Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Czirbus sokat gondolkozott, mielőtt döntött

Egy első osztályú csapat ajánlatát is visszamondta az erőcsatár a veszprémiek kedvéért.



:

:

Újabb játékos döntött úgy, hogy az A-csoport után a másodosztályban folytatja pályafutását. Szerdán a B-csoport döntőse, a HOYA-Pannon Veszprém Egyetem jelentette be Czirbus József érkezését. Az erőcsatár az előző szezonban a Jászberényt erősítette, majd most úgy döntött, hogy szeretné a veszprémieket hozzásegíteni a céljaik eléréséhez.

– Sokat gondolkoztam, amíg meghoztam ezt a döntésemet – mondta Czirbus József, a Veszprém játékosa a BB1.hu-nak. – Jászberényben lejárt a szerződésem és nem kerestek meg a folytatást illetően. Volt még a veszprémiek megkeresésén kívül egy A-csoportos ajánlatom is, de az előbbi szimpatikusabb volt számomra. Sok interjút olvastam már azzal kapcsolatban, hogy mennyire visszalépés A-ból a B-be igazolni. Az tény, hogy más szintű a játék, de a rendszeres játéklehetőség jót tehet nekem, és úgy érzem, később ettől még újra játszhatok az első osztályban. A Veszprém elsődleges célja, hogy feljusson a következő szezonban, idén sem sok hiányzott a csapatnak. Remélhetőleg ez most össze fog jönni, akkor pedig már akár a Veszprém játékosaként szerepelhetek újra az A-csoportban. Ez lenne a legideálisabb mindenki számára. A keret is ennek megfelelően erősödik, így szerintem reális esélye lesz a csapatunknak erre.

Fotó: Jászberényi KSE Facebook

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés