Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Egis Körmend – Szolnoki Olaj KK

Nagy visszatérők a vendégeknél. Szakértőnk szerint ki fog lépni a gödörből a hazai csapat, és a végén újra zúghat az „MTE!”.

Egis Körmend - Szolnoki Olaj KK

Felsőházi középszakasz, 10. forduló
Körmend, Városi Sportcsarnok, szerda, 20:00
V.: Papp P., Praksch P., Boros T. (Bodrogváry I.)

Körmend: Thames - Bradford - Price - Hammonds - Delas.

Szolnok: Vojvoda - Kovács P. - Malesevics - N. Milosevic - Andric.

A listavezető fogadja a bajnoki címvédőt. A Körmendnek már két körrel ezelőtt is lett volna esélye arra, hogy bebiztosítsa első helyét, ám mivel simán kikapott előbb Pécsen, majd Szombathelyen, így ki-ki mérkőzést fog játszani az Olajjal. Persze továbbra is saját kezében van a sorsa, hiszen ha csak egy ponttal is győz, megvan a rájátszás során a tiszta pályaelőny, ha viszont kikap, akkor hármas minitabella dönt az élen állók között (ez esetben az egymás elleni kosárarány rangsorolna, amely jelen állás szerint így fest: Falco +12, Körmend +7,
Olaj -19).

A rangadót az M4 Sport TV élőben közvetíti.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Jön egy döntővel felérő mérkőzés, hiszen nagyon komoly pozíciókat befolyásol a holnapi. Egyáltalán nem mindegy, hogy hányadik helyről indítjuk a rájátszást. Körmenden nagyon nagy siker, nagy eredmény lenne, ha elsők lennénk, azt gondolom, ezt senki sem várta el tőlünk reálisan. Keményen dolgoztunk az egész szezon során, mindenki, beleértve a játékosokat, a szakmai stábot, a vezetőket és a szurkolókat is. Meg akarjuk ragadni az esélyét annak, hogy az első helyen zárjunk. Ehhez azonban újra azt az agresszivitást kell nyújtanunk, mint korábban, tökéletes védekezésre lesz szükségünk az ellenfél kulcsembereivel szemben, különösen Vojvodával szemben. Együtt kell játszanunk, és harcolnunk. Természetesen a már megszokott, nagyszerű atmoszféra is kell majd a drukkereinktől, és nem utolsó sorban egy kis szerencse is, hiszen a sporthoz az is hozzátartozik. Németh Ákosra nem számíthatok, a többiek viszont rendelkezésemre állnak.

Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: A Körmend nagyon erős csapat, főleg otthon. Ezt többször is bizonyították már a szezon során, nemcsak az alapszakaszban, a felsőházi középszakaszban is veretlenek maradtak saját pályájukon. Az utóbbi időben kisebb gödörbe kerültek, hiszen kikaptak néhányszor, ezáltal veszélybe is került az eső helyük. Holnap egy teljesen nyitott mérkőzés következik, ahol bármi lehetséges. Persze övék a hazai pálya előnye, hazai pályán kényelmesebben, magabiztosan játszanak, hiszen segítik őket a szurkolóik, akik nagyszerű atmoszférát tudnak teremteni. Nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen győzni szeretnénk. Ehhez le kell redukálnunk az eladott labdáink számát, fel kell vennünk velük a futóversenyt, hiszen a gyorsindítások az egyik fő erősségeik. Ebben főleg Thames és Bradford jár az élen, de a távoli dobásokra is ügyelnök kell, mert Price és Ferencz is remek triplavető. Ha ez sikerül, akkor játszhatunk velük egy jó mérkőzést. Rowsey-ra, Benkére és Sztrahinja Milosevicsre már nem számíthatok a szezon során, rajtuk kívül azonban mindenki visszatér.

[totalpoll id=”16995″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit a Falco KC legendája, magyar bajnok irányítója és korábbi vezetőedzője, a 78-szoros magyar válogatott Kálmán László latolgatta:

– Két nem topformában lévő csapat mérkőzését láthatjuk holnap. A Körmend a legutóbbi két meccsén, bár idegenben játszott, nem azt a formát és játékot hozta, mint amit megszoktunk tőle. Ennek több oka is lehet, az egyik, hogy lehet, most jött ki rajtuk a fáradtság, hiszen olyan szituációkban hibáztak, amiből sok könnyű kosarat tudott dobni mindkét csapat, a Pécs is és a Falco is, márpedig ez korábban nem volt jellemző rájuk. Első szándékból átrohantak rajtuk, rendezetlen védekezésből kaptak sok könnyű kosarat, ilyenkor nem is igazán kellett megdolgoznia egyik csapatnak sem a pontokért.

A másik, hogy visszaestek a lepattanók megszerzésében is. A Falco nagyon okosan és tudatosan kizárta őket a palánkok alól, sokszor ketten-hárman is mentek és birkóztak, így pedig nem tudták kihasználni, hogy magasabbak és nagyobbat ugranak. Ezt szépen felépítette a Falco is, illetve a Pécs is.

Próbálják a gyorsításokat csinálni, de leginkább egy-egy szituációkkal próbálkoznak, és olyankor vagy túl mélyre viszik, vagy rossz szögből próbálnak meg kosarakat szerezni. Akkor jók, amikor nem öt-öt ellen kell támadniuk, persze van, amikor ezt is szépen megcsinálják, de ezen a két meccsen általában elbizonytalanodtak, és kapkodtak. Hamar eldobták első szándékból, nem úgy ment a labda, mint amikor eredményesek voltak, elég öncélúan játszottak és nem csapatként. Ezen pedig nem tudtak változtatni.

Sokszor mondják, hogy agresszív védekezésük van, mert kimennek egész pályára letámadni, de láthattuk ezt is, hogy egy leütéssel, vagy egy testcsellel meg tudták verni az embert, és aztán jöttek az üres dobások, amikből érkeztek a hárompontosok. Persze azokat be is kell dobni, de a Pécsnek és a Falcónak ez nem okozott gondot hazai pályán.

A védekezésük most nagyon puha lett, egyáltalán nem agresszív. Kettő-kettőben nem tudják megállítani az embert, sokszor túl mélyre engedik be az ellenfelet, aki aztán vagy bele tud állni egy középtávoli dobásba, vagy pedig tud egy extra passzt adni a bontás után.

Itt Delas óriási lyuk, nem véletlen, hogy a Falco is csak őt támadta. Nem ütötte be időben a taktikai faultokat, vagy ha igen, akkor abból sportszerűtlen lett. Neki ebben mindenképpen javulnia kell, mert egyébként egy nagyon hasznos, jó játékos, de fáradtnak érzem. Ha ő fel tud javulni, akkor egy más Körmendet láthatunk a pályán.

A magyarok közül „Fepu” most nem dobta be a helyzeteit, igaz üres dobása szinte nem is nagyon volt, az ő pontjai azért hiányoznak, de hazai pályán más felállás lesz, biztos vagyok benne, hogy be fog találni, ami pedig nagy lökést adhat a Körmendnek.

A szolnokiak most egy olyan szerkezetben játszanak, ami nem biztos, hogy előnyös nekik. Sok jó magasemberük van, de velük egy kicsit lassabb játékot játszanak, ami a Körmendnek könnyen lehet, hogy fekszik majd, hiszen ezáltal a gyorsabb, rohanósabb játékát rá tudja erőltetni a Szolnokra. Pozíciós játékban viszont az Olaj lehet eredményes.

Szintén a hazaiak malmára hajthatja a vizet, ha a Körmend feleslegesen nem segít be Vojvodáról, ugyanis a kinti dobásaik mostanában nem erősségei a bajnoknak.

Kulcskérdés lesz, hogy melyik csapat tud változtatni a védekezésén, esetleg valami váratlant előhúzni, és persze, hogy a Körmend mennyire tudja kivenni Vojvodát a játékból.

Kíváncsi vagyok arra is, hogy a körmendi tábor mennyire érzi át annak a súlyát, hogy mennyire fontos meccs előtt állnak, bele kell hajtaniuk a játékosokat a győzelembe. Bár ezzel biztos, hogy nem lesz probléma, de azért mégiscsak egy élet-halál mérkőzés lesz ez a Körmendnek. A Szolnoknak is, viszont ők idegenben ritkán nyertek kulcsmeccset ebben a szezonban, főleg a középszakaszban, ahol inkább hazai győzelmeket gyűjtögettek.

Holnap is körmendi sikert várok, úgy gondolom, ha nehezen is, de ki fog lépni a gödörből a hazai csapat, és a végén újra zúghat az „MTE!”.

40 hozzászólás

40
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
12 Comment threads
28 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
22 Comment authors
Dudi2lee14MarillionvasmadarMásikVégétFújdMeg Recent comment authors
Marillion
Olvasó

Már a Félidőben sima az út a Körmendnek a Pole pozícióba,ha a Szolnok csak ennyire lesz képes a továbbiakban is akkor a 3. pozícióból könnyen kellemetlen meglepetés érheti az éles rájátszásban…

Dudi
Olvasó

Legyünk sportszerűek! Győzzön a jobb, Mte

vasmadar
Olvasó

Kálmán László mint szakértő. Vicc. A vasi parasztok meg cigányozzák a szolnokiakat. Na most, aki látta már szurkolni ezeket a mordori sötét vas megyei barmokat tudja, hogy ők jobban hasonlítanak a kisebbségre. Az ő szokásuk az idősebb és fiatalabb szurkolók köpködése a lelátón, hogy a vonat sikolljon ki velük

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Szerintem azért illene a czikk szerkesztőinek a SZAKÉRTŐNK szót idézőjelbe tenni!

2lee14
Olvasó

Legyél szerkesztő és akkor megtudod szabni a dolgokat.?

RRichieG
Olvasó

Na ez az a meccs, ahová csak az u20 at kellene elutaztatni+Male+Milo-t.nem azért mert feladjuk a meccset, hanem azért, hogy megnyerjük. a bajnokságot..

mte7
Olvasó

Nem lazára venni holnap..mint az uccso két meccsen…
Voja kikapcsolása nem lesz egyszerű…meg kell oldani..Gut..besser..Zollner…
Mindenki a tornaterembe…
Hajrá Körmend!!!

WSreborn
Olvasó

Mr. Ezüst tó kincse, azt elfelejtetted hogy nem jókedvünkből játszunk ilyen szerkezetben, és az hogy nem nyertünk idegenben kulcsmeccseket a középszakaszban az sérüléshullám következménye, bàr a kupadöntő idegenben volt és kulcsmeccs volt…….
Elemzőként sem vagy szimpatikusabb lacika mint játékosnak voltál, soha nem tippelsz Olaj győzelemre, ezért is kb. 10-20% a talàlati arányod! Mondhatjuk úgy tudsz tippelni mint zsákolni. Frusztrált egy banda vagytok ti sárgák, ennyi év torkos cumi után nem is csoda ez, és hogy részsikereket is totál túldimenzionàltok az szintèn ezt támasztja alá!
Hajrá piros-feketék!!!!

J.R.Benitez
Olvasó

Sok mindenben igazad van. De az, hogy csak 4 légiósotok van, annak nem sérüléshullám az oka, ugye??? Nagyon sok gond és probléma volt nálatok és Berényben is. De én nem irtalak le Titeket soha egy pillanatra sem. Aki ezt megteszi, nagyot koppanhat. Viszont ne haragudj de néha visszafoghatnád magad kicsit. Próbáld meg tisztelni az ellenfelet. Én is azt teszem. Aki meg nem normális, azzal ne foglalkozz, ne menj le a szintjükre. Aztán ahogy érzed…Köszi

Marillion
Olvasó

Ragadjatok össze piros feketék….hidd el Józan ésszel nem várjuk el hogy a Falconak kedvezve kosarazzátok le a 4×10 percet…
Amit nem magunknak harcoltunk ki annak kozmetikázásához nem kérünk segítséget…Játszatok este egy jó meccset….tapsolok ide is oda is !

WSreborn
Olvasó

Hát puszi pajtások nem vagyunk a körmendiekkel, főleg az utóbbi években, de mégis 1000x inkább MTE mint 1x Falco, parasztok mindenhol vannak, de jópár meccset megnéztem a Savariaban tv-n és személyesen is, és azt kell mondjam, hogy magasan nálatom szidják legtöbbet az ellenfelet, főleg ha az Olaj az, akkor konkrétan a meccs 80%ában, mocskolás van szurkolás helyett. Ez szerintem sok más csapat szurkolóit is irritálja. És most nem kell azzal jönni, hogy mindenhol van mocskolódás, igen van csak nem mindegy mennyi….

Emőkevagyok
Olvasó

Anyukámmal nagyon várjuk a holnapi meccset! Veszünk szölőt, pattintunk egy üveg borocskát, és csinálunk valami finom vacsit.
Aztán kacagunk, hogy milyen hangok jönnek majd VIP-ből, meg előre kacagunk, hogy milyen káosz lesz csütörtökön, amikor a Pista mérgében kirúgja az edzőt,majd délután visszakönyörgik, majd még aznap este erkölcsi aranyérmet kap…
Nagyon jó ez így, boldogan, kacagva!

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Édesanyádat puszilom mondmeg neki ,hogy holnap ugyanott és ugyanakkor. 😀

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

EMŐKE, rosszakat hallottam rólad, este felhívlak a méregdrága, vadiúj iphone-omról, okés? Mi az, hogy kémia órán a Pistával sms-ezel (anyukád mondta, hogy órán NE legyen nálad teló), a házi feladat meg nincs elkészítve ???!! Már bánom, hogy annyit röhögtünk együtt a Berki Krisztián – czikken, legközelebb tancsizzunk inkább, jó?! Borocskát meg neked nem igazán kéne tütüznöd, mert legutóbb is, a győri Olajbányász-diadal után úgy becsiccsentettetek anyuval, hogy a városházával szembeni szökőkútból kellett kirángatni titeket meg a félkegyelmű Gyuri bácsit ! Tudod, hogy anyukádnak milyen nehezen lett sikeres az elvonója, meg amióta apa nem utalja a gyermektartásdíjat, tartoztok fűnek-fának, meg a… Olvass tovább »

mte7
Olvasó

Kálmán az tudja hogy,hogyan szól az MTE.. Körmendi szurkolóként kezdte a kosaras pályáját…de később megsárgult…

drszepkaroly
Olvasó

Megjött az esze. Még időben 🙂

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Jó, hogy nem azt írtad, hogy az IQ-ja… Ennyi önmegtartóztatás azért még benned is van, jól van!

J.R.Benitez
Olvasó

Csak Putesz eltanácsolta. Nem volt hely Szájer és Hencsey mellett, mögött.

mte7
Olvasó

Bevonult katonának….
Savaria laktanya…igy edzésileg közel neki Szombathely…
Putesszel nem nagyon jött ki..hiba volt a mágusnak elengedni…de Szájer,Hencsey irányitópárossal is nyertünk bajnokságot…
Csak azt sok szombathelyi elfelejti h…a körmendről kikerülő kosarasok hozták fel a fatelep kc-ét…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Szájerrel kettő bajnokságot nyertetek, csak a PONTOSÍTÁS kedvéért. És talán 4 kupát.

Marillion
Olvasó

Nagyot Tévedsz…abszolút nincs elfelejtve hogy miből lett a cserebogár…csak ez Körmendi szemüvegen keresztül idővel kezdett kínos lett…mert nem maradt meg a Falco az élvonal hátterében…és ennek az lett az ára hogy Falco szurkoló Körmenden bizton állíthatóan nagyobb ellenség mint egy Egerszegi…

red-black01
Olvasó

Azért teljesen üldözöttet ne csináljunk már belőle és annak nagyon-nagyon vastagon meg volt az oka, amiért Putesz hm-hm eltanácsolta.
Éppen nem azért, mert megjött az esze, hanem épp azért mert kezdett elmenni az esze.
Kálmán Lacinak akkor egy csomó dolog fontosabb volt, mint a kosárlabda.
Ha nincs akkor Hajnal Laci, meg talán a benne felébresztett “csak azért is megmutatom”… de ez már kosártörténelem.

SárgaPárna
Olvasó

Nagyon remélem, hogy holnap nyer a Szolnok…. Nagyon remélem…

Rouge
Vendég
Rouge

Na és sokan jöttök szurkolni nekünk Szilverhelyről?

Zúg majd a “Hajrá szolnoki cigànyok?”…:(:(

Eddig azt hittem, hogy a cinege egy gerinces állat…
de úgy látszik tévedtem…(a gerincben)

Holnap játsszunk egy jó meccset,
legyen szoros a vége..
ha kikapunk egy ponttal, akkor kikapunk,
semmi gond….csak sérülés ne legyen.

HAJRÁ OLAJ! HAJRÁ PIROS-FEKETÉK!

Leklibajsza
Olvasó

Hallod Roug! Hogyan kell ejteni a nevedet? “Rúg” vagy “Rúzs”? Csak mert eddig én “Rúgnak” ejtettem, de mindenki más “Rúzsnak”.

Rouge
Vendég
Rouge

RougeNoir=PirosFekete
Rouge en français prononcé “rúzs”…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

exactement

Aramis
Vendég
Aramis

Most mi a bajod a szolnoki cigányokkal?
Nem vagytok szolnokiak vagy mi? 😀

Rouge
Vendég
Rouge

“…Most mi a bajod a szolnoki cigányokkal?..”

Semmi, nuni, semmi,
ezt a cigànyozást már megszoktuk tőletek.

Azzal sincs semmi bajom, nuni,
hogy amikor cumizik a falco, akkor lapulsz, mint szar a fűben (Győr?)….
aztán mikor nyertek néhány meccset,
akkor szètmaszturbálod az oldalt…

Egészségedre!

J.R.Benitez
Olvasó

Az a baj etetjük a trollt.

Setback
Vendég
Setback

Ugyan már. Ilyen, mint az aramis csak egy unintelligens ostoba barom. Próbáltam gyengén fogalmazni. Ő csak itt és ennyitől boldog és amúgy egy frusztrált kesergő ember, akinek fáj az élete…Mások írnak ide valamit aztán mennek a dolgukra. Ezek meg azt lesik álló nap kinek és hol szólhatnak be vagy milyen fájdalmukat tudják valamilyen formában támadásra fordítani. Tudja mindenki, hogy szánalmas, nekik ez a boldogság. Ne vegyük el tőlük.:) Szép napot mindenkinek.

WSreborn
Olvasó

Megint villant a nyugati kultúra, gratulálok…..

mte7
Olvasó

Hajrá Körmend!!!
HAJRÁ PIROS FEKETÉK!!!

Marillion
Olvasó

Rúzs…párnával ne foglalkozz….Már fent is megírtam….Amit nem tudtunk magunknak megteremteni ahhoz külsö segítséget nem érdemlünk….Játszatok egy jó meccset….ennyi….És különben is Azt könnyebben el tudom képzelni ha a piros fekete színek állnak össze…mint bármelyik oldal ezek közül akár érdekből is de a Falco szurkolók mellé!…. Fradista sem állna oda soha Újpesti mellé közös banzájra!

mte7
Olvasó

Te akkor reméled..nem álmodod mint az ökör…

Dudi
Olvasó

Na ne…

Bilbao
Olvasó

“Nagy visszatérők a vendégeknél.” – kik? Merthogy ugyanazok a játékosok fognak szerepelni az Olajban, akik a legutóbbi mérkőzésen a Falco ellen.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Luksa?

seanmaguire
Olvasó

Nem is velük játszottak legutóbb…

Outlaw
Olvasó

Korrekt elemzés.
Legyen igazad Laci!
MTE!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés