Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

DEAC – Zalakerámia ZTE KK

Amelyik csapat kikap, az kiszáll a versenyből.

DEAC - Zalakerámia ZTE KK

Középházi középszakasz, 9. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, vasárnap, 18:00
V.: Cziffra Cs., Tőzsér D. K., Fodor A. (Farkas J.)

DEAC: Dugat - Manigat - Borisov - Ivosev - Amigo.

ZTE: Ware - Thompson - Green - Szabó Zs. - Agafonov.

Élet-halál meccset rendeznek Debrecenben a középszakasz 9. fordulójában. A DEAC-nak és a Zalakerámia ZTE KK csapatának is megvan még az esélye arra, hogy bejusson a legjobb nyolc közé. Amelyik csapat kikap, az kiszáll a versenyből.

Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Meg kell nyernünk ezt a meccset is ahhoz, hogy megmaradjon a matematikai esélyünk a rájátszásra. Sok újat már nem tud egymásnak mutatni a két csapat. Nyilván egy-két apróságon mindkét fél változtatott, de nagy dolgokra, újdonságokra nem kell számítani. Jót tett nekünk a két győzelem. Remélem, hogy folytatni tudjuk a jó szériánkat és életben tartjuk a reményeinket. Várhatóan ugyanazzal a kerettel vágunk neki a találkozónak, mint legutóbb, de akad problémánk. Dugat a héten nem edzett, így rá nem tudom, hogy milyen mértékben számíthatok.

Bencze Tamás, a Zalakerámia ZTE KK vezetőedzője: A Debrecen jó formában van, ezt bizonyította az elmúlt fordulókban. Sokat számít, hogy visszatért a csapatukba sérülését követően Manigat. Azt gondolom, hogy ezek alapján esélyesebb a hazai csapat. Nekünk még van két fogózkodónk, a két hátralévő meccs. Abban az esetben, ha ezeket hozzuk és a Debrecen nem nyer Kecskeméten, akkor lehet esélyünk a play off-ra. Fogalmazhatunk úgy, hogy a matematika még mellettünk van. Az elmúlt két idegenbeli meccsünkön is volt esélyünk a győzelemre, így szerintem most sem leszünk esélytelenek. Szoros, jó meccseket játszottunk ezeken, csak a győzelem hiányzott. Remélem, hogy ezúttal másképp lesz. Papp Péteren kívül mindenki bevethető.

[totalpoll id=”16694″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Déri Csaba, a Dombóvár, a Nyíregyháza, a Körmend, a Falco és a BC Mures korábbi vezetőedzője, az MBK Ruzomberok és a BC Sepsi női csapataival bajnoki és kupaezüstöt nyerő szakember latolgatta a BB1.hu-nak:

– A középház végtelenül izgalmas. Az utolsó két fordulóban még minden nyitott, sőt az is lehet, hogy csak a záró körre maradnak a végső döntések. A hétvégén az egyik legnagyobb ki-ki meccs a DEAC-ZTE lesz. Úgy tudom, egyik klubnál sem a 9-10. hely volt a cél a szezon előtt, hanem a rájátszás, márpedig amelyik csapat kikap, az elbúcsúzhat a play off-tól, de még a győztes sem érezheti páholyban magát, mert mások kezében is van a sorsa. Nagyon komoly matematikai mutatvány elé nézünk…

Mindkét csapatnál nagyon kicsin múlt, hogy a felsőházba jusson. Én maximálisan elismerem és tisztelem azokat a törekvéseket, amiket a DEAC-nál és a ZTE-nél meghirdettek.

Debrecenben egy nagyon komoly, profi klub épül, az összes korosztályban ott vannak az A-döntőben a csapataik, megvan az egyetemi és városi háttér, Becsky István politikai háttere stabil, benne a következő évek nagy sportvezetőjét látom. Kövezzenek meg, de én meredekebb, magasabb ívű fejlesztést csináltam volna náluk. Gyakorlatilag idén egy komoly magyar játékosnyira voltak a felsőháztól, vagy egy árnyalattal, fokozattal jobb légiós-kiválasztásnyira. Valószínűleg ez már vesszőparipám, mániám, a jelenlegi külföldi soruk is jó, de lehetett volna még jobb is. Egyébként nekem nagyon tetszik Berényi Sándor támadásépítése, az egyik legjobban támadó csapat az övé. „Fineszes” támadójátékuk van, jó akciókat játszanak, megvan minden fontos játékosnak a helyzete. Viszont én nem érzem az igazi fizikális erőt a csapatban, illetve elsősorban a pick and roll védekezésüknek a hatékonyságával akadnak gondok, márpedig minden védekezésnek ez az alapja.

A ZTE-re ugyanez vonatkozik: ha egy ütőképes légióssal többet használtak volna, akkor felsőházba kerülhettek volna. A mostani kezdőcsapatuk nagyon erős, de ezt nem lehetett végig versenyeztetni egy egész éven át. Amikor kikapnak, minden esetben a védekezésükkel volt gond. Amúgy egy jól támadó csapatról van szó, Bencze Tamást pedig egy jó képességű edzőnek tartom, aki jól meg tudja szervezni a védekezést is, igazi komplex edző, ezt már többször is elmondtam a BB1 hasábjain. Megvannak azok a fegyverei a pick and rollok bontására, illetve azokból a kiosztásokra, amikkel tudnak nyerni Debrecenben.

Egyszer már játszottak egymással egy védekezés nélküli, NBA All-Star meccset, ha mindkét csapat hozza a jó támadójátékát, akkor az fog nyerni, amelyik egy feszes, komoly védekezést tud hozni mellé.

Manigat visszatért, ez sokat számít, a hazai pálya miatt nem rizikóznék, a DEAC-ra tenném a győzelmet, de alkalmas lehet a Zete is arra, hogy nyerjen idegenben. Mindkét csapat beszorított szituációban van, kíváncsi vagyok, hogy ilyen szituációban mely játékosok, melyik edző tudja aktivizálni magát, az igazi legjobbját hozni, hiszen itt most mindenki együtt méreszkedik meg.

Ez akár felérhet egy bajnoki döntővel, vagy elődöntővel is, ugyanis még az is könnyen elképzelhető, hogy jövő szerdán mindkét csapatnak véget ér a szezon, és szervezheti a búcsú bankettet…

Meg fogom nézni, vagy élőben, vagy felvételről a találkozót. Kíváncsi leszek a légiósok teljesítményére is, ki hogy áll hozzá, ki hogy ambicionálja ezt a meccset. Szeretnék bizonyos pletykákat eloszlatni, saját magamnak, a saját szememnek hinni.

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
2 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
VadkakasbasketballfanKalok Kevin Recent comment authors
basketballfan
Olvasó

Méreszkedik.
Megint tanultam valamit….

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Reálian 20-al nyer a Debrecen.Gondolom ezzel nem leszek hires de ez a helyzet.

Vadkakas
Olvasó

Nekem elég ha 1 ponttal nyerünk. ?
Hajrá DEAC!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés