szolnok: Airington 17/9, Kovács P. 5/3, Vojvoda 13/9, N. Milosevic 3, Andric 14. Csere: Benke 5/3, Tóth Á. 9, Rowsey 10/6.

A betegségéből felépülő Milosevic büntetőjére Váradi válaszolt egy duplával. Három perc után 2-7 volt az állás, jobban kezdett az Olaj. Férfias küzdelem volt a pályán, a hazaiak nagyon pontatlanok voltak, a bajnok viszont remekül dobott (38-75%), szinte minden akciót kosárral fejezett be. A hatodik percben, Vojvoda hármasa után, 7-17-nél időt kért Okorn. Hiába, állandósult a különbség, az első negyed Curry triplájával ért véget (19-26).

A folytatásban feljavult a Falco védekezése (ami az első etapban nem is igazán volt), Govens vezérletével 8-2-es rohamba kezdtek a sárga-feketék, 27-28-ra fel is zárkóztak. Elveszítette a fonalat az Olaj, Alekszics 29-30-nál magához is hívta csapatát. Feszült volt a meccs, Vojvoda utolsó másodperces kosarával 37-42-vel zárult az első félidő.

Nem változott a játék képe a fordulás után sem, a címvédő uralta a meccset, igaz előnye továbbra is minimális volt. A harmadik etap derekán Kovács kapott technikai faultot, Govens gólra váltotta a büntetőt, majd Bíró hármasával először vezetett a Falco (48-46). Vojvoda azonnal lehűtötte a hazai szurkolók kedélyét egy triplával. Minden egyes vasi felzárkózást visszavertek a piros mezesek, Balmazovics távolijával zárult a harmadik negyed (55-58).

4-0-val újra visszavette a vezetést az ezüstérmes, amikor Airingtontól jött egy trojka. Ettől lendületet kapott a Szolnok, 61-63-nál mégis Alekszics kért időt. Hiába védekezett sokszor jól a Falco, a Szolnok ellenállhatatlan volt, és sokszor a támadóidő lejárta előtt, a dudaszó pillanatában köszöntek be kritikus pillanatokban is higgadtak maradó Airingtonék. Persze nem kellett félteni a hazaiakat, Balmazovics harmadik tripláját jegyezte, 67-67-nél időt is kért a nyolcszoros bajnok. 3:22-vel a vége előtt, 67-73-nál Okorn kért időt. Govens szemfüles passza után Curry fordított, majd 75-73-nál, a 39. percben Reddic kipontozódott. Andric dobhatott, mindkettőt kihagyta, de Benkéé volt a lepattanó. Benczur faultot fújt Tóthra. Ismét Andric a vonalon, az első bent, a második is (75-75). Curry középtávolról bevágta, Andric a palánk alól egyenlített. Időt kért a Falco, 18.1 másodperc volt vissza. Airington hibája után Govens dobhatott. Az elsőt kihagyta, a másodikat bedobta. Időt kért az Olaj, 3.9 másodperccel a vége előtt. Benke vállalta magára a hero-szerepet, de lejött a dobása, így továbbra is veretlen az Aréna Savariában a Falco, amely egy lépést tett a listavezető felé.

Fotó: Nyugat.hu/Kovács Dávid

80 hozzászólás

80
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
29 Comment threads
51 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
30 Comment authors
debbenGodemperoratibácsiKarolinpurple Recent comment authors
debben
Olvasó

Gratula a Falconak! De mit muvelt Alekszics, Airington padon felejtese amikor szinte hiba nelkul jatszott es pont is volt benne boven! 18 mp-el a vege elott azt valasztani, hogy behuzodunk a palankunk ele 2m-re 4 emberrel, es otthagyjuk Govenst 7m-rol egy-egyezni! Gondolta , hogy ebbol nem lesz buntetodobas!!!! Varhato volt, hogy lesz, de akkor ussuk be inkabb 14mp-nel a faultot es akkor tamadhatunk egy normalisat! Igy feladtuk a gyozelem lehetoseget, mert mire gondolhatott ezzel a vedekezessel, hatha kivedekezzuk es hosszabbitas lesz, mert igy nyeresi esely nem volt, hogy 3,9mp maradt amikor faultoltunk. Foleg, hogy a bedobasbol majdnem visszajatszas lett. Ilyen… Olvass tovább »

atibácsi
Olvasó

Semmi gond nincs, ahogy sokan említették, jobb csapatunk van.Ez tényleg érezhető annak ellenére, hogy sem Ford, sem pedig Perry nem lett pótolva, és most Milo sem játszott. Ez a meccs nekem egy lassított felvétel volt, semmi gyorsaság nem volt benne egyik fél részéről sem. Lehet, ez azért van, mert a hét egyik hajnalán SAS-OKC meccset néztem, ahol kétszeri hosszabbítás után nyert a házigazda. Az egy másik sport volt! Sajnos!

zterulez
Olvasó

Gratulálok a Falconak! Az egyedüli “élcsapatnak” titulált együttes akik erőt tudtak mutatni a Szolnok ellen, visszajöttek a meccsbe és a végét is be tudták húzni. Mind a Pécs, mind a Körmend szolnoki vendégmeccsét megnéztem és most ezt is. Igaz az első két csapat idegenben játszott, de a tabella 2.helyezettjeként mentek Szolnokra. Mindkét csapat összezuhant a Szolnok ellen, a Falconak viszont volt tartása. Bár egy hullámvölgyben lévő Olajt kaptak el otthon, de ez a győzelem főleg lélektanilag volt fontos.
Talán mégsem teljesen lefutott a bajnoki cím sorsa…

J.R.Benitez
Olvasó

Sajnos jelenleg jobb az olaj. De messze még a vége! Küzdünk mint malac a jégen. Falco!

Godemperor
Olvasó

Kösz, de tényleg!

Marillion
Olvasó

A Bajnoki döntőzéshez,szerintem még kevés ez a teljesítmény…főleg ha azt is nézzük hogy a védekezésünk rovására a támadásban maradunk el a Falcotól korábban megszokott pontmennyiségben…Nálunk baltás meg sintér a Norbi meg a Beni meg stb….de az Olaj is épp úgy kaszált rendesen….Az aréna savaria újra segítette csapatunkat a győzelembe….Ja nem,mert a Birók,ja nem mert a szövetség,ja nem akkor mi ? HAJRÁ FALCO HAJRÁ SZOMBATHELY!

boston_celtics
Olvasó

A fene tudja. A Szolnok kiemelkedik a mezőnyből, még akkor is, ha most rosszabb passzban vannak. Ami tény, hogy a támadójátékunk döcög. Govensznek, és Bruinszmának még idő kell, lesz ez sokkal jobb is. Beni esete engem jobban idegesít. Teszi a dolgát védekezésben, nem is rosszul. Támadásnál viszont a gyűrűre sem mer nézni. Az ő feljavulása nagyon kéne. A Körmend simán fogható, a második helyről pedig a döntő sem elérhetetlen, pláne ha Zozó is érkezik.

J.R.Benitez
Olvasó

Plusz Balma csere?

boston_celtics
Olvasó

Arról nem tudok, bár kérdés, hogy mennyire lenne jó? Perl érkezésével Zozó, Curry, Govens megoldanák az 1-2-t. Beni és Olivér a 3-at, 4-5-ben Bruinsma, Tóth, Reddic. Talán ide még elférne egy légiós. Persze nem tudom, hogy a sok jövésmenés mennyire tenne jót a csapatnak? Amúgy Olivér játéka nekem egyre meggyőzőbb.

J.R.Benitez
Olvasó

Igen Olivér szépen fejlődik. Ami tetszik nem betoji gyerek. Balma…. Láttam az illetékes arcát abból nem sok jót jósolok neki. FALCO!

olajoshal
Olvasó

Perl Zoli érkezése szerintetek mennyire valószínű? Amúgy nem tudom, hogy hogyan fog hatni rá, hogy a viszonylag langyos spanyol megmérettetések után ismét határa kell vennie majd egy Falco-t. Óriási kvalitású játékos, kíváncsi leszek, ha jön, hogy sikerül-e bepörögnie mire az Olaj behúzza a 3. döntő meccset. Hajrá Olaj!

derryl
Olvasó

Konkrétan 0, azaz nulla megméretés, csak a pontosság kedvéért!

J.R.Benitez
Olvasó

Szerintem max 50 százalék. Neki szívügye a FALCO fel fog pörögni pár hét alatt. FALCO!

Karolin
Olvasó

Balmát ne akard mar lecserélni!Döntő pillanatokban most is jól állt be.

J.R.Benitez
Olvasó

Nem azt mondtam hogy én. Az illetékes.

Karolin
Olvasó

Írd mar le ki az “illetékes””??

J.R.Benitez
Olvasó

Aki elintézi Mr.Basketballt és igyekszik kiszabadítani Zozót. M.M.

Godemperor
Olvasó

Rébuszok… Ha írsz valamit akkor írd le!

J.R.Benitez
Olvasó

Molnár Miki. Mki tudja hogy a kezében az irányitás. Első félidőben a reakciókból ezt szűrtem le. Ok volt pár gyilkos hármasa de azon kívül nulla. Plusz ugye van egy sárga lapja Mikinél az indokolatlanul hosszú távollét miatt is…. Meglátjuk miattam maradhat is. Kell még egy ember a rotációba mert ez play offba kevés lesz. FALCO!

Ray Finkle
Olvasó

Ja, ami még kimaradt: az elmúlt 4-5 év legsportszerűbb Szolnokját láttam ma Szombathelyen, ehhez kellet valószínűleg Sztrahinja hiánya.

falco2008
Vendég
falco2008

:DD A másik sokkal rosszabb 😀 Kovács Petya síp után odaüt Govens-nek.

2lee14
Olvasó

Szép volt fiúk!
Hajrá Falco!

Ray Finkle
Olvasó

Először is grat Szolnokra, nagyon jók vagytok! Jelenleg jobbak vagytok, mint mi, de azért szívvel meg mákkal megnyertük. Remélem mi játszuk a döntőket, úgy lenne igazságos! Azok előtt a szurkolók előtt is le a kalappal, akik ma eljöttek! Meccsről: elbasztátok kicsit, de mi is megküzdöttünk érte! Hajrá Falco! Soha ne add fel! Fűzővel kifelé!

J.R.Benitez
Olvasó

Adom minden szavad! FALCO!

Suns
Olvasó

Einhorn – az Finkle 😀

falco2008
Vendég
falco2008

Gratula srácok! Azért elképesztő hogy mit meg nem engednek a palánk alatt!

Marillion
Olvasó

Regisztráltam,irtam véleményt,megjelent legfelül,átmentem másik cikkhez,és amikor visszatértem nem voltam sehol….csak közvetlen az a kommentelő volt megjelenítve aki után én irtam a cikkhez! Ilyenkor mi van? Kösz ha tud valaki valamit hogy hogy megy ez nektek…Az elözö bb1 honlapon semmi gáz nem volt de mióta ez van….HAJRÁ FALCO…

boston_celtics
Olvasó

Gratulálok mindkét csapatnak, nagyon jó kis meccs kerekedett. Az első negyedben kicsit meglepett minket az Olaj, de hamar sikerült a sorokat rendezni. Igaz többnyire a Szolnok vezetett, de mindig ott lihegtünk rajtuk. A végén megrémültem, hogy a történelem ismétli önmagát, de szerencsére nem. Azt gondolom a védekezésünk összeállt, de támadásban még van hova fejlődni. Sokszor lassúak vagyunk, lassan jár a labda, és nincsenek meg a tiszta helyzetek. Lesz ez még jobb! Szép volt fiúk, hajrá Falco!

zozoki78
Olvasó

Először is grat a Falcónak! Annak azért örülök hogy volt tartásunk és erőnk a szerdai kupafiaskó után ez a mérkőzés simán hozható lett volna!!!!!!! de a mesterünknek köszönhetően alul maradtunk az utolsó negyedben mit csinált??????? időt nem kért állt karbatett kézzel lehozza Aringthont akinek a legjobban ment a mérkőzésen és a végén 1 percel behozza az utolsó támadást miért nem lehetett rá kijátszani??????? Azért megnéznék egy ilyen mecset semleges külföldi birókkal!! Röhely a végén amikor hozta a labdát Govens tudtam hogy faltot fognak fújni bezzeg előtte Andricnak a +egyet nem fujták le ennek ellenére nyerni kellett volna! Hajrá Olaj!

J.R.Benitez
Olvasó

Ma senki ne birózzon szerintem….. Milosevic amit művelt az elején….. Felugró ember lábát kirúgni….. Még Alekszics is szólt neki. Nem való ebbe az olajba. Magatokat vertétek meg. Profin fel van épitve ez az Olaj, kupa és bajnoki arany toronymagas esélyese. Nekünk még sok meló van. Őszintén amit jelenleg látok egy döntőre max jók lehetünk semmi több. Ez még igy kevés. De bizakodom!!!! FALCO!!!!

Godemperor
Olvasó

Ezen a meccsen bírozol? Jézus!

Luminas
Olvasó

Grat a Falconak, ma nem volt egy Perrynk a végére. Azért örülök, hogy csak eggyel kaptunk ki.

ficsi
Vendég
ficsi

De már másodszor !!

HajráKörmendHajráVas
Olvasó

Gratulálok Szombathelyre!

laja
Olvasó

Végig vezetve az utolsó percben kikapni az bosszantó. Azért szeretném tudni,hogy ki döntötte el,hogy a hónapok óta formán kívűl játszó Benke dobjon a végén. Egyébként semmi gond ez belefért.

ficsi
Vendég
ficsi

De elment a meccs az edző döntése miatt ! Idő kérés után gondolom megbeszélték ki mit csinál és mi lesz a vége !!?????

purple
Vendég
purple

Ha bemegy Benke dobása, most orálisan kényezteted. Ilyen a sport, ennyi. Grat a Falconak, sikeresen belerúgtak a döglődő oroszlánba. Egyébként az utolsót Andric hagyta ki. És azt a rengeteg büntetőt sem Dragan hagyta ki. És a lóvét sem Dragan utalja késve. Kis pénz, kis kosár, nagy pénz nagy kosár. Ezt már megmondta a Puskás is. Az Artúr.

ficsi
Vendég
ficsi

OK ! Hallottam a dologról !

derryl
Olvasó

Milyen döglődő oroszlán, te szellemi toprongy nicktolvaj, szombathelyi troll!?

Modus operandi
Olvasó

Milo nélkül is majdnem meglett. Semmi gond srácok! Gratulálok mindkét csapatnak! Az új Milonak pedig még kell idő, hogy kijöjjön, amit tud.

CSAK AZ OLAJ!

ficsi
Vendég
ficsi

ÉN is nagyon szurkoltam ! Nem miattunk kaptunk ki !!

tikokot
Olvasó

Innen Üdvözlöm a “szolnoki jimmy jumpot” aki minusz6nál bőszen mutogatta hogy mi itt bizony nem nyerni fogunk sőt vesziteni majd amikor a végen pórul járt ugy gondolta hogy őt nem akadalyozza a 4 elkerito kordon söt még a 20+ biztonsagi or sem es elindul egyedul a falco tabor felé udito volt latni aztan ahogy 6an elkaptak és kirangattak a csarnokbol
oszinte aggodalommal kérdezem őt es társait hogy vagy barátom?:)

bimbo
Vendég
bimbo

Ti még erre se vagytok képesek 15 éves 20 kilós hülyegyerekek

Olajheart
Olvasó

Te foglalkozzál a saját táborotokkal ahol a 17-18 év körül gyerekeknek annyi a szurkolás hogy mutogatnak meg mocskolják az ellenfelet..

J.R.Benitez
Olvasó

Mindkét tábor ugyanolyan sajnos….

Olajheart
Olvasó

Nálunk alig van fiatal..))) elég öreg a táborunk…

bimbo
Vendég
bimbo

Azért itt nyugaton mi vagyunk a legnagyobbak mte!!!!!

J.R.Benitez
Olvasó

Csak kár hogy multkor nem szurkoltatok pista ellen tüntetve…

derryl
Olvasó

Gondolom, gyorsan rárántottál, annyira tetszett

olajoshal
Olvasó

Nagyon kemény meccs volt, agyvérzéssel határos. Gratulálok a Falco-nak, szerintem ma mind a két csapat szívét-lelkét kitette a pályára. Szombathelyen kezd összeállni a keret, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy kijelentsük, hogy valószínűleg ez a két klub fog megmérkőzni a bajnoki aranyért. Milo nagyon hiányzik a rotációban, vele ma talán meglett volna azaz egy pont a hosszabításhoz, vagy kettő a győzelemhez. Sajnos ma Kovács Peti nem volt igazi formában, 4-5 támadást is rajta láttam elmenni. Mindegy, mindenkinek van ilyen. Tavaly sem egy vereséggel lettünk bajnokok, és ez idén sem lesz másképp. Hajtunk a kilencedikért, mert jó a csapatunk és szívvel… Olvass tovább »

Modus operandi
Olvasó

Egyáltalán nem bántanám Petit. Védekezésben gürizik ezerrel és támadásban sem bújik el. Vállal, és vállaljon is! Ő nem pihen a védekezés alatt!

olajoshal
Olvasó

Ebben igazad van, a védekezésre sosincsen panasz, ha róla van szó. De a támadásoknál nem kicsit hezitált, hogy akkor most mi is legyen tulajdonképpen vagy kinek kéne passzolni. Amúgy nagyon bírom a srácot, de ma akkor sem volt toppon. Szerintem. De ez csak az én véleményem.

Modus operandi
Olvasó

Nem mondtam, hogy topon volt ma este. 😉 Akkor hullik ki a hajam, mikor Peti hezitál dobóhelyzetben. Dobja rá! Ha nem menne be, akkor a következő bemegy. Ennyi. Ez a különbség a magyar és az amcsi mentalitás között. 🙁

ficsi
Vendég
ficsi

OK ! Nem a csapaton ment el és nem is Petin aki az egyik legjobb védő Magyarországon szerintem !!

Godemperor
Olvasó

Azért mert üt vág? Ne viccelj!

Józsipapa
Olvasó

67 : 73 után saját magunkat vertük meg ………..

ficsi
Vendég
ficsi

Igazad van !

bp
Olvasó

Grat a Falconak! A lehető legszűkebben de nyertek. Nekünk annyi örömünk lehet, hogy a németországi giga zakó talán nem hagyott mély nyomokat a csapatba.
Meg lehetett volna a győzelem, akár egy jobb büntetőzéssel is. De 1 pontos vereség Milo nélkül Szombathelyen vállalható. Ez és egy körmendi vereség is belefér. A többi meccsre kell nagyon figyelni.

Hajrá Olaj!

olajoshal
Olvasó

Ahogy elnézem a mai Körmend produkció nem azt sugalja, hogy tőlük kikapnánk, de persze nem akarom őket leírni, mert jó csapatuk van. Hajrá Olaj!

ficsi
Vendég
ficsi

Nem vagyok edző de Te miattad kapunk ki !!!(EDZŐ) ! Nem dobok kintről be megyek fault vagy bemegy !!!! ” Mondjon LE “

derryl
Olvasó

Már nem először csináljuk ezt a baromságot!

derryl
Olvasó

Végig vezetve, az utolsó percben buktunk. Semmi gond, így ki lehet kapni, körönként egy zakó belefér!
T. Starcsevics Úr!
Az ősszel, mintha már feladtunk volna egy zakót az imádott csapatára az Arénában, igaz, EC meccsen.
Közelebb lépett valóban kedvenc egylete az Olajhoz, de mintha még lőtávon kívül lennénk, még valamilyen csapat is van köztünk küszöbnek!

Olajheart
Olvasó

Meccs előtt alá írtam volna hogy ilyen játékkal és küzdéssel Milo nélkül kikapunk 1 ponttal.. De most azért dühöngök… Na nem baj messze még a vége… Hajrá olajka

J.R.Benitez
Olvasó

Gratula Szolnokra! Birózni ma tényleg felesleges mkinek. Nyertünk a többit felejtsük el. Sok még a meló hogy olyan erősek legyünk mint az Olaj. Ez az új Milosevic…. Aki eddig Váradit szidta az nézze vissza ezt a meccset. Mindent csinált csak nem kosarazott. Nem illik ebbe a letisztult Olajba. Nálunk Balma se helye tuti ahogy a legilletékesebb gesztusait figyeltem…. FALCO!!!

donnarumma
Olvasó

Ekkora hazai pályával sem nyerni….

derryl
Olvasó

De hiszen nyertetek, most miért dühöngsz?

donnarumma
Olvasó

Nem dühöngök….cumi?

derryl
Olvasó

Idén eddig 3-1 ide! Ha nekünk cumi, akkor nektek tuba!

Piffinger
Olvasó

COME ON LUKSA!!!

moldi56
Olvasó

Azért van még munka csapatunknál bőven.Nemanja Milosevics eddig nem alkotott maradandót,ő sem tud büntetőt dobni,Airington előtt viszont le a kalappal.

tamas horvath
Vendég
tamas horvath

wow, vegre megtudhattam, hogy a Szolnok es a Falco kozott nincs is mas csapat a tabellan

moldi56
Olvasó

Ez volt a legkevesebb amit nyújthatott a csapatunk a würzburgi mészárlás után.Egy ponttal kikapni Szombathelyen nem szégyen,még nekünk sem.Az isteni szerencsénk az hogy a Körmend is elvérzett.CSAK AZ OLAJ!

Piffinger
Olvasó

HAJRÁ OLAJ!!! Ez az eredmény inkább a Falco-ra nézve gázabb, mint ránk. Így azért ki lehet kapni!!!

donnarumma
Olvasó

Orulj hogy kikaptal?

Modus operandi
Olvasó

Mindenki tudja, hogy ti pedig az ezüstnek örültök. Tudja ezt Govens? 🙂

donnarumma
Olvasó

Te pl.a tökömnek is örülnél… …a többi majd kiderül

boston_celtics
Olvasó

Miért is gáz? Van egy sérüléséből felépülő Bruinsmánk, akinek még kell idő, valamint egy Govens, akinek még szintén kell 1-2 meccs. Ezek tükrében nem olyan rossz ez az eredmény.

olajoshal
Olvasó

Abszolút nem rossz. Csak Ti is tudjátok, hogy a szolnoki sárkány kétfejű; Voja és Milo a csapatunk igazi lelke és szíve. Most sokan azt gondoljuk, amit nem szabadna, hogy mi lett volna ha… Jó meccset láttunk és ez nagyon fontos megerősítés mind a két félnek! Csak az Olaj!

J.R.Benitez
Olvasó

Egyet ne feledjetek. Tavaly sem kupában sem bajnoki döntőn nem voltunk teljes kerettel. Az meg titeket nem zavart szerintem. Igen hiányzott nektek Milo. De van ilyen. Kérdezd meg illetékeseket nem e TF meg Pantelic nélküli Berény ellen kellett volna pihentetni. Izgalmas de szar meccs volt ez a mai. Jó ez az Olaj. Mi meg dolgozunk tovább azt aztán meglátjuk! FALCO!!!!

Piffinger
Olvasó

Első felindulás! Szerda után azt hittük nagyobb lesz javatokra a különbség. Nálunk is van egy sérülésből visszajövő Arrington, aki sztem óriásit játszott ma. Van egy új Milonk, akinek szintén úgy tűnik, kell még meccs. Nem volt ezzel a meccsel alapból semmi baj…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés