Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Debrecenben forgatták a Gyűrűk Urát?

Megvan, mi a gond Szegeden. Van, amiben a Szolnok csak egy hajszállal jobb a TF-nél.



:

:

Feléhez érkezett a férfi bajnokság alapszakasza, az első 13 forduló után mi is mérleget vontunk, megnéztük már, hogyan teljesítettek a csapatok hazai pályán és idegenben, megvizsgáltuk a triplamutatókat, górcső alá vettük a pályán töltött időt, most pedig elidőzünk egy kicsit a „festékben”, hiszen a lepattanókra fókuszálunk.

Kezdjük az összes lepattanóval, amibe beleszámítottuk a meccsenként szerzett védő- és támadó oldali lecsorgókat is. Ebben egyértelműen a DEAC volt a legjobb, a puszta számok alapján nem is elsősorban a centerei, hanem bedobói, Milos Borisov (7.5) és Tomiszlav Ivosev (6.3) miatt. Persze, mint sok minden más, a lepattanó megszerzése is csapatmunka, hiszen nem elég az atletikusság, a gyors reflex, illetve a “jókor jó helyen lenni” elv, az ellenfél kizárása is legalább annyira fontos. Második helyen a Szolnok, harmadikon pedig a ZTE áll. A sort a Szeged zárja, könnyen lehet tehát, hogy Andjelko Mandics együttesének gyengébb szereplésének okát a palánk alatt kell keresni.

Helyezés Csapat Összes Átlag
1. DEAC 483 37.15
2. Szolnoki Olaj KK 468 36.00
3. Zalakerámia ZTE KK 465 35.76
4. Alba Fehérvár 460 35.38
5. Atomerőmű SE 449 34.53
6. Sopron KC 426 32.76
7. JP Auto-Jászberényi KSE 422 32.46
7. Kaposvári KK 422 32.46
9. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 418 32.15
10. Egis Körmend 411 31.61
10. KTE-Duna Aszfalt 411 31.61
12. Pécsi VSK-Veolia 410 31.53
13. Serco-TF-BP 388 29.84
14. Naturtex-SZTE-Szedeák 377 29.00

Védő lepattanók

Védő lepattanókban már a Szolnok a legjobb, nem sok babér terem az ellenfél játékosainak a tiszaligeti gyűrűk alatt… A Szeged itt is utolsó, de a Falcót is veri a mezőny nagy része.

Helyezés Csapat Összes Átlag
1. Szolnoki Olaj KK 372 28.61
2. Zalakerámia ZTE KK 350 26.92
3. Alba Fehérvár 336 25.84
4. DEAC 324 24.92
5. KTE-Duna Aszfalt 316 24.30
6. Atomerőmű SE 313 24.07
7. Kaposvári KK 312 24.00
8. Pécsi VSK-Veolia 308 23.69
9. Egis Körmend 305 23.46
10. JP Auto-Jászberényi KSE 302 23.23
11. Serco-TF-BP 294 22.61
12. Sopron KC 291 22.38
13. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 286 22.00
14. Naturtex-SZTE-Szedeák 274 21.07

Támadó lepattanók

A DEAC uralkodó helye leginkább a támadó lepattanók megszerzésének hatékonyságában rejlik. Őket az Eilingsfeld-Jevtovics-Trajkovski trió által vezérelt Paks és a Sopron követi. Idegenben Andricéknak sem megy annyira.

Helyezés Csapat Összes Átlag
1. DEAC 159 12.23
2. Atomerőmű SE 136 10.46
3. Sopron KC 135 10.38
4. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 132 10.15
5. Alba Fehérvár 124 9.53
6. JP Auto Jászberényi KSE 120 9.23
7. Zalakerámia ZTE KK 115 8.84
8. Kaposvári KK 110 8.46
9. Egis Körmend 106 8.15
10. Naturtex-SZTE-Szedeák 103 7.92
11. Pécsi VSK-Veolia 102 7.84
12. Szolnoki Olaj KK 96 7.38
13. KTE-Duna Aszfalt 95 7.30
14. Serco-TF-BP 94 7.23

Fotó: fiba.com

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
2 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
patyomkinderrylB0nyinyolcmegnyolc Recent comment authors
patyomkin
Olvasó

meg tobb statisztikat, kiralyok vagytok ! Ja, nem. Inkabb irjatok arrol vajon a 7 csapat kozul ki eselyes a kupagyozelemre?!

derryl
Olvasó

Annyi statisztikát előbányásztatok az utóbbi két hétben, amikben sehol sem voltunk, hogy csodálattal adózom a csapatnak, amiért megnyertük a bajnokságot. Gondolom van még a tarsolyban valami, amiben esetleg a Falco az első, elő a farbával, nem kell dugdosni a meglepiket!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Van olyan, amiben a Falco, csak kicsivel előzi meg a TF-t.
Ez a bajnoki cím…1-0
A kupa győzelmeket, most ne beszéljük meg.

derryl
Olvasó

ott a pont!

B0nyi
Olvasó

Szerintem ez a stat nem mond olyan sokat. Sokkal inkabb azt kellene megnezni, hogy az adott csapatok a sajat palankjuk alatt illetve az ellenfel palankja alatt hany szazalekat szedik le az osszes lehetseges lepattanonak. Ez igy csak darabra mutat valamit, de a hatekonysagrol nem mond el sokat. Egy relative jol dobo csapatnak pl. eleve kevesebb tamado lepattanora van lehetosege. Egy lassu jatekot favorizalonak megint csak. Darabra igy hatul lesznek, de hatekonysagban siman lehetnenek elol.

nyolcmegnyolc
Olvasó

8+8

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés